Kistérségi, társulási és körzetközpont 2001/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

Kistérségi, társulási és körzetközpont 2001/2

évfolyam, lapszám
Szerző(k):
Borsodi Tamás jegyző



Kapuvár – a Hanság fővárosa. Lakosainak száma 11.000 fő. A város és kistérségi vonzáskörzete megegyezik a körzetközponthoz tartozó illetékességi területtel. Az itt élő lakosság száma együttesen meghaladja a 26.000 főt.
Kistérség

 


A Kis-Rábamenti Települési Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulása 1996-ban alakult. A szerveződésnek 18 tagja van, a központi szerepet játszó Kapuvár, Babót, Beled, Cirák, Dénesfa, Edve, Gyóró, Himod, Hövej, Kisfalud, Mihályi, Osli, Rábakecöl, Szárföld, Vadosfa, Vásárosfalu, Veszkény, Vitnyéd, illetve támogató tag a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat. A társuláshoz tartozó településeket közös érdek nem igazán fűzte össze az együttműködésre. A társulás eddig főleg szellemi termékeket hozott létre, amelyek nagy részét a területfejlesztési törvény előírása alapján el kellett készíteni. 1996-1997. évben a társulás segítségével néhány idegenforgalmi kiadvány jelent meg. Az 1998-as év legfontosabb eredménye, hogy elkészült a Társulás Térségfejlesztési Koncepciója. 1999-ben elkezdődött a Gazdaságfejlesztési Program, illetve a Vidékfejlesztési Program kidolgozása. 2000. évben sikerült megmozgatni a kistérség lakosságát egy fesztivál sorozat keretében, amelyen a művészeti ágak képviseletében léptek fel az amatőr csoportok és egyéni szereplők. A tavalyi év legfontosabb feladata a SAPARD pályázati rendszerre történő felkészülés volt, amely a fejlesztési irányok, illetve konkrét projektek kidolgozását jelentette.
A kivitelezés, a megvalósítás, a kézzel fogható eredmények elérése ettől az évtől várható, ugyanis a társulás tagjai is belátták, hogy együttműködve, közösen többre vihetik.
A Kis-Rábamenti társulás sokféle fejlesztést tartalmazó koncepciót dolgozott ki, amelynek megvalósítása remélhetőleg a következő pár évben megtörténik. A pályázásoknál a saját erő hiánya okozhat problémát. Ennek ellensúlyozására szükséges a vállalkozókkal, civil szervezetekkel, helyi szereplőkkel való együttműködés.
A Társulás munkaszervezetének legfontosabb feladata a kapcsolatok kiépítése, együttműködés erősítése, források felkutatása, pályázati lehetőségek kiaknázása, információ áramoltatás. Jelenleg Kapuváron a Polgármesteri Hivatalban egy irodában dolgozik a kistérségi megbízott és a vidékfejlesztési menedzser.
Önkormányzati társulások
Hatósági adóigazgatási társulás keretében 4 község adóigazgatási feladatait látjuk el. Az egyes településeken heti egy-egy nap helyszíni ügyfélfogadást tartunk. A községi adóügyek intézését l fő ügyintéző látja el az Adó- és Vállalkozási Iroda vezetőjének irányításával. A munkáltatói jogokat a városi jegyző gyakorolja.
 
Közoktatási intézményfenntartó társulást három községgel közösen két évvel ezelőtt hoztunk a vidéki felső osztályos tanulók kapuvári iskolákban történő oktatása céljából. Ez a döntés a községeket intézmény-fenntartási teher csökkenést, a városnak pedig kapacitáskihasználás javulást jelentett. Célunk a társulás további bővítése, ehhez az intézményhálózatunk és a szellemi kapacitásunk rendelkezésre áll, már csak a döntéshelyzetben levőket kell meggyőznünk a kölcsönös előnyökről.
 Önkormányzatunk a város megtartó erejének megőrzése érdekében nem adott át feladatot (intézményt) a megyének. Anyagi nehézségeink ellenére fenntartjuk és működtetjük két középfokú iskolánkat és a 3oo ágyas kórházunkat az igénybe vevő települések hozzájárulása nélkül. Álláspontom szerint ezt az ellentmondásos helyzetet kistérségi állami normatíva kialakításával lehetne orvosolni.
Körzetközpont
Polgármesteri hivatalunk önálló szervezeti egységeként működik a városi gyámhivatal 3,5 fővel és a városi építésügyi Hivatal 4 fős létszámmal. Az előző évben létrehozott okmányiroda 4 fő ügyintézője a Közigazgatási Iroda keretein belül végzi munkáját.
A fenti feladatok ellátása egyidejűleg jelent rangot, illetve felelősséget és anyagi terhet városunknak és hivatalunknak. Az első perctől kezdve kihívásnak tekintettük az új feladatok minél magasabb színvonalon történő ellátását. Mindhárom ügycsoport helyiségigényét a Városházán sikerült megoldanunk, ami nem kevés fejtörést, szervezési intézkedést és költözködést jelentett.

Összességében úgy gondolom, hogy városunkban a különféle társulási formák céljaiknak megfelelően működnek, hivatalunk pedig a körzetközponti funkciókból, valamint a „szolgáltató közigazgatás” követelményrendszeréből eredő elvárásoknak eleget kíván és tud is tenni.

Borsodi Tamás
születési év: 1960. hely: Osli.
– iskolai végzettség: számviteli és pénzügyi, valamint államigazgatási főiskola
– egyéb szakképzettség: adótanácsadó, valamint okleveles könyvvizsgáló
– közigazgatásban töltött idő 15 év
– jegyző 10 éve, ebből Kapuváron 5 éve.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu