in memoriam Kosáry Domokos (1913 – 2007) 2008/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

in memoriam Kosáry Domokos (1913 – 2007) 2008/1

X. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Vámos Tibor akadémikus



Két hete voltam nála utoljára. A nyár végi gyengélkedések után újra szellemi erőben és harci kedvben találtam.

 

 Az Akadémiáért aggódott, azért, amit a váltás idején megmentett és megőrzött, kölcsönözve páratlan erkölcsi erejét és tekintélyét egy olyan hazai hagyománynak, amelynek szigetként kiemelkedve példát kellett mutatnia a napi személyi-politikai harcokkal szennyezett közéletben. Ő, akit néhány akadémikus társa ostobaságból és személyes érdekekből elárult, megvédett mindenkit a proskripciók megújításától. Nem szelíd bűnbocsánatból tette ezt, hanem a történész messzelátó racionalitása alapján. Most újabb, más színű, de mégis hasonló felhőket látott és késznek mutatkozott kilencvenöt évének súlyával és terhével személyesen segíteni egy megegyező, okos kibontakozást. Nem felkeverni a ma is jól használható akadémiai törvény vitáit, a megbízási lejáratok után olyan elnököt választani, aki méltó utódja lehet neki és Szentágothai Jánosnak, olyat, aki felüláll a napi politikán és személyes, tudósi tekintélyét kölcsönzi az Akadémiának.
Ilyen volt egész életében, meg nem alkuvóan határozott és messze előrelátó. A történész tanítványok, Ormos Mária és Glatz Ferenc méltó pályaképet rajzoltak róla, ehhez a magam ismerete kevés lenne, hogy bármit is hozzáadjak. Néhány történeti vonással érzően egészítette ezt ki Hovanyecz László nekrológja a Népszabadságban. Számomra különös megtiszteltetés, élmény és ajándék volt, hogy mellette lehettem éveken keresztül akadémiai döntéshozó munkájában és atyai barátként fogadott az ezután következő időben, egészen az utolsó napokig.
Ezen az utolsó találkozáson is beszélt készülő munkájáról, a hatalmas magyar historiográfia első köteteiről és azok haladásáról, folyó kutatásáról a 15. század magyar és európai történelmének a következő század nagy fordulatait előkészítő vonulatairól.
Méltatói kiemelték, hogy nem véletlenül volt kedvenc témája a 18. század felvilágosodása. A tiszta ész kritikája jegyében ítélt és kormányozta szenvedélyes harcait minden visszahúzó ködlovaglás ellen, nem kímélve történelmi mítoszokat és azok mai újratömjénezőit. Ő szimbolizálja a felvilágosodott Magyarország reményét.

Kosáry Domokos 1913. július 31-én született Selmecbányán (ma: Banská Stiavnica, Szlovákia). A családnak erős gyökerei voltak a Felvidéken, apja Kosáry János zongoraművész és tanár, anyja Réz Eleonóra, a két világháború között Kosáryné Réz Lola néven ismertté vált írónő.
Kosáry Domokos a Trefort utcai gimnázium után az Eötvös Kollégiumba jelentkezett és a történelem-latin szakot választotta. Francia nyelvtanára Gombocz Zoltán, a kollégium igazgatója volt, majd az egyetemen Szekfű Gyula tanítványa lett. A kollégium és Szekfű szemináriumai életre szóló élményt adtak. Ugyancsak meghatározó volt számára a Franciaországban, Angliában, majd 1941-ben Teleki Pál megbízásából az Egyesült Államokban tett tanulmányút. 1937-1950-ig az Eötvös Kollégium tanáraként működött. 1941-ben létrehozta a Teleki Pál Intézetet, a mai Történettudományi Intézet elődjét, 1945-ig igazgatóhelyettese, majd 1949-ig igazgatója volt. 1946-1949 között a Budapesti Tudományegyetemen az Újkori Magyar Tanszék professzora.
1949 végén az egyetemi oktatómunkából, az intézet éléről, tulajdonképpen az egész szakma területéről menesztették. Félreállítása éveiben állította össze a Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába című, 1951-1958 között megjelent háromkötetes "ideológiamentes" munkáját, mely azóta is alapmű minden történész számára. 1955-ben megszerezte a történelemtudomány kandidátusi, 1977-ben a doktori címét.
Az 1956-os forradalom idején a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke volt, ezért 1957-ben letartóztatták és 1958-ban négy év börtönre elítélték. A börtönben írta meg a Széchenyi Döblingben című könyvét, amely 1981-ben jelent meg. 1960-ban amnesztiával szabadult.
1960-1968-ig a Pest Megyei Levéltár, majd 1968-1989-ig az Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, tudományos tanácsadója volt nyugdíjba vonulásáig. 1982-1985 között az MTA levelező, 1985-től rendes tagja, a Történettudományi Bizottság elnöke.
1990 és 1996 között két ciklusban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt, e minőségében átszervezte az intézményt és biztosította autonómiáját. 1995-ben Széchenyi-díjat kapott, 1996-ban elnyerte a Francia Becsületrendet. 2003 áprilisában a Németországi Szövetségi Köztársaság érdemrendjének nagy érdemkeresztjével tüntették ki.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu