Miért nem hívják Jegyzői Hivatalnak?! 2000/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

Miért nem hívják Jegyzői Hivatalnak?! 2000/1

II. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Dr. Kelemen Barnabás Jegyző Mátészalka




Hozzászólás Mészáros Miklós  A Jegyző előző számában megjelent cikkéhez A Polgármesteri Hivatal irányítása, vezetése címmel.

 


Jegyzőnek lenni ma Magyarországon a települési kategóriát illetően nincs lényeges különbség a napi feladatok megoldásában.
A kisebb településeken hivatásukat gyakorló kollégákat egy generalista szemlélet hatja át, tulajdonképpen az anyakönyvi igazgatástól a vagyonkezelésig mindent gyakorolniuk kell, míg a nagyobb településeken árnyaltabb a helyzet.
Utóbbi nem kényszerül saját maga naponta gyakorolni a hatáskörét, hiszen az esetek többségében egy jól felkészült apparátus – ellentétben a községekkel – „jegyző megbízásából” kiadmányoz vagy előkészít ügyeket.
A jegyzőkkel kapcsolatban a hivatalos politika-csinálók nyíltan hangoztatják, hogy a jegyző funkciója szakmai és nem politikai, de ki tudja megmondani, hogy hol van e kettő között az egzakt módon megfogalmazott határ.
Tény, hogy egyébként igen tehetséges volt kollegák regélhetnek arról, miszerint azért nem engedélyezték a benzinkutat vagy a bevásárló-központot arra a helyre, mert tudták, vagy nem tudták, hogy melyik helyi vagy uram bocsá’ nagyobb politikus kisstílű érdekeit sértették meg vele.
A problémák mélyén barangolva azt gondolom, hogy naponta nem a szakmaiság elvárható teljesítése a gond, mert ennek a végrehajtására szegődtünk.
Nyelvtanilag és tartalmában is összeköthető fogalom a hivatal és az egészséges hivatástudat, de a baj mégis ott kezdődött, amikor a jogalkotó polgármesteri hivatalnak nevezte el az egyébként és lényegileg jegyzői hivatalt. Ki akkor hát a jegyző, milyen hivatalt vezet, hangozhat el az egyáltalán nem prózai kérdés. Meg lehet próbálni a választ e kérdésre: a település bármilyen nevű hivatalának vezetője, egységes koordinátora, menedzsere a mindenkori Képviselő-testület és a polgármester szakmai tanácsadója (jó értelembe vett szerviense?) a ciklusonként átmenő kontinuitás részese, aki végül is megkaphatja majd, hogy túlságosan jóban volt az előző, legitim, kollektív hatalom-gyakorlókkal és polgármesterrel.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu