Önarckép 2002/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

Önarckép 2002/5

IV. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Dr. Kömlei Károly jegyző Gyöngyös



Hadd kezdjem a végével – nemcsak hiúságból -, a fenti csoportképpel. E lap olvasóinak körében nem igen kell kommentár. Az első címzetes főjegyzői kar tagjának lenni hihetetlenül jó érzés. Nemcsak magamért! Hanem a kb. háromezer köztisztviselő társamért, akik ennek a kívülről bürokratikusnak tűnő, de a világ talán legsokszínűbb hivatásáért élnek. Végre egy olyan elismerés, amely valódi ösztönzést adhat anyagilag és erkölcsileg is. Nagyon fontos ez, mert fontos, hogy akarjanak az emberek köztisztviselők, jegyzők lenni.

 


Miután kitanultam az asztalosszakmát, leérettségiztem és letöltöttem a katonaidőt, 1966-banl Gyöngyös Városi Tanács Ingatlankezelő Vállalatának ügyintézője lettem. Ettől kezdve – egy év kihagyással – foglalkozom a város ingatlanügyeivel, ha másként nem, másodállásban. A Házkezelőség igazgatási front volt: műszaki és jogi ügyek, de főleg dühös ügyfelek és házmesterek vettek körül. Következő nyáron már a Városi Tanács Igazgatási Osztályán lettem előadó, és ahogy az lenni szokott: igazgatási szakvizsga, Általános államigazgatási szakvizsga, anyakönyvi vizsga…. Háromszor felvételiztem az ELTÉ-re, innen látható, hogy ha nagyon tehetséges nem is, de szívós voltam. 1976-ban avattak doktorrá. Ez idő alatt ingatlanügyek, kisajátítás, gyámügy, szabálysértés…, majd a szervezési osztály vezetése.
A fiatalabbak kedvéért emlékeztetőül: az 1971. évi tanácstörvény sok újdonságot jelentett, a vb titkár feladatait kezdte közelíteni a mai jegyzői intézményhez, de ebből inkább csak viták származtak, mint előnyök vagy eredmények, hiszen a leglényegesebb kérdésekben úgyis a pártirányítás döntött. Az ebből eredő konfliktusok vittek a megyei gabonaforgalmi vállalathoz jogásznak, de mellékfoglalkozásban az IKV jogtanácsosa voltam 14 éven keresztül.
Igen jelentős élettapasztalattal, 49 éves koromban felkértek – hangsúlyozom: felkértek – a frakcióvezetők a testület egyetértésével 1992-ben, hogy pályázzam meg a jegyzői tisztséget. Kétszer nem tettem meg (volt sok pályázó!), harmadszorra "muszáj" volt. Így most hatvanadik életévembe lépve, 11 éve vagyok Gyöngyös város jegyzője.
Kifele megyek már, talán így hitelesebb a jegyzői munkáról kialakult véleményem: nem állás ez, hanem feladat, amelyhez elhivatottság-érzés, a település részletes ismerete, az ügyfelek irányába megnyilvánuló empátia kell a szakmai felkészültségen kívül.
A jegyzők – különösen a körzetközponti jegyzők -, ha több mint három és félezer hatáskörüket nézzük, polihisztorok, illetve polihisztoroknak kéne lenniük AZ igazgatási rész következetes, a jogalkalmazás kifinomult, míg a testületi munka igen csak hektikus. Ezt a véleményemet nemcsak saját testületünk tevékenységére alapozom, hanem a JOSZ Megyei Intéző Bizottsága elnökeként megyei és valamennyi országos tapasztalatra is.
Közelítünk Európához – legalábbis határidőben. De a települési igazgatásban még nem nagyon! Hogy a hatásköri törvényt a minisztériumok csak "összelapátolták", ezt mindenki tudja, bólogat is rá, hogy ez így nincs jól, de éppen egy tucat év telt el, és még csak finomítás sem történt. Közelíteni kellene Európához abban is, hogy a települési önkormányzás ne autonóm államocskákat csináljon Magyarországból – mert most az van -, és igenis csökkenteni kell a települési önkormányzatok autonómiáját, központi akaratot – és ezzel tudományosan, következetesen végigvitt oktatási, szociális, környezetvédelmi, közlekedési, stb. – igazgatást kell megvalósítani. Feltétlenül kívánatosnak tartom, hogy a körzetközponti polgármesteri hivatalok nagy részének leválasztásával területi közigazgatási hivatalok jöjjenek létre, elválasztva a mindent irányítani akaró, sokszor még alkotmány-módosítást is igénylő testületektől. A kistelepüléseken pedig közelíteni kellene például a német vagy a finn modellekhez, nem engedni, hogy a település háztartását vezető testület túlzottan átpolitizált legyen, hanem például azzal, hogy a polgármesteri tisztség igazgatási képesítéshez kötött és pályázat útján tölthető be, szakszerűbbé tenni azt.
Mindez persze csak álom még, hiszen isten és a racionális közigazgatás malmai lassan őrölnek, de azért nem puszta ábránd, mert 15 éve még  a nagy szovjet világbirodalom beteljesülésének volt csaknem teljes realitása, ma viszont már – minden párt harc ellenére – sokasodnak a szakszerű, időtálló törvények, felsejlenek nemcsak egy valódi jogállam, hanem bűneiből is sokat tanult Európa-állam körvonalai. Minden ma még zaklatott, ellentmondásokkal küszködő jegyzőtársamnak és köztisztviselő kollegámnak azt kívánom, hogy ezt mielőbb és jó egészségben élje meg!

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu