Beköszöntő a Jegyző bemutatkozó számában

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Jegyző státusza

Beköszöntő a Jegyző bemutatkozó számában

I. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
dr. Tóth Zoltán főszerkesztő




Kedves Kolléganők és Kollégák!

A magyar közigazgatás sarokkövei a jegyzők. Örömömre szolgál, hogy eddigi 20 éves pályafutásom alatt 15 évig kollégáknak szólíthattam Önöket, és ezáltal én is egy lehettem a sarokkövek közül.  Most, hogy az Alkotmánybíróságon munkatársként dolgozom, megkísérlem a tapasztalataimat összegezni, és egy olyan szakmai folyóiratot indítani, amely Önökhöz és elsődlegesen Önökhöz szól.

„A JEGYZŐ” nem kacsingat a pártokra, nincsenek politikus „barátai”, nem megértő a képzetlen vagy hanyag köztisztviselők anyagi nehézségeivel és nem várja a csodát, amely egy csapásra megváltást hoz mindenkinek. „A JEGYZŐ” tiszteli az ügyfelet, mert a köztisztviselő a népet szolgálja, sőt még a tiszteletlen ügyfelet is szolgálja, mert az emberi és állampolgári jogok akkor is érvényesek, ha valaki azt kultúrálatlanul adja elő. „A JEGYZŐ” lojális a Magyar Államhoz (az Országgyűléshez, a Kormányhoz, a képviselőtestülethez, a polgármesterhez) mindaddig, amíg törvényesen választották meg őket tisztségükre és az Alkotmány keretei között működnek.


„A JEGYZŐ” kötelmei nem új keletűek, 1848-tól a polgári forradalom győzelmétől, a nép által először megválasztott magyar Országgyűléstől számítódik. A jegyzők több mint 150 éve vesznek részt a parlamenti és önkormányzati választások előkészítésében, lebonyolításában.   A közigazgatás ezen „ünnepnapi” tevékenységének szüneteiben – a 4-5 éves ciklusban – a hétköznapi kemény munkát kell elvégezni. A köztudat a tanítókat tartja a nemzet napszámosainak, de ez a megnevezés a jegyzőkre is vonatkozhat. Változó történelmi és politikai körülmények között – 150 év alatt hány generáció váltotta egymást?! – a tisztességes és lojális munka megbecsülést érdemel. A 150 évben háború és polgárháború, önkényuralom és féldemokrácia, kemény és puha diktatúra váltogatta egymást. Nincs egy évtizede, hogy demokráciában élhetünk…

 

A jegyző számára a stabilitást a birtokba vett (megküzdött) szakmai tudás adta és adja. A törvények keretei között működő jegyzőnek is számolnia kell azzal, hogy ő nemcsak szakértő. „A JEGYZŐ” közéleti ember, akinek   a szaktudása szükséges, de önmagában elégtelen feltétel: munkája politikai tevékenység, mert társadalmi problémák megoldásával foglalkozik; de nem pártpolitikai elkötelezettség, mert a jogszabályok  pártsemleges, mindenkire kötelező

végrehajtása a dolga. „A JEGYZŐ” szolgálja, de NEM SZOLGÁJA a képviselőtestületnek, a polgármesternek, az államigazgatási hierarchia képviselőinek, az ügyfeleknek. A szolgálat alázatát és a tisztesség gerincét a magas fokú tudás és a jegyzők egymásközötti szolidaritása teremtheti meg.

 


„A JEGYZŐ”  a Jegyzők Országos Szövetségének és a Városi Jegyzők Egyesületének hivatalos lapja.


„A JEGYZŐ”-t írja a jegyző! Több mint 3000 önkormányzatnál dolgozik jegyző – beleértve – a körjegyzőségeket is. Ha egy jegyző egy évben egy oldalt ír a tapasztalatairól „A JEGYZŐ”-nek, máris gyakrabban kell megjelentetni folyóiratunkat! Számítunk a főjegyzőkre is (Tőlük évente legalább 10-10 oldalt várunk), mert jegyzőként kezdték a pályát, sőt az aljegyzőkre is, mert egyszer valahol jegyzők lesznek… „A JEGYZŐ”-nek a levelezési rovatába –külön személyreszóló  felhívás nélkül is – várjuk a kolléganők és kollégák tapasztalatainak összegezését ( 1-10 A/4 oldal) floppyn vagy e-mailon.


A tapasztalatok összegezésébe beletartozik egy-egy jó recept vagy helyi turistacsalogató program ismertetése is, amelyet az ezzel foglalkozó állandó rovatunkban közlünk. „A JEGYZŐ” normális ember IS! 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu