Az előző számban a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője – egy cikk adta terjedelmi korlátok között – kifejtette álláspontját a címzetes főjegyzői cím adományozásáról. Megköszönve, hogy megismerhettük az ebbéli véleményét, úgy is, mint a véleményező érdekképviseleti szerv (JOSZ Elnökség) tagja, reagálni kívánok az írásra.

Egyetértek a hivatalvezető úr azon véleményével, hogy jelenleg a közigazgatási hivatalnak van a legtöbb információja a jegyzők munkájáról, persze csak az állami szervek között, illetve azért nem teljesen aggálytalan az állított „elfogulatlan és minden befolyástól mentes megítélés” sem.
Általánosságban elfogadható számomra a jegyzők értékelésére kidolgozott szempontrendszer is, amelyről azonban nem derül ki, hogy ez egyedi módszer, vagy valamilyen egyeztetés alapján minden megyei hivatalvezető alkalmazta-e ezt?
Nem vitatom, azt sem, hogy a hivatkozott módon kialakított rangsorban a „megye szaktekintélyei” kerülnek az élre, az azonban meglepett, hogy „a rangsor kialakítása során előfordulhat olyan kivételes eset is, amikor a szakmai szempontok hangsúlyozása mellett még erőteljesebben érvényesülnek a humanitárius szempontok”! Véleményem szerint a jelenlegi jogi szabályozás mellett (vagy helyett!) egyszerűen nem lehet a szakmai szempontnál erőteljesebb szempont, hiszen – emberileg természetesen megértve az ilyen helyzetbe került kollégát! – humanitárius szempontokra még csak utalás sincs a jogalkotó részéről, sem a normaszövegben, sem annak indokolásában.
Vitatkoznom kell a szerzővel abban is, hogy a JOSZ, mint érdekképviseleti szerv javaslata csupán formális lett volna azért, mert azt a helyi (értsd: megyei) szervétől szerezte be. Szilárd meggyőződésem, hogy az egy megyén belüli jegyzőket emberileg és szakmailag maga a megyebéli jegyzőtársadalom ismeri a legjobban, így a szövetség megyei szervei értékelésének alapulvétele (és nem mechanikus átvétele!) éppen hogy érdemivé tette a véleményezést. Azzal pedig, hogy a jegyzőszövetség elnöksége felvállalta, hogy – a megyei vélemények figyelembevételével – a felterjesztett kollégák között bizonyos rangsort állít fel, végképp cáfolható a formálisság.
A hivatalvezető úr azon érveit, aminek alapján feleslegesnek is ítéli a jegyzőszövetség véleményét, nem osztotta meg velünk, így ebben a kérdésben pusztán az alapvető nézetkülönbségemnek adhatok hangot.
Ismerve valamennyi a címre felterjesztett jegyzőkolléga nevét, jelentős részüket személyesen is ismerve, elfogadva az őket (és a szakmai munkájukat) jól ismerő megyei jegyzőszervezetek véleményét, nyugodt szívvel kijelentem, hogy a JOSZ által ez évben támogatott jegyzők esetében nem kerül érdemtelen helyre a kitüntető cím!
Hogy az érdekképviselet véleménye szubjektívebb lenne mind a megyei közigazgatási hivatalvezetők valamilyen szempontok szerint kialakított javaslata? Ebben a kérdésben szerintem jelenleg senki sem rendelkezik a véleménynyilvánításhoz szükséges országos áttekintéssel, így ezen csak érzelmi alapon lehetne vitatkozni, ami szükségtelen.
Persze azt egy pillanatig sem szabad elfelejteni, hogy csak azt a jegyzőt lehetett véleményezni, akit a testülete felterjesztett. Azon lehet – és kellene is! – vitatkozni, hogy a minden esetben megkövetelt testületi felterjesztés előírásakor nem terjeszkedett-e túl a BM rendelet a törvényi lehetőségeken, de azon nem, hogy számtalan a címre méltó kollégát érthetetlen (vagy nagyon is érthető, de el nem fogadható okból fel sem terjesztettek!
Végezetül magam is reménykedem, hogy a kérdésben kialakul majd egy országosan egységes gyakorlat, kívánatosan kizárólag a jogalkotó félremagyarázhatatlan normáihoz igazodóan, amit nem futtat vakvágányra semmilyen sanda szándék, megteremtve ezzel a lehetőséget arra, hogy ez a cím valóban a jegyzői munka szakmai elismerése lehessen.