A rendőrség és az önkormányzatok kapcsolata Zala megyében 2002/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közbiztonság

A rendőrség és az önkormányzatok kapcsolata Zala megyében 2002/1

IV. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Nemes Zoltán dr.
főkapitány


Kapcsolatrendszerünk nem szűkíthető le a rendőrség helyi szerveinek, a rendőrőrsök, körzeti megbízottak anyagi technikai támogatására. Ennél lényegesen szélesebb és sokszínűbb.

 

Zala megyében 2001. évben a bűnözés elleni hatékony rendőri fellépéssel, az állampolgárok biztonságérzetének javításával kapcsolatos főbb célkitűzéseinek döntő részben megvalósultak. Az ismertté vált bűncselekmények száma, a 90-es évek elejétől tapasztalt jelentős, majd lassuló emelkedését követően kismértékben ugyan, de csökkent.
A bűnözés szerkezetében lényeges változás nem történt, továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények fordulnak elő legnagyobb arányban. Ezek jelentős része a "kisebb súlyú" vétség, de egyre erőteljesebben érezhető a társadalom tűrőképességét negatívan befolyásoló erőszakos, illetve a szervezettség jeleit mutató esetek megjelenése is.
A megyénkre jellemző aprófalvas település szerkezet és a hozzá kapcsolódó sűrű úthálózat mellett, a bűnözés-bűnüldözés alakulásában továbbra is meghatározó szerepe volt a két megyei jogú városnak és a Balaton vonzáskörzetének.
Zala megyében sok éve jó, gyakorlatilag problémamentes a kapcsolatunk az önkormányzatokkal. Ezt rendszeresen visszaigazolja megtartott beszámolóink egyhangú elfogadása s munkánk elismerése.
A közterületek, nyilvános helyek hatékony ellenőrzésének végrehajtását az önkormányzatokkal és az érintett lakóközösségekkel való szorosabb együttműködésben valósítottuk meg. Az önkormányzatok részéről egyre markánsabban jelent meg az a felismerés, hogy a közbiztonság ugyanúgy beruházást igényel, mint annak más elemei. Kezdeményeztük, támogattuk, véleményeztük a közterületeken az ún. térfigyelő rendszerek kiépítését. Ennek keretében bővítette, korszerűsítette Hévíz városa korábban létrehozott berendezéseket.
A megye rendőrségének működési feltételei egész évben biztosítottak voltak, de a tevékenység bővítését vagy a szolgálat színvonalasabb, hatékonyabb ellátását célzó önkormányzati támogatások jól segítették munkánkat.
Kapcsolatrendszerünk azonban nem szűkíthető le a rendőrség helyi szerveinek, a rendőrőrsök, körzeti megbízottak anyagi – technikai támogatására. Ennél lényegesen szélesebb és sokszínűbb. Fontos eleme a polgárőrséggel való kapcsolat is, mivel megyénkben a lakosság élet- és vagyonvédelmének biztosítása érdekében jelenleg 86 polgárőr szervezet működik, közel 3000 fővel. Eredményes munkájukat nagymértékben segíthetik az önkormányzatok támogatásai.
2002. évben célul tűzhetjük ki eredményeink megtartását s főbb területeken javítását. A megye rendőri állománya eddigi munkája, képzettsége, bővülő eszközrendszere és társadalmi támogatottsága alapján képes, a megye közbiztonságának jó szinten való fenntartására.

Dr. Nemes Zoltán
Főkapitány

2001. december 1-ig kapott támogatások:

Idegenforgalommal kapcsolatos többletszolgálatra: Keszthely önkormányzata 1.000.000 Ft., Zala Megyei Közgyűlés 30.000 Ft., Zalakaros Önkormányzata 600.000 Ft.

Közbiztonsági járőrszolgálatra: Cserszegtomaj Önkormányzat 30.000 Ft., Semjénháza önkormányzata 50.000 Ft.

Többletszolgálatra: Lenti Önkormányzata 150.000 Ft., Zala megyei Önkormányzat 4.000.000 Ft.

Kmb. Gépkocsi üzemanyag támogatásra: Türje Önkormányzata 40.000 Ft., Cserszegtomaj Önkormányzata 90.000 Ft., Zalaszántó Önkormányzata 185.000 Ft., Vindornyaszöllős Önkormányzata 15.000 Ft., Kisgörbő Önkormányzata 15.000 Ft., Nagygörbő Önkormányzata 15.000 Ft., Döbröce Önkormányzata 15.000 Ft., Rédics Önkormányzata 252.000 Ft.

Informatikai és egyéb eszközöket, Gk-t adott használatba: Bókaháza Önkormányzata, Tornyiszentmiklós Önkormányzata, Zalakaros Önkormányzata, Közösségi és Vagyonvédelmi Alapítvány Gellénháza, Zala Megye Közbiztonságáért Alapítvány Zalaegerszeg, Prevenció Vagyonvédelmi Alapítvány Keszthely, Lenti Város Vonzáskörzet Közbiztonságáért Alapítvány.

Dr. Nemes Zoltán

Bűnügyi nyomozó Bp. – Pápa 1972-1986., Bűnügyi osztályvezető Pápa Rk. 1986-1988., Kapitányságbezető Pápa Rk. 1988-2000., Főkapitány Zala megyei RFK 2000.,
Végzettség: Rendőrtiszti Főiskola, Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu