Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Kisebbség

Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008/4

X. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Lukács Mihály elnök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat



A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. március 12-én tartotta alakuló ülését, melyen elnökévé Lukács Mihályt választotta a testület. Ez követően bizottságok alakultak. (Pénzügyi, Oktatási, Foglalkoztatási, Sport és Kulturális, Egészségügyi és Szociális, ill. Területfejlesztési).

 


Az önkormányzat éves munkaterv alapján működik, meghatározott feladatokkal, melyek alapján az elmúlt évben együttműködési megállapodást kötött:
• 2008. január 14-én az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal JNSZ Megyei Kirendeltségével. A megállapodás elsősorban közös szervezésű tájékoztatók, fórumok, képzések kezdeményezéséért jött létre. E megállapodás megkötése révén 2007-ben két alkalommal is közös képzést, fórumot szervezett a két intézmény. Az elsőt 2007. október 16-án Tiszaörsön, a másodikat pedig 2007. decemberében Szolnokon.
• Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központtal 2007. szeptember 17-én, mely alapján együttműködnek a közös programok kidolgozásában, segítséget nyújtanak egymásnak projektek elkészítéséhez, megvalósításához.
• A Romániai Nenokut Kulturális Társasággal 2007. szeptember 29-én kötött együttműködési megállapodást, mely alapján elhatározták a két szervezet közötti baráti és egyetértési kapcsolatok kiépítését a közösségeik érdekében, gazdasági, társadalmi, nevelési, művészeti, kisebbségi nyelv ápolása, oktatás, a cigány kultúra és a hagyományok ápolása, csereüdültetés, sport és idegenforgalmi együttműködési lehetőségek feltárását. A felsorolt területeken közös programok kidolgozását, közös rendezvények szervezését. Szakemberek közti együttműködések, illetve kölcsönös látogatások szorgalmazását egy hatékonyabb nemzeti kapcsolat kiépítése érdekében. Ebből kifolyólag 2008. március végén küldöttség látogatott ki Romániába éves programegyeztetés címén, mely alkalmával lekötötték egy csereüdültetés lehetőségét rászoruló gyermekek részére. Ennek megvalósítására ez év júniusában kerül sor, mely alkalmával romániai gyerekek érkeznek egy hétre. Ezen táborban megismerkedhetnek a helyi hagyományokkal, népi ételekkel, megismerhetik a környező településeket. 2008 szeptemberében pedig magyar delegáció érkezik majdan Koltóra, a Petőfi Napokra.
• 2008-ban a Hilarius Oktatásszervező és Szolgáltató Kft-vel kötött együttműködési megállapodást, melyben kölcsönös információcserét folytatnak induló tanfolyamokról, képzési lehetőségekről. A Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat segítséget nyújt ezen képzések szervezésében.
Folyamatban van további megállapodások megkötése a Katasztrófavédelemmel, és a Közép – Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatósággal. Ezen kívül tervezi az együttműködési támogatás megkötését Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Rendőrkapitánysággal is.
A Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat jelenleg 10 alkalmazottat foglalkoztat a Munkaügyi Központ támogatásán keresztül. Ezen belül egy megyei szervezőt, kinek feladata az Önkormányzat által szervezett ülések, fórumok szervezése, az ülésekről jegyzőkönyv készítése, a megyében működő Kisebbségi Önkormányzatokkal, illetve képviselőkkel való kapcsolattartás, információ áramoltatás. Egy kisebbségi referenset, aki koordinálja a foglalkoztatottak munkavégzését, a szociális szervezőkkel közösen, a képviselt népcsoport érdekében javaslatok tétele a Megyei Közgyűlés felé, illetve kapcsolattartás a Munkaügyi Központ vezetőjével a cigány kisebbséget érintő programok kidolgozásáról. Illetve 8 szociális szervezőt, akik kapcsolatot tartanak a roma civil szervezetekkel, velük együttműködve a roma lakosság közvetlen módon történő informálása, képzések, munkalehetőség, oktatás, környezetvédelem, egészségügy területén történt változásokról, lehetőségekről. Ezen kívül a megyei szociális hálózaton keresztül azzal együttműködve tájékoztatók, szaktanácsadások megtartása Cigány Kisebbségi Önkormányzatok és civil szervezetek képviselői részére.
A Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat fő profiljának tekinti, nem kötelező feladatoknak, amit törvény nem deklarál, elsősorban a 38 Cigány Kisebbségi Önkormányzat érdekképviseletét, tájékoztatását, informálását, képzését, illetve ebből adódóan a megyében lévő 45 ezer roma képviseletét is.
Az Önkormányzatunk munkatervében megjelölte és folytatni kívánja társadalmi civil szervezetekkel való kapcsolattartást, a kultúra, a hagyományőrzés és nyelv ápolását is.
A fent említett feladatok ellátása csak szoros együttműködéssel teljesíthető, melynek célja a megyében élő roma lakosság élethelyzetének javítása.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu