Az ALAPÍTVÁNY A VÁLASZTÁSOKÉRT bemutatása 1999/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Választás

Az ALAPÍTVÁNY A VÁLASZTÁSOKÉRT bemutatása 1999/1

I. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Kiss Katalin



Az ALAPÍTVÁNY A VÁLASZTÁSOKÉRT bemutatása
A Választási Alapítvány kuratóriumának elnökével – Dr. Máthé Gábor professzorral – beszélgetünk az Alapítvány eddigi tevékenységéről, céljairól, terveiről.

 


Milyen céllal hozták létre az Alapítványt?
Az Alapítvány a Választásokért a demokratikus választások tisztaságáért, a választópolgárok aktivitásáért, a választási szakemberek tudásának fejlesztéséért alakult meg. Az Alapítvány a Választásokért pártsemleges, politika mentes, az állampolgárokat nem arra késztetjük, hogy erre vagy arra a pártra szavazzanak, hanem arra, hogy vegyenek részt a választásokon, éljenek választójogukkal.


Milyen eszközöket használnak, hiszen nem lehet minden egyes állampolgárhoz elmenni és a lelkére beszélni, hogy menjen el választani, sőt a választással foglalkozó szakembereket sem lehet egyenként felkészíteni a feladataira?
Ezen célok elérése érdekében az ismeretterjesztés, a közszolgálati reklám, előadások, kiállítások sokféleségét alkalmazzuk. Akcióink közül az egyik legfontosabb az első választók tájékoztatása, a választási felkészítése. A fiatalokat már a középiskolában megkerestük, tájékoztattuk őket a választás fontosságáról, menetéről, felhívtuk figyelmüket, hogy milyen fontos, hogy már az első adandó alkalommal éljenek állampolgári jogukkal és menjenek el szavazni. Összeállítottunk egy választási oktatócsomagot, amely segít a tanárnak és a diáknak a választáson való részvétel fontosságának megértetéséhez és megértéséhez.


Mit tartalmaz ez az oktatócsomag és hogy lehet hozzájutni?
A csomagban található háromszor 20 perc videofilm, fóliacsomag, tanárok számára segédkönyv és olvasókönyv a diákok számára. Eddig 600 középiskolában használják a tanárok a csomagot, akár történelem, akár osztályfőnöki óra keretében. Az ingyenes oktatási csomag az Alapítvány székhelyén kérhető: Budapest, V. Alkotmány utca 25. Telefon: (06-1)456-65-25.
De természetesen nem csak az első választókat akarjuk aktivizálni, hanem folyamatosan tájékoztatjuk az állampolgárokat a választási jogszabályok esetleges változásáról, és segítjük a választási szakemberek továbbképzését is.


Önt nemrégiben választották meg az Alapítvány a Választásokért kuratóriumának elnökévé. Tervez valamilyen változást az Alapítvány munkájában?
Nem udvariasságból mondom, hanem tiszta szívből, hogy ez egy jó csapat, aminek tagjai a választásokért elkötelezett, jó szakemberek. Önmagában egy választás lebonyolítása nemcsak a szervezési és propagandamunkát jelenti, többet kell tenni, a szakmai felvilágosítás, ismeretterjesztés, a társadalmi munkában dolgozó választási bizottsági tagok felkészítése is feladata az Alapítványnak.
Új kezdeményezés az Alapítványban, hogy ösztöndíjat hoztunk létre. Amelyre az ország összes jogi karáról és az Államigazgatási Főiskoláról várunk pályázatokat. Az egyetemeken és a főiskolán dolgozó kollégák a pályázó hallgatók közül kiválasztanak egyet-egyet, akik érdeklődnek a választás iránt, szakdolgozatukat is ebben a témában kívánják elkészíteni. Természetesen elvárás az is, hogy a szaktárgyakból jelesre vizsgázzanak. Az így kiválasztott hallgató egy jegyző kolléga mellett a gyakorlatban is megtanulja a választási munka fortélyait, és így a 2002. évi választásra a nyolc jogi kar és a főiskola hallgatóiból felkészült elméleti tudással és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező csapat kerülne ki., akik aktív tagjai lehetnek, illetve utánpótlását képezhetik a választási irodáknak. Most dolgozzuk ki ennek a pályázatnak a feltételeit. A nyertes hallgatók egyetemi tanulmányaik mellett végzik majd ezt a munkát, havi 30.000 Ft ösztöndíjat kapnak fejenként az Alapítványtól egy tanéven keresztül. A diákok kiválasztása a következő félévben történik, az ösztöndíjrendszer jövő ősszel indul.
Az Alapítvány tevékenysége Magyarországra szorítkozik, vagy vannak nemzetközi kapcsolataik is?
Magyar kezdeményezésre jött létre a Közép- és Kelet Európai Választási Szakértők Szövetsége, amelynek Pozsonyban idén szeptemberben volt a legutóbbi konferenciája, amelynek az előkészítésében és munkájában természetesen az Alapítvány a Választásokért is részt vett. Ezen a konferencián a közép-kelet-európai térség választójogi szakemberei a választások előkészítésével, lebonyolításával – különös tekintettel a dél-európai területek, a balkán – kapcsolatos elméleti és gyakorlati problémákat vitattak meg. Szakmai együttműködés keretében, a külföldi tapasztalatok racionális adaptálásával programfüzetek, módszertani ajánlások készülnek a balkánon rendezendő választások támogatására. Ez egy olyan feladat, ahol a kuratórium számos konkrét téma, személy menedzselésére figyelmet fordíthat.


Ebben a választások szempontjából csendesebb időszakban tehát a felkészülés és a nemzetközi megmérettetés a feladat?
A nemzetközi tapasztalatok, választójogi törvények megismerése nemcsak a kutatás számára fontosak, hanem segítik a jogalkotást és a választási rendszer fejlesztését is.  A Választási Alapítvány Kuratóriuma úgy ítéli meg, hogy nagyon fontos lenne nyitni és egy új garnitúrát szakmai alapokra fölkészítetten megnyerni a későbbi választásoknak. Ez tényleg szakma, egy furcsa szakma, amelyben nemcsak jog van, hanem szervezés, PR, stb. Új típusú, meggyőző, hiteles, de ugyanakkor rengeteg kockázatot vállaló, invenciózus, értelmes, ifjú csapat felé kell elmozdulni az öreg rókák tapasztalatának felhasználásával.
  

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu