Tapasztalatok a GVOP-pályázatok lebonyolításáról 2005/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Pályázatok

Tapasztalatok a GVOP-pályázatok lebonyolításáról 2005/5

VII. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Debrecen



2004. január végén az önkormányzatok számára megjelent pályázatok olyan nagyságú támogatások megszerzésének lehetőségét biztosították informatikai fejlesztésekre, amely a megelőző 15 évben erre a területre költhető források együttes összegét is meghaladta.

 

Ez a rendkívül pozitív és nagy távlatokat nyújtó lehetőség természetesen felkeltette sok település érdeklődését. Az önkormányzatok által benyújtott pályázatok lényegesen meghaladták az eredetileg várt számot (összesen 97 pályázat a várt 35-40 helyett), és sokszorosan túllépték a szétosztható keretet (több mint 22 milliárd forint igény a tervezett 2,5 milliárd helyett). Ennek ismeretében döntött úgy a kormány jóváhagyásával az irányító hatóság, hogy a korábbi pénzügyi tervet felülvizsgálja és az eredetileg erre fordítani szándékozott összeg több mint ötszörösét (13 milliárd forintot) ítélte oda három lépcsőben a pályázóknak.
A pályázati feltételek mind az önkormányzatok információszolgáltató tevékenységének fejlesztése, mind a meglévő adatvagyon másodlagos hasznosítása területén, széles mozgásteret biztosítottak, de ezzel együtt szigorú elvárásokat is támasztottak. A feltételek és lehetőségek megismerését követően úgy döntöttünk, hogy mind a két területen nyújtunk be pályázatot. Ezt 2004 júniusában meg is tettük.
Középpontban a gazdálkodás
A szolgáltató önkormányzat program keretében egy olyan integrált rendszer létrehozását fogalmaztuk meg, melynek központi eleme egy gazdálkodási rendszer. A jelenleg használt pénzügyi rendszereknél szándékaink szerint lényegesen többet tudó és több szolgáltatást nyújtó rendszer kapcsolódni fog a hivatali munka szinte valamennyi területéhez. Annak érdekében, hogy a jelenleg futó programokat ne kelljen újakkal lecserélni, a rendszernek olyannak kell lennie, mely heterogén informatikai környezetben is azonos szolgáltatásokat tud nyújtani. Az integrálást szolgálja egy olyan törzsadatbázis felállítása, melyet az egyes szakalkalmazások, mint közös adatbázist tudnak használni, és tartalmazza – az adatvédelmi szabályok betartásával – mindazokat az alapadatokat, melyekre az egyes szakrendszereknek feladataik ellátásához szükségük van. Szeretnénk az országban elsőként bevezetett web-alapú helyi adórendszerünket is továbbfejleszteni. Nagy örömünkre szolgált, hogy az utóbbi hónapok fejleményeként a Pénzügyminisztérium és az államkincstár is elérkezettnek látja az időt arra, hogy új, korszerű adatbázis-kezelőt használó helyi adó program kerüljön kifejlesztésre. Mivel a pályázat a gazdasági versenyképesség fejlesztését szolgáló operatív program keretében került kiírásra – melynek elsődleges célja a vállalkozások és vállalkozók munkájának támogatása –, a vállalkozói, az egészségügyi és a vagyonkezelési modulok fejlesztésével az önkormányzat szolgáltató funkcióját szeretnénk erősíteni. Valamennyi területhez kapcsolódni fog egy dokumentumkezelő rendszer, work-flow kialakítása, és az alapadatok térinformatikai megjelentetése.
Szolgáltató térinformatika
Alapvetően térinformatikai fejlesztést célzott meg másik pályázatunk, melynek alapgondolata az on-line információszolgáltatás feltételeinek biztosítása. Ebben a körben a jelenleg csak hivatalon belül elérhető adataink publikálását és ezek térinformatikai támogatását szeretnénk lehetővé és elérhetővé tenni. Ennek érdekében pályázatunkban a már meglévő közmű-alaptérképünkre és a szabályozási tervre építünk. Szeretnénk a közműnyilvántartás naprakészségét biztosítani valamennyi közműszolgáltató bevonásával. A szabályozási tervekre épülve a területrendezési rendszer lehetőséget fog adni tetszőleges típusú rendezési terv, és tetszőleges szakági réteg egyidejű internetes publikálására, keresést egy adott ingatlan beépítési és közművesítési lehetőségeire. A környezetvédelmi modul egy olyan adatbázisra épül, melyben az összegyűjtött adatokat rendezve megjeleníthetők a környezetszennyezési értékek vagy pl. az illegális szemétlerakó helyek. Ennek a pályázatnak is része a vállalkozások segítése azzal, hogy olyan hasznos információkat jelenítünk meg, mely a felhasználók által szabadon paraméterezhető tematikus lekérdezés lehetőségét teremti meg. Mindezt kiegészíti majd egy vezetői információs rendszer, mely a döntések gyorsítását szolgálja.
Bár nem az első bírálati fordulóban, de mindkét pályázatunk támogatást nyert. Az általunk ismert adatok szerint erre Debrecenen kívül csak Budapest egyik kerülete volt képes! Ez a szerencsés döntés lehetőséget biztosít arra, hogy a közgyűlésünk által elfogadott informatikai stratégiában megjelölt célokat a lehető legnagyobb mértékben valósítsuk meg.
Körülményes szerződéskötés
A döntésről azonban értesítést csak 2005 februárjában kaptunk, a támogatási szerződés tervezete is csak ekkor jutott el hozzánk. Emiatt viszont a megvalósításban közel egyéves csúszás várható. A támogatási szerződés tervezete tartalmazott néhány meglepetést számunkra (mint később kiderült valamennyi pályázó ugyanolyan tartalmú tervezetet kapott meg) is. A tervezet készítői sajnálatos módon nem vették figyelembe, hogy időközben megváltozott az EU-s támogatásokkal megvalósuló pályázatok jogszabályi környezete. Így olyan igazolás becsatolását is kérték, amelyet a jogszabályok 2005. január 1-jével megszüntettek. Olyan pont is van a szerződésben, amely értelmezhetetlen, önmagának is ellentmondó rendelkezéseket tartalmaz. (A szerződéskötésben közreműködő – és pozitív hozzáállást tanúsító – IT Kht. szakemberei szerint két pont összevonásából született meg ez a semmiről sem szóló rendelkezés.) Az aláírás előtti kijavításra azonban nem kaptunk lehetőséget sem mi, sem más önkormányzatok.
A szerződés több olyan elemet is tartalmaz, mely az önkormányzatok számára inkább hátrányos, mint előnyös feltételeket fogalmaz meg. Ilyen például az, hogy akkor is a teljes pályázati összeg jegybanki alapkamatok kétszeresével növelt összegét kellene visszafizetnünk (a polgári jogban a jegybanki alapkamat kétszerese, mint büntető szankció 5 éve megszűnt!), ha a pályázatban megjelölt célokat a kedvezményezett önkormányzatnak fel nem róható okból nem sikerül megvalósítanunk. Tehát előfordulhat az is, hogy az általunk tervezett fejlesztések közül valamelyiket jogszabályi feltételek hiányában nem tudjuk megvalósítani, és emiatt a teljes támogatás visszafizetésére leszünk kötelesek. Ez olyan feltétel, mely a pályázati kiírásban nem szerepelt, és jogszabályi alapja sincs. Annak viszont sajnos van jogszabályi alapja, hogy a pályázati pénzeket csak a pénzügyi teljesítést követő 60 munkanapon belül tudjuk megkapni. Viszont szerencsés fejlemény ezen a területen, hogy jogszabályváltozás lehetőséget teremtett 25% előleg igénylésére. A megvalósításhoz kapcsolódó apró gyakorlati problémának tartom, hogy pályázatunk nagyobbik része szoftverfejlesztésekről szól, amelyekről azonban fényképfelvételeket kell majd készítenünk… Nem egyértelmű a szerződésből, hogy a támogatással megvalósult vagyoni értékű jogok, és immateriális javak kinek a tulajdonába kerülnek.
Üröm és fenntartás
A támogatási szerződés aláírása előtt helyszíni ellenőrzésre került sor. Ennek alkalmával az ellenőrök udvariasan, de nagyon részletesen leellenőriztek és feltérképeztek minden általunk, a pályázatban megjelölt dokumentumot, megoldást, módszert, személyi és tárgyi feltételt. A szerződéstervezeten azonban nem sikerült változtatnunk a feltárt – és többségében a közreműködő szervezet által is elismerten jogos – ellentmondások és pontatlanságok ellenére sem. Ennek félhivatalos indoka az, hogy senkinek sem lehet egyedi szerződése. Arra a javaslatunkra, hogy akkor valamennyi, már megkötött, illetve megkötés alatt álló szerződésen az általuk is elfogadott javításokat vezessék át, szintén elutasító választ kaptunk. Így csak a hatályos jogszabályoknak való megfelelést sikerült elérnünk a támogatási szerződés módosításával. Ilyen okok miatt a pozitívan indult támogatási rendszerbe némi üröm és fenntartás is vegyült.
A közbeszerzési eljárás feltételeinek és lebonyolításának problémái is megérnének egy önálló értekezést, amit a jelen terjedelmi korlátok miatt most sajnos nem tudok összefoglalni.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu