A jegyző jegyzetel Javaslatok jogszabályok módosítására 2000/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

A jegyző jegyzetel Javaslatok jogszabályok módosítására 2000/1

II. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Győri András Jegyző Szakoly



 

 

Nagyon sok olyan területe van az államigazgatási és önkormányzati igazgatásnak, amelynek megoldásra váró feladatai sürgős intézkedést igényelnek. Ezek a következők:

 


1. Kiemelkedően fontos lenne, hogy végre nyugvópontra jusson a jegyzők jogállásával kapcsolatosan lebegtetett álláspont, amely a jegyzők kinevezését is a választási ciklushoz kötné. El kellene dönteni végre, hogy a jegyző az állam vagy az önkormányzat alkalmazottja.
2. Időszerű lenne megalkotni a köztisztviselők egységes etikai kódexét, nem kormányszintű rendelettel, hanem az érdekvédelmi szervezetek összehangolt közreműködésével.
3. Fontosnak tartom, hogy a köztisztviselők illetményének előre kiszámítható, inflációmentes emelése a Ktv. előírásai szerint bérbefagyasztás nélkül megtörténjen.
4. Mindazok a hatáskörök, amelyek egyéb igazgatási szerveken keresztül is megoldható, kikerülnének a jegyző hatásköréből (pl. közvilágítási, szociális lakásépítési, stb.)
5. Nyugvópontra kellene helyezni az érdekegyeztetés helyzetét, amely jelenleg nem biztosított.
6. Nem megoldott a szakmai képzések, továbbképzések helyzete, amelyek szintén befolyásolják az igazgatási munka színvonalát.
7. A szabásértési hatásköröket a Közigazgatási Bíróság hatáskörébe kell utalni, amely nem tekinthető kimondottan közigazgatási tevékenységnek.
Nem teljes körű ez a felsorolás, azonban a számomra legfontosabb, megoldásra váró, a szakmai munkát leginkább befolyásoló területeket emeltem ki.
Miért tartom az előbb felsoroltakat kiemelkedően fontosnak?
Mert hosszútávon megoldaná azokat a nem kívánatos konfliktus helyzeteket, amelyek jelenleg zavaróan hatnak a jegyző munkájára, az egész közigazgatási tevékenységre.

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu