Ezen folyóirat 2002. évi 3. számában jelent meg egy írás a „lopakodó” hatáskör-telepítésről, ami azon jogalkotói gyakorlatra hívja fel a figyelmet, amikor sebtében elfogadott módosításokkal feladatot állapítanak meg az önkormányzat (illetve általában a jegyző) számára anélkül, hogy az azzal járó munka elvégzésének körülményeit vizsgálnák, modelleznék, ne adj isten a szükséges személyi és tárgyi feltételeket biztosítanák. Akkor azt hittük, hogy ezen – egyébként törvénysértő – „megoldások” kapcsán már nem érheti meglepetés a jegyzőket. Azóta kiderült, hogy tévedtünk…

Az új Országgyűlés egy rövid, alig kétszakaszos törvénymódosítással ez év júniusában megteremtette a kivételes nyugdíjemelés lehetőségét, amelynek elbírálását az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (Nyufi) főigazgatójára, a részletes szabályok megállapítását pedig a kormányra ruházta.
A szinte példátlan gyorsasággal – a kihirdetése napján – hatályba léptetett törvénnyel egyidejűleg, szintén kihirdetett és rögtön hatályba is léptetett végrehajtási kormányrendelet-módosítás (Vhr.)  két szakaszban és tíz bekezdésben állapította meg a kivételes nyugdíjemelés szabályait. Ennek lényege, hogy az eljárás kérelemre indul, amelyet a Nyufi területi szerveihez, mint igazgatási szervhez lehet, a rendszeresített nyomtatványon benyújtani. A Vhr. szerint: „az igazgatási szerv indokolt esetben vizsgálhatja, hogy a közölt adatok megfelelnek-e a valóságnak, szükség esetén a kérelmezőt hiánypótlásra szólíthatja fel”.
Az, hogy a rendszeresített nyomtatvány a „Kérelem-adatlap nyugellátás méltányossági alapon történő megállapításához vagy emeléséhez” címet viseli, míg a törvény és a Vhr. normaszövege a különös méltánylást érdemlő körülmények esetén is „kivételes nyugellátás megállapításáról és emeléséről” szól, csak a kákán is csomót keresőknek (értsd itt: a jogszabályt elolvasóknak) tűnik fel.
Az azonban már figyelemre méltó megoldás, amivel a Nyufi egy huszárvágással eleget tett a Vhr-ben írt adatellenőrzésnek azzal, hogy a nyomtatvány második oldalán elhelyezett egy keretes szöveget az alábbiak szerint: „Igazolom, hogy a kérelmező személy az 1-3. pontokban foglaltakat a személyes adatok, továbbá a települési önkormányzattól kapott vagy igényelt pénzbeli ellátások vonatkozásában tényszerűen, a valósának megfelelően töltötte ki. Dátum, pecsét és a jegyző aláírása.” (Már csak a dolog cifrázása, és a jegyző látnoki képességének feltételezése, hogy pl. azt kell „igazolnia”, ha a kérelmező rendszeres pénzbeli ellátás iránti igényét még nem bírálták el, akkor azt mikor és mely szervhez nyújtotta be?!)
Túllépve az önkormányzati törvény 7.§-ának azon kellemetlenkedő szabályán, hogy a jegyzőnek csak törvény vagy kormányrendelet (és nem a Nyufi!) állapíthat meg államigazgatási feladatot és hatáskört, nézzük hogy milyen gondokat okozott gyakorlatban ez a szellemes (és a Nyufi számára „energiatakarékos”) megoldás.
Miután senki nem mérte fel a kivételes nyugdíjemelés iránti lakossági igényt, így a polgármesteri hivatalokban szembesültek először azzal, hogy nem néhány ezer, hanem több százezer kérelmező kívánja beadni a kérdéses nyomtatványt. A nagyobb településeken nem volt ritka, hogy 30, 50 vagy éppen 100 nyugdíjas állt sorba (szó szerint!) a jegyzői igazolásért, szűk folyósokon, előterekben, hiszen egyetlen magyar közhivatal sincs felkészülve ennyi ügyfél egyidejű, kulturált elhelyezésére.
„Csúcsidőben” 3-4 ügyintézőt is „be kellett állítni” erre a feladatra, ami a nyári szabadságolások idején nem volt egyszerű, több jegyző kolléga is elmondta, hogy szabadságról kellett visszarendelnie dolgozókat, a több órás sorban állások csökkentése végett.
A BM illetékesei is a jegyzőktől értesültek a dologról és tettek ígéretet arra, hogy megkeresik a többletmunka „ellentételezésének” esetleges lehetőségét.
Levonva az ügy tanulságait, bízzunk abban, hogy sikerül ezt megtalálni.