A Kadarkúti kistérség 2008/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Somogy Megye

A Kadarkúti kistérség 2008/3

X. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Dr. Horváth Zsolt munkaszervezet vezető Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás



A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII törvény kihirdetését követően létrejött a kaposvári kistérség, megalakult a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társulás.

 


A kistérséghez, a megyeszékhellyel együtt összesen 77 település tartozott, melyek lakosságszáma meghaladta a 123 ezer főt. Kaposvár megyei jogú város a lakosságszám tekintetében a szavazati arány több mint 50 %-át tudhatta magáénak. Az arány, vagy aránytalanság ténye már a működés első évében meghatározó volt a területfejlesztési pályázati támogatások elosztásában. Már ekkor több polgármester részéről megfogalmazódott a kaposvári kistérségből történő kiválás gondolata.
A kiválás lehetőségét a pályázati forrásszerzés nagyobb, és az ahhoz biztosítandó önerő kisebb mértéke motiválta. A kiválni szándékozó települések nagyobb része a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradt, egyszerűbben a hátrányos helyzetű települések körébe tartozott és tartozik ma is. Az elképzelések szerint a kialakítandó, és a besorolás szerint várhatóan kedvezményezett helyzetű kistérség csak a területfejlesztési feladatokat vállalta volna fel.
A kezdeményezés így kudarcot vallott, de az új kistérség lehatárolásának gondolatát nem vetették el.
A kaposvári kistérség hátrányos helyzetű önkormányzatai problémaként élték meg azt is, hogy maga a kistérség nem tartozott a hátrányos helyzetű kistérségek körébe. Ez a tény az önkormányzatok és az önkormányzatok illetékességi területén működő vállalkozások számára a pályázati önrész mértékének vállalásánál vált kézzelfoghatóvá.
A 77 települési önkormányzat összefogása is embert próbáló feladatot jelentett. Ennek köszönhetően a kistérség nagyobb részt csak pénzelosztó szerepkört tudhatta magáénak. A sikeres közmunkapályázatok, a Kaposvár Környéki Pénzügyi Végrehajtási Társulás működése színesítette a palettát, de pl. kistérségi intézmény alapításának gondolata nem merült fel.
A 2004 évi törvény módosításának eredményeként az elmúlt évben, 23 településsel a kaposvári kistérségből történő kiválással létrejött a kadarkúti kistérség.
Az új kistérségben Kadarkút és Nagybajom városok mellett a Kaposvártól alig 5 km távolságban elhelyezkedő 2500 fő lakosságot számláló Kaposmérővel együtt a 62 lelkes Patca is megtalálható.
A kistérség lakosságszáma 21.072 fő.
A települések földrajzi sokszínűségének köszönhetően a tanács a bőség zavarában szenvedetett a társulás elnevezésének meghatározásakor. Végül a Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás megnevezés mellett döntöttek.
A társulási tanács feladatainak ellátására önálló munkaszervezetet hozott létre, amely 2008. január 1-én kezdte meg tevékenységét. Legfontosabb feladat a dolgozók kiválasztása és a tárgyi feltételek biztosítása volt. A munkaszervezetben jelenleg 5 fő dolgozik, 1 status betöltetlen. A működés ma már zavartalan.
A társulás kiemelt feladatként fogalmazta meg a területfejlesztési, az alapfokú közoktatási, az egészségügyi alapellátási, a szociális és gyermekjóléti és belső ellenőrzési feladatok ellátását. A kistérség feladat-ellátási lefedettsége 100 %-os.
A tanács munkáját négy állandó bizottság a Pénzügyi, a Közoktatási, Ifjúsági és Sport, a Szociális- Egészségügyi, valamint a Területfejlesztési –Turisztikai Bizottság segíti. A bizottságokban a tanács tagjai mellett külső szakértők is helyet foglalnak.
A kistérségen belül az egyik sarkalatos pont az alapfokú oktatás jelenlegi helyzete és a jövőkép megfogalmazása. A jóváhagyott közoktatási fejlesztési terv három integrációs központ kialakításának lehetőség vetíti előre a jelenlegi hat intézményfenntartó társulással szemben. A lehetséges megoldás kiválasztásánál az oktatás színvonalának emelése, hatékonyság és nem utolsó sorban a gazdaságosság szempontjai kell, hogy érvényesüljenek a döntéshozók körében.
A települések foglalkoztatási helyzetének, a lakosság korcsoportos megoszlásának és az ehhez kapcsolódó egyéb körülményeknek köszönhetően kiemelt hangsúlyt kap a szociális alapfeladat-ellátás. Már a kistérség kialakításának előkészítése során körvonalazódott egy kistérségi fenntartású szociális feladat-ellátó intézmény létrehozásának megalapozottsága.
Az egységes szakmai irányítás, a fenntartás gazdaságossága indokolhatja a jelenleg működő, négy önkormányzati társulás által működtetett intézmények összevonását. Az erre vonatkozó előkészítő munkák szinte lezárultak, a végső döntés a tanácsra vár.
Az egészségügyi ellátás keretében elvárásként fogalmazódott meg a hétközi és hétvégi orvosi ügyelet feltételeinek Nagybajom városban történő biztosítása. Az már most nyilvánvaló a kezdeményezők számára, hogy a kistérségen belül, a Kaposvár közvetlen vonzáskörzetében élők – figyelemmel a távolságokra és a közlekedés lehetőségeire-, továbbra is a megyeszékhely által nyújtott szolgáltatást veszik majd igénybe, de mindezek ellenére az orvosi ügyelet működtetésének a létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.
A megalakulás óta eltelt rövid időszak tapasztalatai alapján látható vált, hogy a kistérségi együttműködés a kadarkúti kistérségben – a korábbiktól eltérően – más megközelítést nyert. Az önkormányzati vezetők kompromisszum készsége, a közös gondolkodás, az egymás segítése kell, hogy teret nyerjen a munka során a már megfogalmazott és jövőbeni célok elérése érdekében.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu