Semmelweis Kórház Kiskunhalas 2007/6

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Egészségügy

Semmelweis Kórház Kiskunhalas 2007/6

IX. évfolyam, 6. lapszám
Szerző(k):
Ferenczi Mária dr.
jegyző
Kiskunhalas

Önkormányzati fenntartású kórház – Kht- tőkebevonás- súlyponti kórház egy kórház útja a fennmaradásért. A kórház működtetőjének beszámolójából a Képviselő-testület októberi 1-i ülésére.

 

Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2004. július 1-jén meghozott határozata alapján a fekvő és járó beteg ellátás működtetésével a pályázaton nyertes cégcsoportot – Hospinvest Kft – bízta meg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház üzemeltetésével, 20 éves időtartamra. A döntés alapján megkötött szerződések szerint vállalták, hogy biztosítják Kiskunhalas város és a mindenkori beutalási rend szerint a kórházhoz tartozó lakosok egészségügyi ellátását és a beruházási szerződésben vállalt kötelezettségeket.
A befektető és a szolgáltató az elvárt igényeknek megfelelő szolgáltatást az eltelt három évben maximálisan biztosította és a szükséges beruházásokat 2006. évig túl is teljesítette.
Az üzemeltetési szerződések aláírásakor érvényes jogszabályok az eltelt idő alatt jelentősen és többször módosultak.
A finanszírozási szabályokhoz való alkalmazkodás mellett jelentős beruházásokat hajtottak végre 2004-2006 években mintegy 1.163.000 EFt értékben.
A szerződések értelmében az egészségügyi szolgáltatások ellátásának hosszú távú garanciáit sikerült megteremteni, így a 2006. évi CXXXII. tv. törvényi garancia szintjére emelte a fekvő beteg ellátás Kiskunhalason történő szakmai struktúráját, méretét és így megmaradását. Ezzel a 2004-2006 évben elvégzett szakmai fejlesztések olyan stabilitási eredményt hoztak, mely a szerződéskötés időpontjában nem volt látható és nem volt elvárható Kiskunhalas Önkormányzata részéről.
Az elmúlt években a Kórház OEP finanszírozása jelentős mértékű folyamatos csökkenést mutatott, amelyet a tavalyi évben megkezdett egészségügyi reformok sem mérsékeltek, még az ún. súlyponti intézményeknél sem, sőt a szabályok lényeges szigorítása – amely az elérhető teljesítményeket és az ebből következő kifizetéseket a megszabott TVK szintjében korlátozza -, további jelentős veszteségeket eredményezett az egészségügyi finanszírozásban és ellátásban, arra kényszerítve a szolgáltatókat, hogy teljesítményüket, ellátásukat az engedélyezett szintre csökkentsék.
Az elérhető bevételek drasztikus csökkenése különösen 2006 júliusától igen nagymértékű.
A 2004. évben az önkormányzat által kiírt pályázat még 4,5 milliárd Ft összes OEP bevétel melletti kötelezettségekről szólt. (2007. évben a tervezett OEP bevétel 2,9 milliárd Ft.)
Az egészségügyi reform és a finanszírozás változásai lényegesen és alapvetően befolyásolják a Kórház szakmai munkáját, struktúráját, dolgozói létszámát is. Gazdasági értelemben nyilvánvaló, hogy ilyen mértékű forráscsökkenés mellett nem lehet változatlan mértékű ellátási szerkezetet, dolgozói létszámot és bértömeget fenntartani. A jelenlegi helyzetben a működőképesség fenntartására, a betegellátás biztonságának megőrzésére kellett valamennyi erőforrást összpontosítani, miközben olyan szerkezeti és működési változtatásokat terveznek megvalósítani, amelyek az egészségügyi reformok által megkövetelt irányba mozdítják el a Kórházat, annak érdekében, hogy a változások után egy a jelenleginél jobban működő egészségügyi ellátás szolgálja ki a lakossági igényeket.
Első lépésben a tavalyi év nyarán már megkezdődtek az egyes részlegek összevonása, költöztetése, a működési rendek átalakítása annak érdekében, hogy kisebb területen, racionálisabban és jobban szervezett ellátást lehessen nyújtani, miközben az időszakosan jelentkező kihasználatlanságot mérsékelni szükséges.
A törvényben biztosított súlyponti besorolás a biztos jövő garanciája mellett, 100 ággyal kisebb kapacitást írt elő. A 2007. április 1-től érvényes új OEP finanszírozási szerződés megkötése után egyértelművé vált a bevételek előző évekhez viszonyított jelentős, mintegy 30 %-os csökkenése és elkerülhetetlennek bizonyult a dolgozói létszám jelentős mérséklése. Ennek, a gazdasági kényszer alapján tervezett mértéke, kb. 150 fő elbocsátását jelentette volna, azonban a befektető vállalta ennek időszakos mérséklését és mindössze 90 fő elbocsátását tervezte. A létszámleépítés lebonyolítása jelenleg folyamatban van.
A fekvőbetegek számára előírt területi ellátási kötelezettségek hibáinak kijavítása érdekében a sürgősségi betegellátás és a krónikus ellátás vonatkozásában kezdeményezésre került a kecskeméti, valamint a bajai kórháznál a fenntartóiknál a beutalási rendben szükséges módosítás és reális esélyt látnak arra, hogy belátható időn belül sikerül pozitív eredményeket elérni.
A Kórház 2007. május 1-től átvette működtetésre a jánoshalmi és keceli szakrendeléseket, majd szeptember 1-től a kiskőrösi szakrendelés működtetését. A kiskőrösi szakrendelő átvételével sikeres pályázat útján lehetőséget nyert a kórház egynapos sebészeti ellátások megkezdésére is, amelyek bevezetésével egy új, korszerű és gazdaságos ellátási forma jelenik meg egyre nagyobb számban területünkön.
Az egészségügyi intézmények, fenntartóik, irányítóik keresik a lehetőségeik között az elérhető legjobb megoldásokat, igyekeznek alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez. A Kórházban is erre törekszenek, miközben a betegek számára folyamatosan biztosítják sürgős esetekben a sürgősségi igényüknek megfelelő, a tervezhető esetekben pedig a finanszírozás által engedélyezett kereteknek megfelelő tervezett ellátást.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu