Egészségügyi szakellátás az oroszlányi kistérségben 2008/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Egészségügy

Egészségügyi szakellátás az oroszlányi kistérségben 2008/1

X. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Judi Erzsébet dr.
jegyző
Oroszlány

Oroszlány város Képviselő-testülete 2007. november 27-ei ülésén egyhangú szavazással döntött arról, hogy a város Szakorvosi Rendelőintézete nonprofit, kiemelkedően közhasznú korlátolt felelősségű társasággá alakuljon át.

 


Az előzmények közül kiemelendő, hogy 2002-ben fél milliárd Ft-ot meghaladó összköltségű beruházás keretében került sor a Rendelőintézet bővítésére és felújítására, valamint telephelye a Gyógyház ápolási intézetté történő átalakítására, melyhez önkormányzatunk címzett és CÉDE támogatást is igénybe vett.
A Rendelőintézet tevékenysége 3 nagy területet ölel fel: egyes alapellátásokat, járó- és fekvőbeteg ellátást. Az intézmény látja el az Oroszlányi Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodása alapján a társult önkormányzatok központi orvosi ügyeletét, a kistérség lakosai részére 16, illetve 24 órás háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeletet biztosít. A kistérségi sürgősségi központ kialakítása jelenleg tervezési szakaszban van.
Már a korábbi években is felmerült a Rendelőintézet gazdasági társasággá történő átalakításának kérdése, de csak a 2007-es jogszabályi változások teremtették meg a mindenki számára megnyugtató megoldás feltételeit.
Az átalakítás jogszabályi háttere
2007. január 1-jétől a helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában lévő korlátozottan forgalomképes és forgalomképes vagyonának rendeletében meghatározott körére – közfeladat átadásához kapcsolódva – vagyonkezelői jogot létesíthet a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény új 80/A. és 80/B. §-ai alapján.
A vagyonkezelői jog létesítéséhez szükséges az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 105/A-105/D. §-aiban foglalt rendelkezéseket is figyelembe venni, amelyek a vagyonkezelésbe adás részletes eljárási szabályait, a vagyonkezelő jogait és kötelezettségeit, a vagyonnal való gazdálkodás, elszámolás, adatszolgáltatás szabályait, a vagyonkezelési szerződés kötelező tartalmi elemeit, a vagyonkezelésbe vett vagyon, valamint annak használatából, működtetéséből származó bevételek, illetve költségek és ráfordítások elkülönített nyilvántartására, a vagyon után elszámolt és a bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegének felhasználására, a vagyonkezelő feletti tulajdonosi ellenőrzésre stb. vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák.
Fentieken kívül a helyi önkormányzat rendeletben rögzíti a vagyonkezelői jog megszerzésének, gyakorlásának és a vagyonkezelés ellenőrzésének részletes szabályait.
A szabályozás lehetővé teszi, hogy a vagyonkezelő a vagyonkezelésbe átvett tárgyi eszközök értékcsökkenését költségként elszámolja, azonban az Áht. 105/A. §-ának rendelkezései szerint a vagyonkezelő legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról. A bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegének felhasználásáról a vagyonkezelő évente köteles elszámolni.
Fontos szabály, hogy a vagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét, ugyanakkor kiszélesíti a közfeladatok ellátásának lehetséges módjait. A legbiztonságosabban védi az önkormányzat tulajdonát, ugyanis a vagyonkezelő a vagyonkezelésbe átvett vagyont nem idegenítheti el, zálogjogot, haszonélvezeti jogot nem alapíthat rá, a vagyonkezelői jogot nem ruházhatja át, és mivel a vagyon hosszú lejáratú kötelezettségként szerepel a vagyonkezelő számviteli nyilvántartásában, az más személy követelésének kielégítésére sem használható fel. A vagyon védelmét biztosítja, hogy a vagyonkezelői jog megszűntével a vagyonkezelő köteles a tulajdonos önkormányzat részére a vagyont legalább az átvett értéken visszaszolgáltatni és az érték különbözetével a vagyonkezelési szerződés szerint elszámolni.
2007. július 1-jétől a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény közhasznú szervezetté minősíthető szervezetként nevesíti a nonprofit gazdasági társaságot.
A kezdeményezés fő indokai
A Rendelőintézet szervezeti átalakítását Dr. Mátics István intézményvezető főorvos kezdeményezte, melynek lényege, hogy az egészségügyben jelenleg zajló átalakuláshoz alkalmazkodni képes, hatékonyabb szervezet kialakításával, az önkormányzat egészségügyi célú vagyonának vagyonkezelésbe adása mellett kerüljenek a továbbiakban ellátásra az intézmény által végzett szolgáltatások. Az új szervezeti formában történő működés elvárásaink szerint növeli a költséghatékonyabb működésben való egyéni érdekeltséget, létrehozásával megakadályozható az egyes jövedelmezőbb ellátási tevékenységek rész-privatizációja, a többi nem frekventált ellátás elszegényedése. Az átalakítás egyik legfontosabb indoka az egészségügy-fejlesztési elképzelések ütemezett megvalósítása, illetve a szükséges fedezet biztosítása.
Az egészségügyi szakellátás szervezeti átalakításának végrehajtását azonban nehezíti, hogy előzetes tapasztalatokkal nem rendelkezünk és előre nem látható akadályok (az egészségügyben végbemenő változások hatásai) nehezíthetik a megvalósítást.
A szervezeti átalakítás megvalósításának folyamata
1. Az intézmény (Szakorvosi Rendelőintézet) megszűntetése
Az intézmény megszűntetésére akkor kerülhet sor, amikor már érdemi szolgáltatást (egészségügyi tevékenységet) nem nyújt, valamennyi, a kezelésében álló vagyontárgyat az önkormányzat hivatala közreműködésével átadta az új egészségügyi szolgáltatónak (kft-nek), valamennyi dolgozó közalkalmazotti jogviszonya megszűnt, valamint az intézmény egészségügyi feladatellátásának megszűnésével kapcsolatos vagyoni és pénzügyi tételek elszámolásra kerültek.
Az átalakulás tervezett módját az érintett közalkalmazottak megismerték, az Érdekegyeztető Tanács és a Szakorvosi Rendelőintézetben működő EDDSZ alapszervezet az intézmény gazdasági társasággá történő átalakulását elfogadta, melyről írásban támogatóan nyilatkoztak.
2. Kiemelkedően közhasznú korlátolt felelősségű társaság alapítása
A képviselő-testület 2007. november 27-ei ülésén sor került az új egészségügyi szolgáltató Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság megalapítására. A képviselő-testület elfogadta az átszervezés végrehajtásának részletes ütemtervét, a társaság alapító okiratát, megválasztotta a társaság ügyvezetőjét, könyvvizsgálóját és a felügyelő bizottság tagjait, valamint jóváhagyta a közfeladat átadási és a vagyonkezelési szerződéseket.
Tekintettel arra, hogy az intézményi épületek, berendezések, műszerek és egyéb tárgyi eszközök vagyonkezelési szerződéssel, ingyenesen, kijelöléssel kerülnek átadásra, az ehhez szükséges helyi rendeleti szabályozás elfogadása is megtörtént.
3. További teendők
Előttünk álló feladat még a cégbejegyzést követően a működési engedély és a finanszírozási szerződés módosításának kezdeményezése, a szervezeti és szerződéses jogutódlásból fakadó bejelentések megtétele, a tartós szolgáltatások ellátására irányuló szerződések adaptálása, a közalkalmazotti jogviszony megegyezéssel történő átalakítása munkaviszonnyá, az új egészségügyi szolgáltató tevékenységének megkezdése és a Szakorvosi Rendelőintézet tényleges megszüntetése.
A város döntéshozói, a megvalósításban részt vevő szakemberek, az egészségügyben foglalkoztatott munkavállalók és a kistérség lakossága az átalakított szervezettől színvonalasabb szolgáltatásokat és hatékonyabb feladatellátást várnak.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu