Az önkormányzati vagyongazdálkodás jövője 2008/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Vagyongazdálkodás

Az önkormányzati vagyongazdálkodás jövője 2008/1

X. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Dr. Szöllősy Ferenc címzetes főjegyző Komárom



A hazai önkormányzatok többsége nem, vagy csak korlátozottan használja ki a vagyongazdálkodásban rejlő valódi lehetőségeket. Az ezzel kapcsolatos tevékenységük a jogszabályokban előírt feladatok teljesítésére korlátozódik, amely a vagyontárgyak nyilvántartásában, működtetésében, és – anyagi lehetőségeikhez mérten – műszaki állapotának megóvásában merül ki.

 


A napjainkban tapasztalható bizonytalan társadalmi és politikai helyzet az önkormányzatok gazdálkodására is rányomta bélyegét, hiszen nehéz megfogalmazni a biztosan követhető irányokat, és akár egy-két évnél hosszabb időtartamra előre látni az önkormányzati feladatellátás központi finanszírozását. A rendszerváltás, és az önkormányzatok autonómiájának megteremtése óta általános tendencia, hogy a helyi önkormányzatok által kötelezően ellátandó feladatok köre folyamatosan bővül, ugyanakkor az ellátásukra fordítható források egyidejűleg szűkülnek.
Az önkormányzatok a rendszerváltáskor a feladatok mellett átvették azt a vagyont is, amely a feladatellátást szolgálja, azonban nem rendelkeztek semmilyen tapasztalattal, gyakorlattal, vagy követendő példával ahhoz, hogy tulajdonosi szerepüket betöltsék, illetve vagyongazdálkodási gyakorlatot folytassanak. A legtöbb önkormányzat esetében a mai napig nem beszélhetünk a szó szoros értelmében vett „vagyongazdálkodásról”. Az ezzel kapcsolatos tevékenységek a jogszabályban előírt feladatok teljesítésére korlátozódnak, amely a vagyontárgyak nyilvántartásában, működtetésében, a forgalomképes vagyontárgyak értékesítésében, illetve – az önkormányzat anyagi lehetőségeinek, pályázati aktivitásának függvényében – műszaki állapotának megóvásában merül ki.
Új fogalmak
A jövő önkormányzatainak célja kell, hogy legyen egy olyan vagyongazdálkodási rendszer kialakítása, amelynek segítségével biztosítható a biztonságos feladatellátás akár minimális normatív támogatás mellett is. E cél megvalósításához az önkormányzati gazdálkodás, a vagyonnal való gazdálkodás új fogalmak, és célok melletti kidolgozására van szükség.
Mára az önkormányzatoknak nem tulajdonuk megszerzéséért, vagyoni jogaik érvényesítéséért kell küzdeni, hanem a meglévő vagyonelemekkel való hatékony és szabályos gazdálkodás módszereit, és tervszerűségét kell megerősíteni.
Ennek alapját az önkormányzat vagyonának folyamatos figyelemmel kísérése, a vagyonállapot változásának, és a vagyongazdálkodásnak az elemzése; a vagyonfejlesztési és –hasznosítási célok megfogalmazása, az azok megvalósításához szükséges feladatok tervezése; a feladatok hatékony ellátásához szükséges szervezeti és működési modell kialakítása, illetve a vagyongazdálkodási tevékenység hatékonyságának, eredményességének folyamatos ellenőrzése teremti meg. Ezek nélkül nem létezik hatékony, és tervszerű vagyongazdálkodás.
A hatékony vagyongazdálkodás kiinduló pontja, hogy az önkormányzat pontos és megbízható nyilvántartást vezessen meglévő vagyontárgyairól, a vagyontárgyak műszaki állapotáról és értékéről, amelyért jogszabályi előírás alapján a jegyző felel. A vagyontárgyak könyv szerinti értéke azonban sokszor nincs összhangban azok valós piaci értékével, ezért a nyilvántartás nem lehet pontos. A folyamatos értékhelyesbítés ugyanakkor az értékbecslés rendkívül magas költségei miatt nem várható el az önkormányzatoktól.
Koncepció
Miután az önkormányzat feltérképezte vagyontárgyait, szintén a jegyző feladata, hogy előkészítse, és a döntéshozók számára előterjessze az önkormányzat vagyongazdálkodási koncepcióját. Ez a dokumentum ad iránymutatást a vagyon fejlesztésével és hasznosításával kapcsolatos hosszú távú kihatással járó döntések meghozatalában. Ennek hiányában a vagyongazdálkodás céltalan tevékenységek összessége, melynek során a vagyon folyamatos bevételi forrás helyett, csupán a működési hiány finanszírozásának forrása.
Napjainkban a hatékony önkormányzati vagyongazdálkodás szervezeti keretét nem a polgármesteri hivatalok, hanem a többségi tulajdonú önkormányzati gazdasági társaságok jelentik, amelyek ötvözik a verseny- és hatékonyság-orientált szemléletet, illetve a „jó gazda módjára” történő gazdálkodás szemléletét.
Komárom Városa is felismerte a fentiek jelentőségét, ezért elsőként megvizsgálta a vagyongazdálkodás szervezeti lehetőségeit; megkezdte a vagyontárgyak általános műszaki állapotának felülvizsgálatát; napirendre tűzte a hosszú távú vagyongazdálkodási koncepció elfogadását, illetve a vagyonrendelet módosítását. Ez utóbbiban megteremti a vagyonkezelői jog létesítésének lehetőségét forgalomképes- illetve korlátozottan forgalomképes vagyonán. A vezetékes ivóvíz, és szennyvíz-hálózat ellátás, illetve a távhőszolgáltatás közfeladatokhoz kapcsolódva pedig vagyonkezelői jogot biztosít gazdasági társaságai számára. A folyamat következő lépése a vagyongazdálkodás közfeladatához kapcsolódó vagyonkezelői jog létesítése lehet.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu