ISO 9001 a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalban 2002/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

ISO 9001 a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalban 2002/5

IV. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Vass Géza dr.
főjegyző
Heves megye

Heves Megye Önkormányzata 2000. évben célul tűzte ki, hogy a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalnál az ISO előírásainak megfelelő szabvány kerüljön bevezetésére.

 

Ennek megfelelően 2000. év elején egyeztető tárgyalásokat folytattunk a Budapest székhelyű Controll Rt. vezérigazgatójával, aki tájékoztatást adott az ISO 9001 szabvány önkormányzatoknál történő bevezetésének lehetőségeiről, ismertette a már akkreditált önkormányzatok gyakorlati tapasztalatait.
Az egyeztetés eredményeként az önkormányzati hivatal a Controll Rt.-t bízta meg a szabvány előírásának megfelelő felkészítésre.

2000. évben a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal vonatkozásában négy szakaszban történt meg a felkészítés. Elsősorban a minőségügyi helyzetfelmérés és az átvilágítás történt meg, majd a második szakaszban megteremtődtek a hivatalon belül az egységes minőségbiztosítási rendszer alapjai a szükséges alapdokumentumok elkészítésével együtt.
A harmadik szakasz feladata volt a minőségügyi kézikönyv és az ahhoz csatlakozó eljárások elkészítése. Az utolsó szakaszban megtörtént a hivatalon belül a minőségbiztosítási rendszer előauditálása és a működéshez kapcsolódó képzés.

A Controll Rt. által történt felkészítés és a szükséges dokumentumok, kiemelten az önkormányzati hivatal Minőségi Kézikönyv elkészültét követően 2000. december 1. napjával az ISO 9001-2000 szabvány szerint működött a hivatal. A Kézikönyv kiadását követően elkészültek a hivatal folyamatait szabályozó eljárások, melyek 2001. február 1. napjával léptek hatályba. A folyamatos működést követően sor került belső auditok megtartására, mely egyértelműen megállapította, hogy a hivatal a nemzetközi szabvány szerint működik.

A Controll Rt. felkészítését követően az SGS Hungária Kft. 2001. június 11-12-én auditálta a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalt.
A Zürichben 2001. június 22-én kelt tanúsítvány szerint a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal 2004. június 21. napjáig rendelkezik az ISO 9001-2000 nemzetközi tanúsítvánnyal.

A nemzetközi szabványnak megfelelően az SGS Hungária Kft. évente felülvizsgálati auditot köteles tartani. 2002. évben a felülvizsgálati audit megtartására augusztus 9-én került sor, ahol az audit megállapította, hogy az önkormányzati hivatalunk a nemzetközi szabványoknak megfelelően működik, a felülvizsgálat során két db. enyhe hiányosságot tárt fel, melynek kijavítására a szükséges intézkedések megtételre kerültek.

2001. illetve 2002. évben kitűzött éves minőségfejlesztésben meghatározott feladatok jó színvonalon kerültek végrehajtásra. Fő célként sikerült az országos rendszernek megfelelően kiépíteni és telepíteni a TeIR megyei rendszerét. Fontos feladatunknak tartottuk a megye jellegére tekintettel az idegenforgalom fejlesztését. Az évente mért statisztikai adatoknak megfelelően az utóbbi három évben az ország leglátogatottabb múzeuma az Egri Vár volt.

2002. évre olyan minőségcélokat fogalmazott meg az önkormányzat vezetése, amely a megyei közgyűlés működését, illetve az önkormányzati hivatal dolgozóinak kultúráltabb munkavégzését szolgálta. E szerint felújításra került a megyeháza nagyterme és ezzel a nemzetközi szabványoknak is megfelelő konferenciák megtartására is alkalmas díszteremmel rendelkezik Heves megye.
Az önkormányzati hivatal hatékonyabb működése a köztisztviselők jobb elhelyezése érdekében új irodahelységek kerültek kialakításra, továbbá a megyeháza éttermének felújításával az ehhez kapcsolódó konyha rekonstrukciójával megfelelünk a nemzetközi HACCP rendszernek.

Összességében megállapítható, hogy a minőségbiztosítási rendszer bevezetését követően az önkormányzati hivatal működése áttekinthetőbb, szervezettebb, a felelősség számonkérhetőbb.

 

 

Dr. Vass Géza
1949. november 23-án Besenyőtelek községben született. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, középiskoláit Egerben, az egyetemet Budapesten az ELTE Állam és Jogtudományi Karán végezte.
1981-ben jogtanácsosi szakvizsgát tett.
1973-tól dolgozik a közigazgatásban, 1991. január 17-től a Heves Megyei Önkormányzat főjegyzője, 2001. március 30-tól a MÖOSZ Főjegyzői Kollégiumának elnöke.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu