Díszpolgár lett az ügyvezető elnök Hajnal Csaba 2002/6

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

Díszpolgár lett az ügyvezető elnök Hajnal Csaba 2002/6

IV. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Juhász Ferenc



Hajnal Csaba, a FOTEX KC Veszprém ügyvezető elnöke. 1974-ben szerzett diplomát a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, 1981-ig tudományos segédmunkatárs az MTA MÜKKI-ben. 1981-1988 marketing főelőadó a Veszprémi Állami Építőipari Vállalatnál, majd a VÁÉV Bramac SE, később a FOTEX KC ügyvezető elnöke.

 

Díszpolgár lett az ügyvezető elnök
Meglehetősen ritka, hogy egy sportvezető elnyerje a városi önkormányzat legmagasabb díját, márpedig Hajnal Csabát 2002-ben Veszprém város díszpolgára címmel tüntették ki. "Ez elsősorban a kézilabda csapat sikereinek elismerése, ráadásul a klub ebben az évben 25 éves" – hárítja el a személyének szóló dicséretet az ügyvezető elnök, aki még ma is naponta 12-14 órát dolgozik azért, hogy munkatársaival együtt előteremtse a klub eredményes működésének feltételeit. Ugyanakkor tény, hogy az utóbbi tíz-tizenkét évben a labda csapatsportágakban a veszprémi férfi kézilabdázók hazai viszonylatban szinte példátlan sikersorozatot értek el: nyolc alkalommal voltak bajnokok és kétszer másodikak, nyolcszor nyertek Magyar Kupát, Európa Kupa döntőket játszottak.
Hajnal Csaba már Cegléden, általános iskolás korában elkötelezte magát a kézilabda iránt, később a veszprémi Vegyipari Technikumi évek alatt is ezt a sportot űzte, de belátta, hogy – bármennyire is szeretne – nem tud eljutni a klasszis játékos szintre. Elszakadni már nem tudott a kézilabdától, ezért az építőipari vállalat marketing előadói munkája mellett elvállalta a Veszprémi Építők-ként a hazai első osztályban induló csapatnál a szertárosi, intézői feladatokat. Amíg a cégnek jól ment, a csapatnak sem voltak anyagi gondjai, a leszálló ágban viszont az egyesület kénytelen volt más gazda után nézni, ez volt a "Bramac korszak". Az országban az elsők voltak, akik az egyesület állományába vették a játékosokat, az edzőt, és a kisegítő személyzetet. 1993. januárjától viszont a FOTEX színeiben működik a klub.
"Veszprém város önkormányzata mindig tisztában volt azzal, hogy amikor egy spanyol, egy német, vagy egy francia televízió közvetíti a csapat mérkőzéseit, akkor elhangzik a város neve." – mondja az ügyvezető elnök. " Sokan csak ezekből a háttér információkból tudták meg, hogy Veszprém létezik. Kis túlzással, negyedszázadon keresztül a FOTEX KC a város diplomatája volt. Az önkormányzat pénzügyi lehetőségeitől függően anyagilag is támogatnak bennünket, 2002-re 29 millió forintot szavaztak meg a klubnak. Más kérdés, hogy a csapat az edzéseit és hazai mérkőzéseit két középiskola közös tornacsarnokában tartja, külön egyeztetésre van szükség szinte minden alkalommal. Bármilyen furcsa, de az országban Veszprém az egyetlen megyeszékhely, ahol nincs megfelelő városi sportcsarnok. Miközben a város folyamatosan fejlődik, csodálatos természeti adottságokkal, turisztikai látnivalók sokaságával rendelkezik , ahol országos viszonylatban az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség, lassan hétezer hallgató tanul az egyetemen, az elmúlt évek próbálkozásai ellenére nem sikerült megvalósítani egy méltó sportcsarnokot. Olyan többfunkciós létesítményt, amely a sportesemények mellett tíz-tizenkét kilométerre a Balatontól helyet adhatna jelentős koncerteknek, ünnepségeknek, elősegítené a konferenciaturizmus fellendülését. Mindenki tudja, hogy ez milliárdos nagyságrendű összeget igényel, de mielőbb meg kell oldani. A kézilabdánál maradva, hazai mérkőzéseinken mindig megtelnek a lelátók, egy-egy idegenbeli, vagy külföldi meccsünkre pedig ezernyi szurkoló kíséri el a csapatot."
A történethez az is hozzátartozik, hogy a közelmúltban a nemzetközi szabványoknak megfelelően fel kellett újítani , bővíteni az egyébként továbbra is önkormányzati tulajdonú tornacsarnokot, a költségek ötven százalékát a klub vállalta. Így a város támogatása már második éve befolyik a törlesztésekbe. Egyébként évente 130-150 gazdasági társasággal, vállalkozással van szerződésük. A FOTEX KC a szűkös tárgyi feltételek, a más nemzetiségű játékosok szerződtetése mellett is nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésre. Együttműködési megállapodásuk van Alsóörssel, Balatonfüreddel, Várpalotával, Ajkával, a térség tehetséges fiatal játékosait a veszprémi klubban kívánják foglalkoztatni.
Az ügyvezető elnök nem hiányozhat egyetlen mérkőzésről sem, ugyanakkor állítja, soha nem gondolt arra, hogy valaha is edzőként üljön a kispadon. Ami távolról sem jelenti azt, hogy a játékosok ne tőle kapnák a legtöbb dicséretet, vagy a legkeményebb kritikát. Fontosnak tartja, hogy mindig a játékosok és ne a sportvezetők legyenek az előtérben, ők a sztárok, a pályán nekik kell mindent megtenni a klub érdekében. Hajnal Csaba szereti a szép kézilabdát, a szurkolókkal együtt örül a sikereknek, szereti csinálni, amit gyakorlatilag negyedszázada vállalt, igaz, a sok stressz, a családtól való gyakori távollét miatt egyre fárasztóbb a napi hajtás. Ötvenkét éves, érzi, hogy most kellene váltani, de közeli barátai szerint soha nem fog elszakadni ettől a sportágtól.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu