Alapítvány a választásokért 1999/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Választás

Alapítvány a választásokért 1999/1

I. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
A Jegyző szerkesztősége



Az „Alapítvány a választásokért” alapító tagja a  Csongrád Megyei Közgyűlés. A Megyei Önkormányzat miért lett alapító tagja az Alapítványnak? – kérdeztük dr. Bobvos Pálnétól, a Csongrád Megyei Önkormányzat aljegyzőjétől.

 


Csongrád Megye Közgyűlése az akkor főjegyző, dr. Günther Béla javaslatára elfogadta és felismerte, hogy mennyire fontos az, hogy az országos és helyi képviselő-választásokat, valamint a népszavazásokat olyan köztisztviselők lássák el, akik a gyakorlati munkát úgy végzik, hogy ismerik a nemzetközi választási rendszereket, ugyanakkor tisztában vannak a magyar választási rendszer sajátosságaival és képesek arra, hogy a XXI. század választási rendszerének prognosztizálásában, majd kidolgozásában is közreműködjenek. Az alapítvány céljai és eddigi tevékenysége is a fentiek megvalósulását célozza, s ez az önkormányzatok érdekeivel egybe cseng. Bár a választás állami feladat, a leköszönő és a megalakuló testületek szempontjából sem mindegy, hogy milyen választói légkörben zajlanak a választási előkészületek.
A közgyűlés fontosnak tartotta, hogy a megyében dolgozó választási szakembereket – és itt első helyen a jegyzőket, mint a helyi és területi választási irodák vezetőit említeném – nem szabad hagyni, hogy esetleg egy alaptalan politikai támadás miatt ne tölthessék be azt a feladatkört, amelyet a választási eljárási törvény számukra előír, nevezetesen a választások előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával, a választópolgárok pártsemleges tájékoztatásával összefüggő feladatokat.
A választási eljárás garanciális elemei között tartom számon a választási szervek (választási irodák és bizottságok) törvényes működését, és ez csak megfelelően képzett választási szakemberek segítségével, a médiák megfelelő tájékoztatásával és korrekt közreműködésével lehetséges.
Más önkormányzatok is csatlakozhatnak az alapítványhoz?
Igen. Az önkormányzatok szűkös költségvetésből látják el a törvényben meghatározott kötelező feladataikat, és csak kivételes esetekben fordul elő, hogy a civil szféra számára támogatást tudnak nyújtani.
Mint említettem, a választások lebonyolítása állami feladat. A képviselő-testületek, illetve közgyűlések a választási eljárási törvény szerint e feladatból igen kevés szerephez jutnak. Feladatuk a választási bizottsági tagok egy részének megválasztása. Az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokból eddig közvetlenül a választás szereplői a választási szervek, az állampolgárok, a jelöltek és jelölő szervezetek, valamint a nyomtatott és elektronikus sajtó részesültek.
Az önkormányzati testületeknek az elmúlt időszakban fel kellett ismerniük, hogy elengedhetetlenül szükséges a választások lebonyolítására rendelkezésre álló, jól képzett és informált szakértői kar, ezért várható, hogy figyelmük az alapítvány felé fordul. Bízunk abban, hogy a kuratórium által kezdeményezett ösztöndíj-rendszer eredményeként az önkormányzatok olyan elméleti szakembert kapnak, akit a gyakorlati munka során is hatékonyan tudnak alkalmazni.
A közelmúltban hozta meg a kuratórium azt a döntését, hogy a választójogi kérdések iránt érdeklődő és tudományos tevékenységet folytató joghallgatók számára ösztöndíjat létesít. Hogyan tervezik Szegeden az ösztöndíjas hallgató kiválasztását?
Meghatározó jelentőségű döntésnek tartom a kuratórium azon célkitűzését, mely a jogászhallgatók és az Államigazgatási Főiskola hallgatói számára választójogi kérdések tudományos igényű kutatására és azok gyakorlati alkalmazására szóló ösztöndíjat írt ki.
A pályázati kiírás szerint ösztöndíjban részesülhet 10 hónapon keresztül az a hallgató, aki a választójog egyes területein bibliográfiai munkát végez, a lebonyolított választásokról tudományos elemzéseket készít, közreműködik a választójogi jogszabály-előkészítő munka folyamatában, és az ösztöndíj végén egy általa kiválasztott választójogi kérdésről összefoglaló dolgozatot készít.
Az országban működő jogi egyetemek és az Államigazgatási Főiskola egy-egy hallgatója fog ösztöndíjban részesülni. A pályázatok közül az ösztöndíjas kiválasztását elsősorban az egyetemen működő tanszékek oktatóira bíznánk, hiszen ők azok, akik közvetlenül közelről segíteni, figyelni és szükség esetén ellenőrizni tudják a hallgatókat, de nem szeretnénk kizárni a hallgatói nyilvánosságot sem.
Szegeden például az előzetes egyeztetések szerint a hallgatót az alkotmányjogi diákkör tagjaiból, az oktatókból és a kuratórium egy tagjából álló bizottság fogja kiválasztani. A bizottság oktatói körében helyet kap a Területi Választási Bizottság elnöke is.
Az önkormányzatok által fenntartott oktatási intézmények számára a kuratórium oktatási programcsomagot szponzorált. Mi a véleménye a Választási Ismeretek oktatási anyagról?
A Választási Ismeretek oktatási programcsomagban Választási olvasókönyv, oktatási kazetták, oktató fóliák és az oktatáshoz készült Útmutató és Segédanyag található. A programcsomagot, mely 1848-tól 1994-ig végigvezeti a magyar választási rendszert és információt nyújt más államok választási rendszeréről is, megküldtük a megyében működő középiskoláknak. Az oktatócsomag nemcsak az iskolai rendszerű képzésben, hanem különböző szakképzésekben és előadásokon is kitűnően hasznosítható. Csongrád megyében például ezen oktatócsomag segítségével tartottunk előadást az újonnan megválasztott polgármestereknek, de alkalmazása sikeres egyes főiskolai karokon jogi alapismeretek oktatása során is.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu