A központi szerepet is betöltő szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum mellett öt regionális skanzen várja a látogatókat szerte az országban: a Dunántúlon három is – a Vasi Múzeumfalu Szombathelyen, a Göcseji Falumúzeum Zalaegerszegen, Somogyban a Szennai Szabadtári Néprajzi Gyűjtemény -, továbbá az Alföldön az ópusztaszeri emlékpark Szabadtéri Néprajzi Múzeuma és a múzeumfalu Nyíregyháza-Sóstón.

Nyíregyháza északi modern városrészét Sóstó felé elhagyva mintha egy rövidke időutazáson vennénk részt. A tömbházakból álló jósavárosi lakótelepeket polgári, kertes-parkos villaépületek váltják, majd rövidesen a sóstói erdő következik, a város egyik ékessége. A városlakók már a reformkorban magukénak tekintették az erdőt, s a polgárosodás kiteljesedésével a városi életmód egyik színterévé vált a szikes tó és szép környezete. Két ma is álló jellegzetes épülete az 1860 táján épült alpesi stílusú Svájci-lak és az 1911-ben megnyílt – a város szülöttéről elnevezett – Krúdy Szálló. Nagyjából ugyanezt a fél évszázadot eleveníti meg a tőlük kissé távolabbra fekvő Sóstói Múzeumfalu is. Nem a városlakó-polgári miliőt idézi meg, hanem a vele párhuzamosan létezett másik világot, a megyeszékhelytől közelebbi vagy távolabbi, sokszínű és hagyományában gazdag paraszti életmódot.

A hét és fél hektárnyi területen fekvő szabadtéri múzeum a megye öt nagy földrajzi és néprajzi tájegységét mutatja be. Szatmár, Rétköz, a Nyírség, a Nyíri Mezőség és Bereg sokszínű és változatos népi építészetének több mint 80 különféle építménye – elsősorban lakóházak, de közösségi- és gazdasági épületek, a paraszti környezet egyéb rendeltetésű objektumai – kaptak itt helyet.  Egy soha nem létezett falut formáznak, orsó formájú faluközponttal, benne templom és haragtorony, boltok, kocsma és tűzoltószertár, a végében szárazmalom, magtár, odébb még temető is van.

A lakóházak zöme eredeti, ide áttelepített épület. A többiek, a rekonstrukciók is az egykoriak gondos néprajzi felmérése után készültek. A berendezésüknél is a legnagyobb hitelességgel jártak el. Bútorzatukat, használati eszközeit, dísztárgyait, a számtalan ruha- és textilféleséget ugyanabból a faluból gyűjtötték be, ha ez már nem volt lehetséges, akkor azok közeléből. Mindenben a hitelesség volt az egyetlen mérce, csak ennek révén lehetett valósághűen bemutatni a hagyományos paraszti életmódot, annak különféle színtereit.

A megye egyik legjelentősebb tájegységét, a szatmárit négy porta képviseli. Egyszerűbb berendezésű a tiszabecsi szegényparaszt tapasztott sárfalú háza. A mellette fekvő tágas jászkunmajtisi porta 18. századvégi háromhelyiséges épülete, már egy középparaszti szinten élő nagycsaládnak adhatott életteret. Az igényesen megmunkált bútordarabok mellett azért házilag készített bútorok is fellelhetők, még ha a falu nótáriusa (jegyzője) lakott is benne egykoron. A tájegységet jelzi még a nagyhodosi kisnemesi porta, szépen és igényesen megépített, jómódúan berendezett lakóháza. A mögöttük lévő temetőben a megye jellegzetes sírjeleit válogatták össze, köztük a legismertebbeket, a szatmárcsekei ún. csónak-alakú fejfákat. A temető szélén áll a temetőcsősz kicsi és egyszerű, a Felső-Tisza mentén jellegzetes taposott szalmafedelű otthona.

A kis rétközi tájegységet mindössze két épület képviseli. Egyikét a mai modern ún. földházak egyszerű előfutárának is lehetne tekinteni, ugyanis a félig földbe vájt szegényparaszti ház padlószintje 70-80 cm-rel a földfelszín alá került, ám nem annyira a hőháztartás javítása, mint inkább az építőanyag hiánya és a szegénység miatt.

A Kárpátokig elnyúló beregi tájegység határa sokszor változott. A tájat leginkább a kisnemesi lakosságú Tarpáról származó bádogtetős ház és gazdasági épületei jelenítik meg. A templommal átellenben a faluközpont legreprezentatívabb háza a jómódú paraszti életet mutatja be. Gazdag berendezési tárgyai, használati eszközei, dísztárgyai, a viseleti darabok a falujánál messzebbre látó tulajdonos már bizonyos polgári vonásokat is mutató életmódjáról vallanak. Büszkén hirdeti is a felirat a házon végigfutó egyik hatalmas mestergerendán: „Ez házat = Építettem Belényesi Károly ’s nőmmel Madai Sárával 1881-be febr.”

A megye legnagyobb és legegységesebb néprajzi tájának tekintett nyírségi tájegységet is négy porta képviseli. Az akácfákkal körbevett nagyméretű tirpák tanya a Nyíregyháza közeli szlovákság jellegzetes bokortanyáinak egyikéből került a múzeumfaluba. A zsellérsorban élő lakosság építkezését és lakáskultúráját egy másik, egyszerűbb lakóház jeleníti meg. Egy ennél jobb módú parasztcsaládot a vastag tölgyfa oszlopokon álló, vesszőből fonott paticsfalú mesebeli házacska Anarcsról, magas nádtetejével, elől és oldalt futó tornácával, két kicsi ablakával képvisel. A szomszéd portán álló, náddal fedett kállósemjéni porta tipikus alföldi jellegű épület. Berendezése, egész miliője inkább már az 1930-as évekre jellemző középparaszti életet tükrözi. Utcai tisztaszobájának közepén álló, szépen hímzett asztalterítővel és kendővel megterített asztal a kaláccsal, kolbásszal, piros tojással és egy kis vörösborral a húsvéti locsolkodókat várja.

A múzeumfaluban mindezek mellett további olyan, ma már nem mindennapi épületekkel is találkozhatunk, mint a berendezett és áruval alaposan „feltöltött” szatócsbolt és a falusi kocsma, a kovácsműhely, a tűzoltószertár és a faluközpont egyik végében egy szárazmalom nagyméretű különös épülete. A bejárathoz közeli, a falusi egységtől kissé megérdemelten elkülönülő műhelysorban kismesterségek (mézeskalácsos és cukorkakészítő, suszter és csizmadia, kalapos, kékfestő, kádár és kerékgyártó, a borbély és a fényképész) mutatkoznak be, s itt időnként bemutatókat is tartanak.
A múzeumfalu egyéként maga is élő, s így a közeli tavaszi programjaiban lesz húsvéti tojásfestés és a locsolkodási szokások megtanítása és bemutatása, májusfaállítás, pünkösdi legényvirtuskodás, a kislányok pünkösdi királynéjárása.

www.muzeumfalu.hu