A koncepciót a Közigazgatási Hatósági Eljárási Törvény Kodifikációs Bizottsága készítette el, s a munka olyan szakaszba jutott, hogy elérkezett az ideje annak széleskörű megismertetésére.

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a hatályban lévő eljárási törvény – a szakemberek által jól ismert hiányosságai ellenére is – jól használható, nincs olyan jogalkotási kényszer, ami miatt el lehetne tekinteni a megalapozott előkészítő tevékenységtől.

A koncepció részletes áttekintést ad a hazai szabályozási előzményekről, úgy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény, mint az azt átfogóan módosító 1981. évi I. törvény keletkezési körülményeiről, alapelveiről.

A változtatási szándék a következő pontok köré csoportosítható:
– az ügyféli jogok, s azok garanciái,
– az eljárási fórumrendszer, és a jogorvoslatok,
– a rendkívüli jogorvoslatok,
– a nem magyar állampolgárok, illetőleg nem magyar anyanyelvűek jogai,
– a bírósági út, mint a végrehajtást halasztó fórum,
– a végrehajtás csekély hatékonysága,
– a bíróságok kérdése,
– az eljárási költségek szabályozása,
– a titokvédelem érvényesítése,
– a korszerű technikai eszközök igénybevétele.

Itt is felvetődött a sajátos ügyfajta, az önkormányzati hatósági ügy helye, szerepe. Új gondolatnak számít, hogy ennek elbírálásába be lehessen vonni a jegyzőt. Megoldásra vár a jogorvoslat kérdése is. Nem tartható fenn az a jelenlegi állapot, hogy az eljáró személyétől függjön, van vagy nincs fellebbezési lehetőség a megszületett határozat ellen.

A koncepció – különös tekintettel a megnövekedett nemzetközi kapcsolatokra – elengedhetetlennek tartja a jelenlegi hatáskör-illetékesség fogalompárt kiegészíteni a „joghatóság” fogalmával is. Mikor járhat el a magyar közigazgatás valamely szerve ?

A hatáskör témakörében egyaránt rendezést javasol a pozitív és negatív összeütközésre. A hatásköri viták elbírálásával nem terhelné az Alkotmánybíróságot, azok átkerülhetnének a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságokhoz. Az ún. negatív hatásköri összeütközések esetén a nemperes eljárás bevezetését javasolja, pl. tárgyaláson kívüli eljárással.

Az olyan ügyekben, ahol sok az ügyfél, a közhírré tétel helyett hatósági közvetítők bevezetését ajánlja, aki a lakosság, és a hatóság, illetőleg a beruházó között látja el feladatát.

Másik jelentős téma a szakhatóság közreműködése, és annak hallgatása. A mai viszonyok között nem látja támogathatónak a „hallgatás-beleegyezés” elv fenntartását, annál is inkább, mert a döntésre jogosult hatóság a gyakorlatban inkább kivárja a (késedelmes) állásfoglalást, de nem vállalja a döntés kockázatát annak mellőzése miatt.

A hatályos törvény alapján kiszabható különböző bírságok összege már túl alacsony ahhoz, hogy visszatartó vagy ösztönző szerepét betölthesse. Az anyag ezért teljeskörű felülvizsgálatot tart szükségesnek ezen a területen.
A különféle határidők számítását, azok meghatározását ugyancsak alaposan át kell gondolni.

A koncepció talán legjelentősebb része az, amely a jogorvoslatokkal foglalkozik. Köztudomású, de az anyag is kiemeli, hogy a közigazgatási ügyek túlnyomó többsége közigazgatási határozattal zárul, azaz, nem kerül bíróság elé. Emiatt is fontos, hogy a határozatok közigazgatási felülvizsgálata minden esetben biztosított legyen.

Alapmodellnek az tekinthető, amikor a közigazgatási első fokot a másodfok követi, majd sor kerülhet a bírósági felülvizsgálatra is.

Új ötletként merül fel, hogy a jogorvoslati fórumnak nem kell feltétlenül magasabb területi szinten működnie, mint az első fokon eljárt szervnek, s nem kell szükségképpen „felettes” szervnek sem lennie. Ez utóbbi helyett jöhet szóba a „jogorvoslati bizottság”, amely egy kellő szakértelemmel rendelkező, pártatlan testület lenne.

A bíróság előtti első fokú eljárásra az ún. regionális közigazgatási bíróságot ajánlja, amely jogerős döntést hozhatna, azaz: kizárná a fellebbezés lehetőségét. Legfeljebb a felülvizsgálati kérelem előterjesztését tartja lehetségesnek és szükségesnek, amelyet a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma bírálna el.

Új lehetőségként jelentkezik az ún. „újrafelvételi eljárás”, illetőleg kérelem. Ezt akkor lehetne alkalmazni, ha a hozott döntés közigazgatási szakban emelkedett jogerőre (nincs érdemi bírósági döntés, amely esetben a perújítás lehetőségével élhetne az ügyfél), és az ügyfélnek csak a határozat jogerőre emelkedése után jutott a tudomására valamely, az ügy elbírálása szempontjából lényeges tény, adat, bizonyíték.

Az anyag fontosnak ítéli a semmisség újraszabályozását, az esetek bővítését.

A közigazgatási szerv jogellenes mulasztását a jelenleginél szigorúbban javasolja a koncepció megítélni.

Ezt bírság kiszabásával, kötelező fegyelmi eljárás megindításával is elő kívánja segíteni.

A javaslat is megállapítja, hogy a közigazgatási eljárás legproblematikusabb szakasza a végrehajtási eljárás. Ennek több oka van: az önkéntes jogkövetés hiánya, az érintett ügyintézők felkészültsége, határozottságuk hiánya. Javaslatként a közigazgatási végrehajtó irodák felállítása szerepel, amely várhatóan elősegítené a végrehajtás hatékonyságának növelését.
A végrehajtás lehetőségének a megnyitása idejének ismerete ugyancsak fontos eleme a folyamatnak.

Végezetül szólni kell az eljárási költségekről is.
Először is meg kell határozni, hogy mi tartozik ebbe a körbe – hasonlóan a Pp-hez. Érdemes lenne részletesen megvizsgálni, hogy mely esetekben ki köteles a költségviselésre.

A tervek szerint hamarosan sor kerül a törvényelőkészítés következő szakaszára, amikor a koncepció alapján már a normaszöveg megfogalmazására, a javaslatok formába öntésére kell a hangsúlyt fektetni.