A cölibátus (latin) az idegen szavak és kifejezések kéziszótára (Akadémia Kiadó, Budapest, 1995. 151.oldal) szerint: "… papok és szerzetesek kötelező nőtlensége." Robert Merle francia író szerint a papok nőtlenséget, a szerzetesek szüzességet fogadnak. Más vallások (egyházak) megengedik, sőt egyes vallások (egyházak) erkölcsileg preferálják, példamutatónak tekintik a papok házasságát.

A magyar Ktv. szerint a jegyző lehet pártnak a tagja, de egy párt mellett nyilvános közszereplést vagy vezető tisztséget nem vállalhat. Más országok Ktv.-je szerint a polgármesteri hivatal vezetője a képviselőtestület többsége által kinevezett politikailag elkötelezett személy, sőt egyes országokban kötelező a polgármester melletti nyílt politikai kiállás is.

A politika (görög-latin) államtudományt, valamely ország kormányzásában követett irányt, valamely társadalmi csoportnak az államhatalom megszerzésére és megtartására vonatkozó tevékenységet, illetőleg  furfangot, ravasz, kiismerhetetlen eljárást is jelent.

A jegyzők többsége büszkén állítja, hogy ő nem" politizál". Mi is a politika? A nem "politizálók" szerint a jegyző szakértő. Összhangban van tehát szerintük a cölibátus intézménye a jegyző jogállásával:  "házasságot nem kötünk, de minden más bocsánatos bűn".

A legproblematikusabb álláspont az, hogy "pártag nem vagyok, de kényszerülök pártérdeket képviselni" (C´ la vie, ilyen az élet).

E konfúzus helyzetből két kivezető út is van: a jegyző legyen a pártpolitika embere, vagy maradhasson a törvény képviselője.

"Két út van előttem, melyiken induljak?" a harmadik utat Móricz Rokonokjából jól ismerjük…

A magyar törvényhozás a jegyzők számára a harmadik utat kínálja. A pártok azt a papot szeretik nyilvánosan, aki nőtlen, de a gyóntató papjuk feloldozást ad a bocsánatos bűnök alól…

A világban a magyar megoldástól eltérő, egyértelműbb megoldások is vannak. Miért kell a magyar megoldásnak a legproblematikusabbnak lennie, csak az egyén lelkiismereti-pszichikai teherbíró képességére alapoznia?

Konkrét példaként álljon itt egy megoldás az Övj-ből: a polgármester irányítja, a jegyző vezeti a polgármesteri hivatalt. A szakmailag pompás, de alapjaiban radikálisan különböző megoldásokat az egyetemeken-főiskolákon tanítják: mi a különbség az irányítás és a vezetés között?! A politológiai tanszékek szerint az első teljhatalmat, a második relatív önállóságot jelent. A közigazgatási tanszékek már differenciáltabban oktatják: az irányításnak normatív elemei is vannak, de konkrét utasításokat ad, a vezetés csak végrehajtó jellegű lehet, de átruházott hatáskörben nem zárható ki a vezetés normaalkotó jogköre sem. A közgazdasági-pénzügyi tanszék csak a kötelezettségvállalás-ellenjegyzés pólusaiban gondolkodik. A Ktv. a munkáltatói jogok gyakorlása során egyetértési jogot biztosít az irányítói és vezetői feladatokat ellátó személyeknek. De a bérkeretet a testület évente állapítja meg…

Nem ilyen bonyolult az élet valójában: a polgármester a főnök, a jegyző a beosztott. De akkor miért mondja az Ötv., hogy a jegyző törvényességi észrevételt köteles tenni a törvénysértő önkormányzati döntésekre?

Azért mondja ezt, mert nem sikerült az elmúlt 12 évben a kormánynak, a parlamentnek megértenie a szerepek közötti különbséget: "községben, városban spórolni kell az adófizetők pénzével – ugyanaz a személy ellentétes funkciókat is elláthat". Területi és országos szinten azonban már van pénz (az adófizetőktől) a funkciók világos elkülönítésre.

Amíg nem érkezik el a felvilágosodás pillanata, addig a jegyző cölibátusra van kötelezve, míg a polgármester, az állami decentralizált és kormányzati szervek vezetői magunk döntenek arról, hogy közéleti tevékenységünkben "házasságban vagy anélkül élnek". Ha ez utóbbit választják – szabad akaratukból – akkor a házassággal együtt járó kötelezettség nélkül élvezhetik az élet jobbik felét. A többiek? Oldják meg saját problémájukat…!

A jegyzőknek joguk van törvényben szabályozott státuszra, amely nem egyéni (személyes) problémaként kezeli az Övt.-ben intézményesített kollízió feloldást, hanem a képviselőtestület-polgármester-jegyző-hivatal-intézmények sokszögében politikailag, jogilag és emberileg is tisztességgel megélhető-megvalósítható szabályokat alakít ki.

Ha a jegyző státuszának a problémáját sikerül megoldani, akkor már csak néhány önkormányzati kérdés vár megoldásra: a területi önkormányzatok, az önkormányzati társulások, a körjegyzőségek, a feladat központú költségvetés, a középtávú pénzügyi tervezés, a terület és település fejlesztési és rendezési tervezés, az önkormányzati informatikai fejlesztések összehangolásának problémái. De ezekhez kormányprogram kellene. A jegyző helyzetének tisztázására csak a józan észre volna szükség, még akkor is, ha ez kétharmados  törvény dolga.

A jegyző vágyik a tisztességes megoldásra, amely lehetővé teszi munkájának hatékonyságát; ne csak megizzadni kelljen a napi munkában, hanem eredménye is lehessen.