Magyarországon már a középkor óta működtek az önkormányzatok különböző formái. Sopron város tanácsa 1375. szeptember 29-i oklevele a város első tisztviselőjeként nevezte meg a város polgársága által választott polgármestert, mint a város kiváltságainak legfőbb védelmezőjét. Az önkormányzatok lényege azonos volt: a helyi társadalom önállóságát választott képviseleti szervei útján biztosították, melyek a legfontosabb ügyekben intézkedtek, határoztak, szabályokat és rendeleteket alkottak, s saját szerveik által ezeket végre is hajtották.

Az országos és a helyi választások az érdeklődés középpontjában álltak, és állnak ma is. Az emberek mindig is fokozott figyelemmel kísérték azokat az eseményeket, amelyek az egész ország és szűkebb pátriájuk életét is alapvetően meghatározták. Ma természetesnek tartjuk, hogy minden felnőtt állampolgár szavazójoggal rendelkezik, hacsak valamilyen oknál fogva nem vesztette el azt. Hétköznapjaink közepette, de talán még akkor is, amikor választani megyünk, meg sem fordul a fejünkben, hogy milyen hosszú és göröngyös utat kellett megtenni, amíg elérkeztünk az általános, titkos, a mindenki számára egyenlő választójog alapján megvalósult választásokig. Nem kell távoli példát vennünk ennek igazolására, csak fel kell lapoznunk az országunk múltját bemutató könyveket vagy levéltári dokumentumokat, és meggyőződhetünk erről, de arról is, hogy elődeink sohasem mondtak le ama céljukról, hogy beleszólhassanak sorsuk alakításába. Az országgyűlési és a helyhatósági választások megmaradt dokumentumai igen fontosak a jelen számára is, mert olyan korszakokról vallanak, amelyeknek eseményei és szellemisége nagymértékben befolyásolja jelenünket. 1994-ben az „Alapítvány a választásokért” és az illető megyei önkormányzatok támogatásával 16 kiállítás – Eger, Vasvár, Győr, Szeged, Pest megye, Kaposvár, Pécs, Szolnok, Nyíregyháza, Budapest, Debrecen, Salgótarján, Békéscsaba, Veszprém, Székesfehérvár és BM Dunapalota – mutatta be képeken és dokumentumokon keresztül az önkormányzati választások történetét. Azokat a ritkán látható történeti értékeket tették közkinccsé, amelyek átvészelték az elmúlt korok viharait, és hű képet rajzoltak az önkormányzati választásokról. Az 1994-es tapasztalatokat figyelembe véve indította útjára 1997–98-ban az „Alapítvány a választásokért” kibővített tematikával a választástörténeti kiállításokat. Az ennek során megrendezett kiállítások az önkormányzati és országgyűlési választások 1848 és 1994 közötti történetét mutatták be az ország közgyűjteményeiben, de alapvetően a megyei levéltárakban fellelhető, a szűkebb környezethez, valamint a választókerülethez tartozó településekre vonatkozó legértékesebb és legérdekesebb dokumentumok segítségével. Az országos kiállítássorozatot 1997. február 6-án Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke Budaörsön nyitotta meg, amelyet időrendben a következők követték: Hódmezővásárhely, Makó, Ózd, Salgótarján, Eger (a Közigazgatási Hivatal felkérésére), Győr (Széchenyi István Főiskola), Siófok, Tiszaújváros, Pécs, Komárom, Nagykanizsa, Keszthely, Mohács, Tata, Zalaegerszeg, Szigetvár, Eger (a város és a megye együtt), Kisvárda, Szerencs, Hajdúszoboszló, Székesfehérvár. A kiállítások létrehozásában igen sok segítséget nyújtottak a települési önkormányzatok jegyzői, akik – átérezve a téma jelentőségét és fontosságát – a kiállításoknak méltó helyet és a megnyitóknak ünnepélyes formát adtak. Teljes mértékben azonosultak a kiállítás készítőinek azon szándékával, hogy a szűkebb pátria választásainak megismerése igen fontos az ott élő emberek számára, sőt a tablók fényképein és a dokumentumokban nemegyszer saját családtagjaikra, rokonaikra, barátaikra ismertek. Közös szándékkal tudatosíthattuk azt is, hogy a kiállítások igen jól szolgálhatják a választások lebonyolításában részt vevő köztisztviselők továbbképzését, a felnövekvő nemzedék választóvá nevelését, de egyenértékűen hasznosíthatják az iskolai oktatásban is, történelmi múltunk jobb megismerését szolgálva. E szándékok megvalósulásával kimondható az is, hogy a közelgő ezredforduló, az ezeréves magyar állam ünnepe, melynek Szent István királyunk idejében a Szent Ko-rona, a második ezredfordulón pedig a szabad választások intézménye le-het a szimbóluma. Meggyőződésünk, hogy a kiállítások segítették az embereket, a választópolgárokat abban, hogy mindennapi gondjaik közepette is értékelni és megbecsülni tudják a polgári demokráciát, s éltek és élni is fognak annak egyik alapelemével, a választójogukkal. Folytassuk együtt a kiállítások sorát…