Beszélgetés a játék mackókról és az önkormányzatiságról

Rákóczifalva a Tisza bal partján, Szolnoktól délre fekvő nagyközség. Az egykori Rákóczi-birtokon 127 esztendővel ezelőtt létrejött települést jelenleg közel hatezren lakják. Országos ismertségét egyaránt köszönheti névadójának, II. Rákóczi Ferencnek és az alig két esztendős „Macimúzeumnak”. Ez utóbbival kezdjük a beszélgetést Tóth Lajos polgármesterrel.
– A Magyarországon egyedülálló, nemzetközileg is elismert macigyűjtemény tulajdonosa Balázs Antal restaurátor, településünk szülötte és lakója. Gyűjtőszenvedélyét a múlt tárgyi emlékeinek megőrzése motiválja. A több mint 1300 darab régi, farostos játék mackókból álló gyűjteménynek otthont adó Macimúzeum 2006 márciusában nyitotta meg kapuit, s a nyitás után pár hónappal megkapta a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Turisztikai Védjegye címet.
Hogyan lett egy magángyűjteményből önkormányzati intézmény?
– A gyűjtemény nyilvánosságra hozatalában rejlő nagyszerű lehetőségeket mi is felismertük. És itt egyáltalán nem az anyagi lehetőségekről beszélek, hiszen attól még nagyon-nagyon messze állunk. Az önkormányzat biztosítja az épületet, fizeti a fenntartás és a teremőrök költségeit, támogatja a marketing tevékenységet. A belépők árát azzal a szemlélettel alakítottuk ki, hogy minden látogató számára elérhető legyen a kiállítás, így a kiadásoknak csupán töredéke térül meg a jegybevételekből. Miért gondolom mégis, hogy nagyszerű a lehetőség? Mert az elmúlt 2 évben több mint tízezren jöttek el Rákóczifalvára.
– Nem okoz konfliktust, hogy bár a gyűjtemény magánkézben van, a fenntartás költségeit az önkormányzat fedezi?
– Nagyon jó a kérdés… Konfliktus mindig van, ám úgy vélem, hogy az érvek és ellenérvek ütköztetése előremutat. Mindkét fél legfontosabb szempontja a község boldogulása és jövője. S amíg ebben egyetértünk, addig az odavezető utat, viták ide és viták oda, együtt fogjuk megtenni. A kezünk nem is a civil emberekkel való együttműködés során van megkötve!
– Hanem?!
– Az önkormányzatiság, mint működési alapelv vérzik ezer sebből. A rendszerváltás-kori és a mai önkormányzatok között már alig lehet hasonlóságot felfedezni. Ahogy az állam kezdett magára találni, megerősödni, magabiztossá válni, majd újra elbizonytalanodni, hihetetlen mértékben terhelte plusz feladatokkal, rengeteg felesleges adminisztrációval az önkormányzatokat. Ugyanakkor ugyanilyen ütemben csökkentette a forrásokat és részletekbe menő szabályozásával egyre keskenyebb ösvényre szorította őket. Ma elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy nincs tovább hova hátrálni.
– Azért hallani néhány gazdag önkormányzatról is…
 – Azok sem feltétlenül azért gazdagok, mert rendkívül jól sáfárkodnak a rendelkezésre álló forrással, hanem mert olyanok az adottságai. Van ipari parkjuk, üdülő központjuk…
– Mi lehet a megoldás az egyenlőtlenségek megszüntetésére?
– A teljesen egyenlőtlen elosztás, illetve az át nem gondolt helyi adózás bővítetten termeli újra a fejlődésbeli különbségeket, minden uniós és a mindenkori kormányzati deklarációk ellenére. Kohézió, fejlődésbeli különbségek csökkentése, mint finanszírozási alapelv! Gondoljunk csak az iparűzési adó rendszerére. A gazdag településeket még gazdagabbá teszi. Ahol pedig nincs, vagy csekély mértékű az ipar, azokat még szegényebbé és kilátástalanul forráshiányossá teszi a mai rendszer. Mindezt segíti a pályáztatás mai struktúrája is. Ma az önkormányzatok a különböző szakhatóságok által támasztott finanszírozhatatlan követelményrendszere és az alapfeladatok ellátásához szükséges minimális forrás előteremthetetlenségének kettősségében vergődnek.
– Hogyan tudnak akkor működni az önkormányzatok?
– A fentiekből két dolog következhet: vagy nem látja el a feladatát az önkormányzat, mert nincs rá pénze, vagy a rendelkezésre álló forrásból, szervezési és egyéb intézkedésekkel ellátja, de folyamatosan „törvénysértéseket” követ el, mert a különböző szakmai előírásoknak nem tud megfelelni. Egyik sem jó megoldás. Átgondolt, az önkormányzati vezetők ténylegesen bevonásával zajló (nemcsak a parlamenti képviselő polgármestereket és önkormányzati érdekképviseleteket megkérdező) generális önkormányzati reformra lenne szükség. Meggyőződésem, hogy az önkormányzati reform fő vonalait felvázoló szakemberek által kidolgozott koncepció területi, hatásköri, önkormányzati gazdálkodási és pénzügyi feltételei kikristályosodnának egy minden önkormányzatot bevonó szakmai vitát követően. A parlamentnek nem lenne más dolga mind „beszentelni” az így kialakult konszenzust. Ma már mindenki számára világos, hogy a több, mint 3000 önkormányzat és hivatal nem finanszírozható ebben az országban, hogy kellenek komoly kiegyenlítő mechanizmusok a forráshoz jutásnál, hogy több önkormányzatiságra és optimalizáltabb, szakszerűbb közigazgatási helyi hatóságra, és a települések szolgáltatásbővítésében, fejlesztésében érdekelt szervezeti struktúrára lenne szükség. Helyhiány miatt konkrét javaslataimat nem tudom elmondani, de egy szakmai fórum keretében szívesen megosztom érdeklődő kollégáimmal.