A munkanap vagy naptári nap kérdése a jogalkotókat folyamatosan foglalkoztatja. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1959. évi IV. törvény (Áe.) az ügyintézési és eljárási határidőket napokban állapította meg. A napok az államigazgatási gyakorlatban egyértelműen naptári napot jelentettek. Az ily módon számított napokba természetesen beleszámítottak a pihenőnapok – szombat, vasárnap – és a munkaszüneti napok (január 1., március 15., húsvét hétfő, pünkösd hétfő, augusztus 20., október 23., november 1., december 26.) is.

Az Áe. szerinti ügyintézési határidő 30 nap volt. Ennek értelmében az ügyintéző és az ügyfél is egyaránt pontosan tudta, ha az ügy az adott hónap 5. napján indult, akkor az ügyintézési határidő a következő hónap 5. napján jár le. E szigorú szabályhoz tartotta magát mindenki. Ha mégsem lehetett, akkor az államigazgatási szerv vezetője indokolt esetben egy alkalommal meghosszabbíthatta az ügyintézési határidőt további 30 nappal. Ez volt a gyakorlat 1959-tól 2005. november 1-ig, közel fél évszázadon át.
Aztán jött a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.), amely az ügyintézési határidőt 22 munkanapban és az egyéb eljárási határidőket is konkrét munkanapban állapította meg. Ehhez az „időszámításhoz” már nélkülözhetetlen volt a naptár használata. Annál is inkább, mivel a Ket. szerint bizonyos eljárási cselekmények ideje nem számít bele az ügyintézési határidőbe. Így pl.: a szakhatóság eljárásának, az eljárás felfüggesztésének, a szakértői vélemény elkészítésének, a hiánypótlásnak, stb. az időtartama. Ennél fogva az ügyekben az egyes eljárási határidők nyomon követéséhez ún. mátrix táblázat szükséges, amit minden érdemi ügyintéző vezet, hiszen ebből látja, hogy hol tart a határidőkkel.
Az egyes ágazati jogszabályok is igazodtak a Ket. munkanapokban megállapított határidő számításához.
A parlament honlapján olvasható törvénytervezet értelmében azonban 2011. január 1-től a Ket-ben az ügyintézési határidőt naptári napban kell számítani. Ez elméletileg visszatérést jelent az Áe-hez. (No lámcsak, nem is volt az olyan elavult!)
Ennek kapcsán sem nélkülözhető azonban a gyakorlatban a mátrix tábla, hiszen az ügyintézési határidőbe be nem számító határidők változatlanok maradtak a Ket-ben. Ugyanígy az a rendelkezés is, hogy a határozatnak tartalmaznia kell az ügyintézési határidő leteltének a napját.
Az ügyfelet az eljárási alapelvek szerint megilleti a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog. Ugyanakkor előfordul, hogy a teljesen törvényesen megszületett határozat és a kérelem beadása között három hónap is eltelik, aminek az az oka, hogy az eljárási határidőbe be nem számító időtartamok növelik meg az ügy elintézésének időtartamát. Mindeközben az ügyfél pedig azt várja, hogy ügyében gyors döntés szülessen.
A gyors döntést pedig nem a naptári napokban vagy a munkanapokban történő határidő számítás garantálja.
Az ügyintézési határidőbe be nem számító eljárási cselekmények körét a Ket 33. § (3) bekezdése világosan taglalja ugyan, de ezen időtartamok az ügyfelek számára követhetetlenek, s ha a törvény a 22 munkanapot határozta meg, akkor ezen időtartam elteltével várta az érdemi döntést, ha 2011. január 1-től 30 napban határozza meg, akkor ezen időtartam elteltével számít a döntésre.
A határidő számítás módja az ügyfél számára megítélésem szerint nem releváns.
A jogalkotó ezzel szemben azt mondja, hogy a közigazgatási hatósági eljárási határidők naptári napban való megállapítása alapvetően az ügyfelek helyzetét segíti, hiszen így nem kell attól tartaniuk, hogy az ügyintézési határidő munkanapban való számítása miatt az ügyintézés elhúzódik. A jelenlegi szabályok ugyanis a jogalkotó szerint azzal, hogy az eljárási határidők munkanapban kerültek meghatározásra, alapvetően a hatóságoknak kedvez. Arra hivatkozik, hogy a három vagy négy napos munkaszüneti napok esetében az ügyintézés teljes időtartama kitolódhat, és ez az ügyfelek számára az eljárással kapcsolatos bizonytalansági tényezőként jelenik meg.
A jogalkotó álláspontja szerint, ha egy jogszabály például három vagy ötnapos határidőt állapít meg és ebbe a határidőbe egy hétvége is beleesik, az ügyintézésre rendelkezésre álló idő ugyan ténylegesen kevesebb lesz, mintha a határidőbe a hétvége nem esne bele, a közigazgatási szerv azonban szervezési-hatékonysági szempontból megteheti, hogy az ügyintézést a ténylegesen rendelkezésre álló időnek megfelelően szervezi meg. (Megjegyzésem: elrendeli a hétvégi túlmunkát a vezető.) Ha pedig a hatóság megfelelő munkaszervezéssel sem képes tartani a határidőt, akkor a hatóság vezetője az ügyintézési határidőt meghosszabbíthatja. Ez a módosítás – ahogy indokol a jogalkotó – az ügyfelek terheinek csökkentéséhez is hozzájárul és persze ahhoz, hogy az egyes tárcák felülvizsgálják az ágazati jogszabályokat a munkanapokban megállapított határidők módosítása tekintetében.
Mindezzel együtt nem szűnik meg a Ket-ben sem a vegyes – naptári illetve munkanapban – megállapított határidő, hiszen az ügyintézési határidő kezdeteként már nem a kérelemnek az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz történ megérkezése napját, hanem a kérelem megérkezését követő munkanapot jelöli meg, ugyancsak 2011. január 1-től. Ezzel egyértelművé válik, hogy a kérelem megérkezésének napja nem számít bele az ügyintézési határidőbe.
A fentieket összegezve megállapítható, hogy a napok vegyes meghatározása – naptári nap, munkanap – nem szűnik meg teljesen, a naptári napokban meghatározott ügyintézési határidő a köztisztviselők amúgy sem kis munkaterhét növeli és együtt jár a jogalkotó részéről az irdatlan mennyiségű jogszabály felülvizsgálatával és módosításával, hiszen jelenleg több, mint 1200 jogszabály határoz meg munkanapban is határidőt. A Ket. módosítás – a fentiek okán – 148 törvény megváltozását is magával hozza.
Kérdés, hogy megéri-e mindez a temérdek fáradságot.