2011. évi költségvetési kilátások 2011/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

2011. évi költségvetési kilátások 2011/1

XIII. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Fazekas János dr.
főjegyző
Nyíregyháza
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Mottó: A költségvetés csak arra való, hogy a pénz elköltése előtt is, és utána is idegeskedhessünk.

 

A mottóul választott idézet sok igazságot rejt magában, azonban az utóbbi években bebizonyosodott, hogy az önkormányzati költségvetés tervezetének előkészítése és az elfogadott költségvetés keretei közötti gazdálkodás sem mentes a folyamatos idegeskedéstől. Így volt ez a 2010. évi költségvetés esetében is, amely azzal indult, hogy az állami normatív költségvetési támogatások radikális csökkentése miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények működési költségvetésének támogatását tizenöt százalékkal csökkenteni kellett. Év közben viszont az illetékbevételeknek a tervezethez viszonyított közel 700 millió forint összegű kiesése okozott szinte napi finanszírozási problémákat. Az elmúlt év tanulságait ezért a 2011. évi költségvetési tervezés során mindenképpen figyelembe kell venni.

 


A költségvetési törvénytervezet ismeretében már a költségvetési koncepció készítés időszakában egyértelművé vált, hogy 2011-ben a rendelkezésre álló bevételi források nagyságrendje változó tendenciát mutat.


A gyermekvédelmi és szociális ágazatban a feladatmutatókhoz rendelt normatív támogatások fajlagos összege a törvénytervezet szerint nem változott. Ennek ismeretében – mivel a feladatmutatók száma közel azonos az előző évivel – hasonló nagyságrendű bevétellel számolhatunk az ágazatban.
A közoktatásban – mivel a 2010. évi költségvetési törvény szeptembertől csökkentette a fajlagos hozzájárulás összegét 2.540 E Ft-ról 2.350 E Ft-ra – a számítható támogatás összege tekintetében a két normatíva különbségének 2/3 részével kevesebb tervezhető. Ugyanakkor növeli az ágazat támogatását a belépő új normatívák középszintű érettségi és szakmai vizsgára, szakmai informatikai fejlesztési feladatokra, pedagógusok szakvizsgájára és továbbképzésére, valamint az osztályfőnöki és gyógypedagógiai pótlékok kiegészítésére igényelhető normatív támogatás összege. Kiesést eredményez viszont az ágazatban az Arany János Program támogatásával kapcsolatos 2011 szeptemberétől bevezetett új finanszírozási rendszer.


A kormányzat politikájának megfelelően az igazgatási, valamint a sport- és kulturális feladatok támogatottsága jelentősen növekedett, azaz az előző évhez képest e feladatra biztosított összeg 89 millió Ft-tal több.


A felmért mutatók alapján számított normatív támogatások várhatóan a következőképpen alakulnak:
Millió Ft-ban
Megnevezés 2010. évi terv 2011. évi számított Eltérés
Szociális támogatás és gyermekvédelem 2.908 2.953 45
Közoktatási támogatás 1.713 1.577 – 136
Egyéb (igazgatás, sport, közgyűjtemény) 299 388 89
Kötött felhasználású támogatás 33 63 30
Normatív támogatások összesen 4.953 4.981 28


Összességében a normatív állami támogatások az előző időszakhoz képest igen kis mértékű növekedést mutatnak, amely valamelyest javíthat a költségvetés jövő évi kondícióin. Emellett 2011 évben a személyi jövedelemadó részesedés összege 39 millió forinttal növekszik.


A Megyei Önkormányzat által fenntartott Móricz Zsigmond Színház teljesítési mutatóinak köszönhetően a központi költségvetési támogatás számításba vehető összege mintegy 70 millió forinttal emelkedett.
A normatív támogatások mellett az illetékbevétel a másik, havi szinten megjelenő bevételi forrás, amely a kedvezmények, mentességek növelése miatt 2010. évhez viszonyítva csak jelentősen alacsonyabb összegben tervezhető.


A 2010. évben betervezett felhalmozási bevételek teljesítése messze elmaradt az eredeti előirányzattól. Legnagyobb erőfeszítésünk ellenére sem sikerült értékesítenünk teljes mértékben a feleslegessé vált forgalomképes vagyontárgyainkat. A bizonytalan teljesítés miatt 2011. évre – figyelembe véve a helyi sajátosságokat és a piaci viszonyokat – csak 300 millió Ft tervezett bevétellel számolunk.


A korábbi években már elnyert támogatások 2011. évi ütemei a kiadási oldalon is azonos összeggel fognak megjelenni, ezért az ezévi költségvetés mérlegére nincsenek befolyással. A felhalmozási kiadásokhoz szükséges saját erő összegét a 2008. évben kibocsátott és céltartalékba helyezett – még meglévő – kötvénybevétel terhére, valamint 2010. évben felvett 2.000 millió forint összegű fejlesztési célú hitel terhére tudjuk biztosítani.


Az előzetesen számításba vett bevételek alapján a 32 önállóan működő és gazdálkodó, 1 önállóan működő intézmény és a megyei önkormányzati hivatal számára tervezhető bevételek az alábbiak szerint prognosztizálhatók:

 

Millió Ft-ban
Ssz. Bevételek megnevezése 2010. évi terv 2011. évi számított Eltérés
1. Normatív állami támogatás 4.953 4.981 28
2. Személyi jövedelemadó 333 373 40
3. Színháztámogatás 239 309 70
4. Illetékbevétel 2.050 1.400 – 650
5. Intézményi működési bevételek 1.907 2.200 293
6. Felhalmozási célú bevétel 300 300 –
7. Működési célú pénzeszköz átvétel 158 210 52
 Ö s s z e s e n : 9.940 9.773 -167


A 2010. évi bevételi színvonalhoz képest az önkormányzat költségvetési bevétele 167 millió Ft-tal csökken. A számítotthoz viszonyítva azonban az illeték- és az intézményi működési valamint felhalmozási bevételek összegének bizonytalansága is érezhető. Ezt is figyelembe véve a gazdálkodás biztonsága legalább 600 millió forint összegű kiadáscsökkentéssel érhető el.


A megyei önkormányzat legfőbb célkitűzése 2011. évben is a kötelező feladatainak maradéktalan végrehajtása, a működőképesség biztosítása mellett.


Az önkormányzat és intézményei reális mértékű stabilitásának megőrzése érdekében minden lehetséges intézkedést meg kell tennünk a takarékos gazdálkodás követelményeinek még szigorúbb megvalósítására, mivel önkormányzati szinten a bevételi források köre tovább nem bővíthető, s mindenképpen bevétel csökkenéssel kell számolni, ezért az ellentételezést csak kiadáscsökkentéssel lehet megoldani a költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében.


A költségvetés összeállításánál számolni kell a 2010. évben felvett 200 millió forint forgóeszköz-finanszírozási hitel 2011. évi visszafizetési kötelezettséggel, valamint a Magyar Államkincstár részére a 2009. évet terhelő állami hozzájárulás túligényléséből eredő még hátralévő részletek összegével, továbbá az esedékes kamatkiadásokkal.


A megyei önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetésének kiadásai meghatározásánál ezért egy 2010. évi, helyenként jelentősen korrigált bázis előirányzatából kell kiindulnunk. Ennek keretében felül kell vizsgálni az intézmények költségvetését és a halasztható feladatok elhagyásával csökkenteni kell a kiadási előirányzatokat. A számba vett bevételek összegének ismeretében nincs arra lehetőség, hogy újabb feladatok felvállalása történjen, mivel csak tovább romlana a költségvetés egyensúlya. A 2010. évi költségvetés végrehajtásának számadatai ismeretében látnunk kell, hogy nem rendelkezünk tartalékokkal, a betervezett bevételeink alulteljesítettek és eladósodásunk fokozatosan egyre nőtt. A költségvetési törvénytervezet ismeretében előre láthatóan ez a folyamat nem valószínű, hogy meg fog állni, de lehet, hogy még lassulni sem, ezért minden eszközt meg kell ragadni annak érdekében, hogy az alapvető feladatok ellátásához rendelkezésre álljon az elegendő fedezet. Az eddig jól bevált folyószámla-hitel konstrukció lehetősége kimerült, így ennek igénybevételével már nem tudjuk segíteni a 2011. évi költségvetés végrehajtását, újabb kölcsönvett forrás bevonására van szükség.
A korábbi évek gyakorlatától eltérően, a számadatok ismeretében ma még nem tudjuk felvállalni, hogy biztosítani fogjuk a dolgozók részére a soros előlépések és azok járulékainak fedezetét, illetve nem tudjuk kezelni a jubileumi jutalom növekményét sem.


Az évek óta stagnáló, illetve egyhelyben álló dologi előirányzat növekedését továbbra sem tudjuk támogatni, holott számolni kell az inflációból eredő szolgáltatások árváltozásainak különbözetével is.
A jelenlegi költségvetési kondíciók arra kényszerítenek bennünket, hogy tüzetesen felülvizsgáljuk az önként vállalt feladatokat és a kiemelten fontos feladatok kivételével radikálisan csökkenteni kell az erre fordítandó előirányzatokat.


Önmérsékletet kell tanúsítani a közgyűlés és a hivatal költségvetése tekintetében is. Csökkenteni szükséges a működési célú kiadásokat, át kell tekinteni a kommunikációs eszközök fenntarthatóságának szükségességét és mindazokon a területeken, ahol megtakarítás realizálható, meg kell tenni a szükséges intézkedéseket az alapvető feladatok zavartalan ellátása érdekében.
2011. évben kizárólag csak a folyamatban lévő felújítási, felhalmozási feladatokra célszerű előirányzatot tervezni, figyelemmel arra, hogy a befejezett munkálatokat követően működési többlet ne keletkezzen az érintett ingatlanok tekintetében.


A megtakarításokra célul kitűzött intézkedések nem biztos, hogy elegendők lesznek a számba vett hiány ellensúlyozására, ezért a költségvetés tervezésének időszakában tovább kell folytatni a kiadások csökkentése érdekében az elmúlt évben már elkezdett munkát. Ennek keretében a költségvetési kiadások nagy részét képező személyi kiadásokat tovább kell csökkentenünk. Jelenleg intézkedés tervezeteket dolgozunk ki a gazdálkodási feladatok centralizálására, az egy településen, valamint az egymáshoz közeli településeken működő intézményeink étkeztetési, karbantartási és egyéb feladatai összevont ellátására. Ezen intézkedések a be nem töltött álláshelyek megszüntetése mellett több intézmény vonatkozásában csoportos létszámcsökkentést is jelentenek.


Merem remélni, hogy amikor ez az írás megjelenik, a megyei önkormányzat stabil és finanszírozható költségvetéssel fog rendelkezni.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu