Önkormányzatok és ügyfelek szolgálatában 2011/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Politikus

Önkormányzatok és ügyfelek szolgálatában 2011/3

XIII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Kovács Zoltán dr.
Területi közigazgatásért felelős államtitkár


Az év elején elkezdődött és javában zajlik a közigazgatás reformja, amelynek eredményeként hatékony, pontos és barátságos államot szeretnénk létrehozni. A kormányhivatalok létrejöttével egy olyan integrált középszintű, területi közigazgatási szervezetet alakítottunk ki, amelyik megyei szinten ellátja és koordinálja az állami feladatokat.

 


A Veszprém Megyei Kormányhivatal a törvény szerint a korábbi megyei közigazgatási hivatal jogutódaként jött létre 2011. január 1-jével. A kormányhivatal részeként, szakigazgatási szerveként működik tovább Veszprém megyében 15 szervezet úgy, mint pl. a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala, Szociális- és Gyámhivatala; Erdészeti Igazgatósága, Földművelésügyi Igazgatósága, Munkaügyi Központja, Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága, Egészségbiztosítási Igazgatósága, Fogyasztóvédelmi Felügyelősége vagy Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, a korábbi ÁNTSZ.
Vannak olyan szervezetek, amelyek nem részei a kormányhivatalnak (pl. Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Központi Statisztikai Hivatal és Magyar Államkincstár megyei szervei); ezek esetében koordinációs feladata és bizonyos kérdésekben véleményezési joga van a kormányhivatalnak.


A szakigazgatási szervek esetében szakmai kérdésekben az illetékes minisztériumoknak van irányítási joga, a működés pedig a kormányhivatalhoz tartozik.


Az egységes hivatalnak köszönhetően minden remény megvan arra, hogy gyorsabb, pontosabb legyen a munka, másrészt nem kell a korábbi létszámú közigazgatást megyei szinten fenntartani. Vannak olyan funkcionális feladatok, amiket elég egy helyen, a kormányhivatalban ellátni. Ilyen például a pénzügyek intézése, amit a 15 eddigi szervezet helyett egyetlen főosztály végez, a szakigazgatási szerveknél ilyen jellegű szolgáltatás alig maradt. Hasonló elven működtetjük a humán erőforrással való gazdálkodást valamint az informatikai hátteret is. Már önmagában az is jelentős megtakarítást eredményezhet, hogy a beszerzéseket a jövőben egy egységként végezzük. Számításaink szerint ez az integráció és koncentráció a béreknél, működési kiadásoknál megtakarítást eredményezhet.
A hozzánk forduló ügyfelek szolgálatára szegődtünk, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a hivatal hatóságként is működik, a hatóság pedig a jogszabályoknak van alárendelve.


Az önkormányzatok világában is mást szeretnénk, mint ami eddig volt. Ha a polgármesterek és a jegyzők partnereink lesznek, a kormányhivatal nem a törvényességi felhívások garmadáját zúdítja rájuk, hanem a partnerség és a megbeszélés elvén kíván közelíteni a különféle ügyekben. Ügyfélbarát, hatékony ügyintézést szeretnénk megvalósítani, hiszen ha az ügyfél elégedetten távozik, akkor a hivatal és annak munkatársai jól végzik a munkájukat.


A közigazgatás átalakítása részeként várhatóan 2013-ban lép életbe a járási kormányhivatali rendszer, amely jobban igazodik majd az ország földrajzi, kulturális és egyéb adottságaihoz.
Sarkalatos szempont, hogy a megyei-, illetve járási rendszer a jó állam szellemében egyenlő esélyt teremtsen az ország eltérő adottságú tájain élők számára az érvényesülésre, tompítsa a hátrányos helyzetből adódó különbségeket. E célt szolgálja az is, hogy 2013-ban a most meglévő kormányablak-hálózat kibővüljön, s valamennyi járási székhelyen működjön ilyen ügyfélszolgálat, ahová a környéken lakók fordulhatnak majd. Folyik az előkészítő munka, de annyit már látni lehet, hogy az ügyfelek érdekében akár 200-250 járás jöhet létre.


A 2011. januári indulás óta eltelt időszakban mintegy 4000 ügyfél fordult meg a veszprémi Kormányablaknál, ahol jelenleg 30 ügyfajtát kezelnek 8.00 órától 20.00 óráig. Az integrált ügyfélszolgálaton idegen nyelvet beszélő munkatársak dolgoznak, így az idegenforgalmi főszezonban sem jelenthet gondot, ha turisták, külföldi állampolgárok fordulnak hozzánk segítségért.


Fontos megemlíteni, hogy kollégáink az elektronikus ügyintézés terén is jól képzettek, a precíz, pontos tájékoztatáshoz pedig a világháló nyújt számukra nagy segítséget valamint gyakran nyitnak az ügyfelek számára internetes ügyfélkaput is.

A járási szint kiépítésével az ügyintézés közelebb kerül majd az állampolgárokhoz: összefogottabb, olcsóbb, hatékonyabb lesz az államigazgatás és egy polgárbarátabb, az ügyfelekhez közelebb jutó állam áll majd rendelkezésre, ezért dolgozunk a törvényhozásban és a megyei kormányhivatalban.


Mindezek ismeretében szeretnénk, ha hosszú távon a Veszprém Megyei Kormányhivatal nem egy lenne a sok közül, hanem a megye első számú hivatalává válna.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu