Sokszor megfogalmazásra került, szinte közhellyé vált, hogy a XXI. században a tudás alapú társadalom kialakítása elengedhetetlen feltétele országunk fejlődésének. A közigazgatással szembeni számtalan elvárás, kihívás szintén megkívánja a „kiművelt emberfőket”, a szürkeállomány javítását. A köztisztviselők csak úgy lehetnek a kor követelményei szerint kialakított és működő, sőt szolgáltató közigazgatás szereplői, ha felkészültségük megfelelő szintű, ha munkakörük, feladataik ellátására teljes mértékben alkalmasak.

A köztisztviselők felkészültségének biztosításához szükséges eszközök közt kiemelkedő szerepe van a képzésnek és továbbképzésnek. Ennek rendszere az utóbbi tíz évben jelentős változáson ment keresztül.
A rendszerváltozás környékén a továbbképzés addigi – erényekkel és hibákkal egyaránt rendelkező – rendszere szétesett, elenyészett. A hiátus legalább részbeni betöltésében nagy szerepet vállaltak a közigazgatási hivatalok jogelődei, a köztársasági megbízotti hivatalok. Tagadhatatlan azonban, hogy tevékenységüket nem egy országosan egységes koncepció jegyében végezték.
Jelentős – mind mennyiségi, mind minőségi változást – hozott, hogy 1993-ban megkezdődött a köztisztviselők közigazgatási, valamint ügykezelői vizsgára felkészítése, illetve vizsgáztatása. Mindez alapozó képzésnek minősíthető, ahol a közigazgatási pályán maradni szándékozók a munkavégzéshez szükséges legfontosabb ismereteket szerezhették meg, eleveníthették fel. Igaz mindez akkor is, ha a tananyaggal kapcsolatban felvethető az egyenetlenség gondolata; bizonyos területeken a túlzott részletezés, másutt az elnagyolás; vagy éppen az, hogy „önkormányzat centrikus”.
Újabb lépcsőfokot jelentett a továbbképzés területén a közigazgatási szakvizsgák bevezetése. A pozitívumok mellett azonban jogos igény az alapvizsga és szakvizsga tananyaga közti összhang megteremtése; a szakvizsga anyagának, a választható tárgyak körének módosítása; az utóbbiak nehézségi foka közti különbség csökkentése, stb.

A köztisztviselői tudásszint növelésében alapvető változást hozott az 199/1998. (XII.4.) Kormányrendelet megalkotása, mely rendszerbe foglalta a képzés, továbbképzés tervezését és lebonyolítását.

A tervezés – garanciális elemekkel biztosított – rendje, abban a kormánynak, a központi és helyi közigazgatásnak, a Közigazgatási Továbbképzési Kollégiumnak és a közigazgatási hivatalnak a feladata egyértelműen szabályozott. A képzés rendszere pedig a gyakorlati felkészítéstől a vezetői továbbképzésig sokféle ismeretbővítést foglal magában.

A kormányrendelet elfogadását követően jelentős lendületet vett a közigazgatási képzés, továbbképzés. Képzést folytattunk az Európai Uniós ismeretekről, több köztisztviselő vett részt ECDL tanfolyamon, illetve idegen nyelvi oktatáson.
Az alkalmazás viszonylag rövid időszaka alatt egyértelműen bebizonyosodott, hogy a szisztéma alkalmas arra, hogy megfelelő felkészültséget biztosítson a köztisztviselői karnak, feladatai ellátásához. A rendszer hatékonysága azonban növelhető.

A gazdaságban jelentkező eredmények remélhetőleg módot adnak a továbbképzésre fordítható – több forrásból származó – összeg növelésére, hogy a tervezett feladatok, elképzelt célok megvalósuljanak. Nyilvánvalóan a forráshiányra vezethető vissza, hogy egyelőre késik a gyakornoki rendszer kidolgozása és a vezetőképzés (beleértve a jegyzőképzést) konkrét formáinak megvalósítása.

A tervezés rendjének egyszerűsítése, az elkészült tervek gyors elfogadása, a finanszírozás területén a képzést szervezők önállóságának a növelése – tehát a bevált rendszeren belül bizonyos változtatások, finomítások véghezvitele mind az eredményességet növelné.

Az oktatást szervezőkkel, illetve végzőkkel szemben pedig jogos elvárás, hogy legyenek érzékenyek az aktuális feladatokra, a gyakorlat igénye még inkább érvényesüljön, hatékonyak és korszerűek legyenek az oktatási módszerek.

Nemzetközi kimutatások szerint országunk felnőtt lakosságának tudásszintje alacsony. Remélhetőleg ez a köztisztviselőkre kevéssé igaz, ám az utóbbi évek alapvizsgáin azt érzékeltük, hogy gyengült a színvonal. Megmutatkozott, hogy a közigazgatásba nem a legjobbak törekedtek, hogy a munkahelyi vezetőknek alig volt lehetőségük minőségi válogatásra.
Mindenkiben tudatosulni kell, hogy a minőségi követelményeknek megfelelni csak magasabb tudásszinttel lehet. Ehhez pedig a képzés, továbbképzés az egyik fontos elem. Hiszen az oktatás, az abban való részvétel a felnőttek esetében is a legjobb befektetés.
       Dr. Gelencsér József
1951-ben született a Fejér megyei Sárkeresztesen.
1975-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
1975-től 1990-ig Székesfehérvár város közigazgatásában dolgozott, szinte a kezdetektől vezetőként.
A hatósági tevékenység után a Szervezési és Jogi Osztály, majd a Megyei Városi Hivatal vezetője.
1991-től a Köztársasági Megbízott Fejér Megyei Hivatalának, majd a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalnak vezetője.
Jogi szakvizsgával rendelkezik, tanít a Kodolányi János Főiskolán és a Számviteli Főiskola kihelyezett tagozatán.
Tagja a Magyar Közigazgatási Kar elnökségének.