Féléve város Ács 2008/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Komárom-Esztergom Megye

Féléve város Ács 2008/1

X. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Deákné dr. Schiffner Márta jegyző Ács



Ács város Komárom-Esztergom megye észak-nyugati részén, a Budapest-Bécs közúti autópálya és vasúti főútvonal mellett, Győrtől 27 km-re, a szlovákiai határátkelőhelytől, Komáromtól 10 km-re található. Állandó lakosok száma: 7359 fő. A római korban lakott település „Ad statutas„ elnevezését „Ads” rövidített formában használták. A település 2007. július 1-én nyerte el a városi címet a 127/2007.VI.29.)KE határozat alapján.

 


Ács a Komárom-Bábolna Többcélú Kistérségi Társuláshoz tartozik. A település infrastruktúrája teljesen kiépült az utóbbi 10 évben. Teljes körű a csatornázottság, és a helyi szennyvíztisztítás is megoldott. A vezetékes ivóvíz-, gáz- és telefonhálózat is megvalósult. A belterületi úthálózat kiépített és portalanított 46 km hosszan. A gazdaságilag aktív korúak mintegy 6 %-a munkanélküli. A lakosság foglalkoztatottságában nagy hagyományai vannak a mezőgazdaságnak. A humán szféra jól kiépített. Ebbe tartozik központi óvoda keretében egy tagóvoda, két általános iskola, szakiskola, esti gimnázium, zeneiskola, művelődési ház, könyvtár, helyi televízió, helyi sajtó. Az egészségügyi alapellátás biztosított: 4 háziorvos, 2 fogorvos és egy gyermekorvos látja el a betegek gyógyítását. A mezőgazdasági kultúra évszázados hagyományai ma is elevenek. Az 1871-ben alapított Ácsi Cukorgyár 2002-ben bezárt. Az iparterület hasznosítása fontos feladat. A rendszerváltást követően nagyobb gazdasági társaságok a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, a szolgáltatásban és az élelmiszer-gazdaságban tevékenykednek.
Ács település Ipari Park címet nyert 2005-ben. Fő feladata az önkormányzatnak annak vállalkozásokkal való benépesítése.
Duna partja aranymosásra alkalmas. Külterületen hasznosításra váró termálkút működik Ernőmajorban.
Városunk testvérkapcsolatai: német Steinau, szlovákiai: Csallóközaranyos.
A városi cím elnyerése jelentős hatással volt a polgármesteri hivatalra is, hiszen követelménnyé vált egy korszerű struktúrában működő, városi feladatokat is ellátni képes hivatal létrehozása. A hivatal szervezetén belül jelenleg 3 iroda működik: igazgatási, pénzügyi és műszaki. A köztisztviselők létszáma 20 fő. A városi rang elnyerése szükségessé teszi a struktúra részbeni átformálását, amely majd jobban igazodik a feladatokhoz. Ez természetesen új státuszokat is jelent, mint pl.: környezetvédelmi ügyintéző, illetve közterület-ellenőr.
Elvárások a mai közigazgatással szemben, hogy meg kell felelni, mind EU-hoz való csatlakozás, mind az informatika forradalmi fejlődése és a lakossági igényekre való lefordítása, az új jogszabályok alkalmazása.
Új kihívást jelent az EU-pályázatokon való részvétel. A közoktatási pályázat révén megújulnak a település közoktatási intézményei. Igényként merül fel a tiszta, rendes környezet. Ehhez ismét kiemelt szerepet kell szánni a közterület-felügyeletnek, e téren is fontos feladatai vannak az önkormányzatnak.
A feladatok végrehajtásához szükséges az önkormányzat vagyonával való felelős és gondos gazdálkodás, amely megteremti a célok megvalósításának feltételeit. A vagyon felélését meg kell állítani, törekedni kell a még lévő önkormányzati vagyon megfelelő, lehetőleg beruházási célú – megtérülő – hasznosítására. A hivatalon belül ki kell alakítani egy munkacsoportot, amelynek feladata a pályázatok figyelése, az abban való aktív közreműködés.
A közbiztonság javítása folyamatos feladat. Meg kell alakítani a településen a polgárőrséget, mely együttműködve a rendőrséggel hatékonyan tudna fellépni a bűnelkövetőkkel szemben, csökkentve a latens bűnözés számát.
A városban élők életminőségét is tovább kell javítani, különösen a külterületeken. A humán- és a közszolgáltatások rendszerében meg kell találni megfelelő egyensúlyt. Eredményként könyveljük el, hogy megoldódott egyik pusztánkon a szervezett szemétszállítás. A várossá válás megköveteli a szolgáltatások magasabb színvonalon való nyújtását. Fokozott igény mutatkozik a lakosság részéről okmányiroda és a gyámhivatal kialakítására, hiszen a komáromi hivatal jelentős leterheltsége miatt egyes területeken megnövekszik a várakozási idő. A gyámhivatal esetében a feladat osztott munkakörben is megoldható. Szükséges a településen a szelektív hulladékgyűjtés, közintézmények akadálymentesítésének megoldása.
Az informatikának, mint munkaeszköznek kell szerepelnie a hivatalban, így az ebben rejlő lehetőségeket jobban ki kell használni.
Fő célkitűzésem: a hivatalon belül ügyfélszolgálati iroda létrehozása, ezzel is gördülékenyebbé téve az ügyintézést. Az ügyfélszolgálati iroda főbb feladata: az ügyfelek széleskörű tájékoztatása, melynek egyik formája lehet a telefonos információ nyújtása. Előnye a fogyatékkal élők és a hátrányos helyzetűek esetében is érvényesül, ezzel teljes mértékben megvalósul, hogy a közigazgatás mindenki számára biztosítsa a szolgáltatások teljes körű hozzáférését.
EU-s pályázat keretében a polgármesteri hivatal bővítése, akadálymentesítése megvalósul, ezzel az önkormányzat eleget tesz jogszabályi kötelezettségének, hogy a mozgásukban korlátozott ügyfelek igénybe vehessék a szolgáltatásokat. A hivatal személyi összetétele tekintetében l fő aljegyzővel, l fő titkársági ügyintézővel, illetve környezetvédelmi szakemberrel bővíteném a kört.
Fenti fejlesztések, elképzelések nem jelentik az út végét, hiszen a városiasodó polgárok igénye egyre nő, ezeket folyamatosan ki kell elégíteni.
A várossá nyilvánítással a település életébe új fejezet kezdődött, új lehetőségek nyílnak meg, amelyekkel élni kell, hogy városunk tovább fejlődjön.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu