Kertész Ákos: A tisztesség ára 2001/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Vezércikk

Kertész Ákos: A tisztesség ára 2001/3

III. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
dr. Tóth Zoltán főszerkesztő



30 évvel ezelőtt olvastam Kertész Ákostól az első könyvet, a Makrát. Akkor „divat” volt az olvasás, a könyv sem volt drága. A Makra megdöbbentet, a válóságnak olyan tükröt tartott, amely személyesen érintett meg. Kertésztől azóta nem olvastam semmit. Okát nem tudnám adni, hogy miért nem, lehet hogy sok az író, sok a könyv, ami még nálam elolvasásra vár. A tavalyi könyvhéten nem vettem meg (másoknak sokadik) nekem második új könyvét „A tisztesség árá”-t. A könyvheti tömegben belelapoztam a kötetbe, a fülszövegben érdekes mondatok voltak, de ránéztem a könyv árára: 1600 Ft, és visszatettem a könyvsátor pultjára, hátha találok mást is. A könyvek sorsához az is hozzátartozik, hogy miképp jut az olvasó kezébe. Én ajándékba kaptam, és hetekig hevert az ágyam mellett a földön, várva, hogy mustrát vegyek belőle, érdemes-e elolvasni. Ezt a könyvet nem én vettem, nem én akartam, a sors vetette elém. Két éjszaka kiolvastam. Azért nem egyvégtében, mert közben dolgoznom is kellett. Mielőtt a végére értem, megszámoltam, hogy ami még hátra van, kitart-e még egy éjszakát, mert sajnáltam, hogy véget ér. Kertész könyve – akárcsak a Makra – megérintett. A szerző saját munkáját kriminek minősíti, és ha formailag tekintjük, akkor ez a minősítés elfogadható: a bűn felderítésének izgalma, rejtély és logika versenyfutása, a jó és a rossz párharca, érdekes emberek, bonyolult, de átlátható cselekmény és a végén a megnyugvás: a bűnös bűnhődik, a jók jutalmat kapnak, az olvasó a jók oldalán áll.

 

Ajánlom e könyvet azon olvasóknak, akik szeretik a krimit. Kifogástalan könyvet kapnak a kezükbe. Valószínűleg két éjszakát nekik is kitölt, és akkor a könyv ára már csak 800-800 Ft, amely már inkább megéri.

Ajánlom e könyvet azon olvasóknak, akik a mai magyar valóságról akarnak valamit megtudni. A regény cselekménye – a Fenyő-gyilkosságot nem nevesítve, de minden közismert részletével azonosítva – több szálon fut, és körképet ad a magyar társadalom állapotáról, a valóság egy szeletéről, a rendőrség tevékenységéről, munkamódszereiről, a cigány (roma) kisebbség helyzetéről. Nem szociológiai elemzés ez a regény, nem száraz tudományos és statisztikai elemzések halmaza, nem kell kiélezett elmével tudományos lábjegyzetek tömegét böngészni, hogy állításai, igazságai Nobel-díjasokra kellően alapoz-e. Ezt a művet csak olvasni kell (egyre gyorsuló tempóban), és a hétköznapok tapasztalatai visszaköszönnek. Kertész Ákos regényt írt, egyetlen konkrétuma sem valódi. Kitalált személy a korrupt és a jó rendőr (mit gondolnak a regény végén melyiküké az erkölcsi győzelem és melyiküké a csúfos kudarc), kitalált személy a jó roma és a gyilkos cigány alakja is. Kitaláció lehet az is, hogy a pénzügyi vitákat, politikai ügyeket géppisztollyal is le lehet zárni, hatékonyan és eredményesen. Meg tudjuk-e ismerni a magyar valóságot egy kitalált (nem valódi) történeten keresztül? Olvassák el ezt a könyvet, és maguk adjanak választ arra, hogy megérte-e a pénzét. Az antikváriumok mindig működnek.

Ajánlom ezt a könyvet azon olvasóknak, akik gondolataikban elégedetlenek sorsunkkal, és változtatni akarnak a világ rendjén, csak még nem tudják pontosan, hogy mit és hogyan kell módosítatni; akik már érzik, hogy ez a világ nem a világok legjobbika, bár Panglos mesterek számosan vannak; akik veszik a gondolkodás bátorságát, csak a hétköznapi élet leköti energiájukat és cselekvési szabadságukat. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik irtóznak a bűntől, a szennytől, a törvénytelenségtől, a diszkriminációtól, az emberi jogok megvonásától, de még aggodalommal gondolnak arra, hogy gyermekük mellé a padba egy romát (cigányt) ültessenek.

Ajánlom ezt a könyvet azon romáknak, akik még nem vesztették el hitüket a világ megváltoztathatóságában, akiket a diszkrimináció, az alávetett sors még nem nyomorított meg, és maguk is változtatni akarnak életükön.

Ajánlom ezt a könyvet minden rendőrnek, a jó felé törekvőknek azért, hogy világosan lássák, nem egyedül vannak a tisztességesek között, a korruptaknak azért, mert a statisztika szerint ők is elbukhatnak – néhányan, talán az olvasók közül egyen-ketten a gondolat erejének hatása alatt maguktól megváltoznak. Korábban értetlenül álltam az előtt a kedvezmény előtt, hogy a rendőrök, a titkosrendőrök, a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjai 5 évvel korábban nyugdíjba mehetnek. Mivel ez a könyv feltárta a struktúrát, szerkezetet mutat be, így megértettem: szűkkeblű az állam, legalább 10 év kedvezményt kellene biztosítani számukra. Legyen néhány jó évük munkaképesen, civilként, mert ez a struktúra, szerkezet ugyanúgy megnyomorítja az egyént és családját, mint a roma-cigány kisebbségi lét. Hogyan tudnak a gondolkodó emberek segíteni a roma-rendőrnek? Konkrét választ Kertész sem ad, javaslom, vegyék meg a könyvet és gondolkozzanak rajta. A változásokig még sokan adják meg „A tisztesség árá”-t.

Moldova György a rendőrségről (benne a kisebbségi problémákról) már 10 éve regényt írt. Nagy példányszámban jelent meg, méltán népszerű és jó könyv, azonban beleragadt a sztorizásba, a konkrét és igaz történetek elmesélésébe. Kertész könyve irodalmilag krimi, és absztrakt irányba lép: társadalmi viszonyokat tár fel. Valaki majd megírja a társadalmi változtatások irányáról szóló munkát is, amely nem sztori, nem krimi, hanem a társadalmi gondolkodás és továbbhaladás terméke lesz. Azt a munkát majd a politikusok figyelmébe ajánlom. Addig olvassanak ők is Kertészt és Moldovát, hátha eszükbe jut könyveikből valami.

Szeretem a polcon tartani azokat a könyveket, amelyek megérintettek, mert reggel, ha felkelek, végig pillantok rajtuk, és egy-egy a szemembe ötlik, eszembe jut hogy miről szólt. Kertész Ákos könyvét felteszem a polcra. Ha az Olvasó elégedetlen lesz „A tisztesség árá”-val, ajándékozza el – hisz ajándékot úgyis kell venni – hátha mást megérintenek gondolatok és az 1600 Ft sem megy kárba.

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu