Iskolabusz a kistelepüléseken 2001/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Anyakönyv / Cikkek

Iskolabusz a kistelepüléseken 2001/2

évfolyam, lapszám
Szerző(k):
dr. Gál László körjegyző Városfalu Beled Rábakecöl Cirák Dénesfa



A Belügyminisztérium 1996-ban az önálló iskolával és óvodával nem rendelkező kistelepülések segítésére pályázatot írt ki – teljes egészében állami pénzeszközök finanszírozásával – iskolabusz beszerzésére.

 


Győr-Moson-Sopron megye déli határán található 168 lakosú Vásárosfalu Község Önkormányzata a pályázati feltételeket megismerve határozta el, hogy pályázatot nyújt be egy 15 személyes iskolabusz elnyeréséhez. A képviselőtestület úgy ítélte meg, hogy egy iskolabusz működtetése kedvező lehetőséget teremt a kb. 3 km-re fekvő Beled és Rábakecöl községek alapfokú oktatási-nevelési intézményeibe bejáró 10-15 gyermek utaztatására.

Pályázatunk sikerrel járt, így a megyéből egyedüliként egy 15 személyes Ford Transit kisbusszal lettünk gazdagabbak, elősegítve ezzel a kis lélekszámú település közoktatási feladatai egyik fontos feltételének megteremtését. Sőt, mivel a szomszédos kisközség Edve hasonló pályázata viszont sikertelen volt, az önkormányzat felvállalta önköltségi alapon e település gyermekeinek utaztatását is.
Az iskolabusz üzembe állításával lehetővé vált egy rugalmasabb alkalmazkodás a tanórákhoz és egyéb délutáni óvodai-iskolai programokhoz egyaránt. A jármű az önkormányzat tulajdonát képezi, és működési költségeit is teljes egészében az önkormányzat viseli.
Kezdetben nem kis gondot jelentett, hogy a busz vezetéséhez megfelelő E kategóriás gépjárművezetői engedéllyel rendelkező, megbízható, közmegbecsülésnek örvendő személyt találjunk. E felelősségteljes feladat ellátásához ugyanis fontos feltétel az igénybevevő gyermekek szülei részéről a megfelelő bizalom a gépjárművezető iránt. Végül falugyűlési állásfoglalás, illetve jelölés alapján került kiválasztásra a megfelelő képesítéssel rendelkező helyi lakos, aki jelenleg is az iskolabusz vezetője. Ugyancsak nagy körültekintést igényelt a busz költségeinek kalkulációja, és a minél jobb kapacitás kihasználásra való törekvés. Természetesen kizárólag a gyermekek napi utaztatása nagymértékben „megdrágítaná” az önkormányzat számára az alapfokú oktatási-nevelési feladatok ellátását, illetve a busz üzemeltetését. Már az első évben a gépjármű Üzemeltetési Szabályzat kidolgozásakor ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy „szabad időben” az iskolabuszt a helyi sportoló fiatalok és kiránduló csoportok rendelkezésére bocsássuk méltányos díjtételek alkalmazása mellett.
Tettük mindezt úgy, hogy a más irányú hasznosítás ne veszélyeztesse az eredeti célt, nevezetesen a gyermekek oktatási-nevelési intézményekbe utaztatásának zavartalanságát.
Az Üzemeltetési Szabályzat pontosan rögzíti, hogy az iskolabusz alapvető funkciója a vásárosfalui és edvei gyermekek óvodába és iskolába történő szállítása. Önköltséges díj alkalmazásával ugyanakkor az igénybevételre jogosultak a vásárosfalui állandó lakosok, továbbá a székhelyközségek óvodai-iskolai nevelőtestületeinek tagjai.

Különösen hétvégén és a nyári időszakban vált népszerűvé a szabadidő hasznos eltöltésére „vállalkozók” számára az iskolabusz. Kirándulások lebonyolítására korlátozott létszám mellett nagyszerű lehetőségeket biztosít a helybélieknek.

1999-től tovább bővült a kisbusz hasznosításának területe. A kormányprogram ugyanis kiemelt figyelmet fordított az 500 lakos alatti településeken a falugondnoki szolgálatok kialakítására. Különösen azokban a falvakban, ahol a közfeladatok gazdaságos és célszerű ellátására – a település nagyságrendjéből adódóan – szinte egyetlen és kizárólagos szervezeti formának ezen intézményhálózat bevezetése kínálkozott. Az Országgyűlés ezen célra a központi költségvetésben normatív pénzeszközöket is biztosított (2000. évben
1.000.000 Ft-ot), amelyet azok az önkormányzatok vehették igénybe, akik a működéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket megteremtették. A vásárosfalui önkormányzatnál így különösebb anyagi befektetés nélkül már rendelkezésre állt a megfelelő képzettségű személy és a kisbusz is. Megragadva e lehetőséget az iskolabuszt – kis átalakítás mellett –
a falugondnoki szolgálat törvényben rögzített sokrétű feladatainak ellátására használtuk fel.
Ilyen feladatok többek között:
a.) a szociális alapellátás keretében:
– ebédszállítás az időskorúak és rászorulók részére,
– betegek orvoshoz szállítása,
– időskorúak idősek klubjába szállítása,
– házi gondozásban való közreműködés,
– betegek részére gyógyszer kiváltása,
b.) egyéb szolgáltatások keretében:
– iskolás és óvodás gyermekek szállítása az oktatási-nevelési intézmények nyitvatartási rendjéhez igazodva,
– mozgáskorlátozottak és egyéb fogyatékosok kórházba és egyéb intézményekbe szállítása,
– nagybevásárlás a rászoruló idősek és nagycsaládosok részére,
– falusi turizmusba való bekapcsolódás,
– kulturális események szervezésében való közreműködés (búcsúi bál, közösségi rendezvények, stb.).

Összességében tehát megállapítható, hogy Vásárosfalu községben az iskolabusz hatékony eszköze az önkormányzati törvényben meghatározott alapfokú oktatási-nevelési feladatok megszervezésének.
Közvetve hozzásegít ahhoz, hogy a fiatal házasok iskola és óvoda hiányában se költözzenek el a faluból. Ezen túlmenően pedig – talán sikerült érzékeltetnem – szinte valamennyi korosztály a gyermekektől a nyugdíjasokig részesülhet valamilyen formában abból a szolgáltatásból, amelynek révén a vásárosfalui iskolabusz a környék kistelepüléseinek szimbólumaként, mint a település fennmaradásának, illetve fejlődésének záloga funkcionál.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu