Cél a fenntartható önkormányzati rendszer 2011. augusztus 18.

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Jegyző státusza

Cél a fenntartható önkormányzati rendszer 2011. augusztus 18.

évfolyam, lapszám
Szerző(k):
(kormany.hu)



 Tegnapi ülésén – 2011. augusztus 17. – a Kormány döntött az új önkormányzati törvény alapelveiről – jelentette be Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Tállai András a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

 

Kovács Zoltán bejelentette, októberben kerülhet az Országgyűlés elé az új önkormányzati törvény, amely új fenntartható struktúrát hoz létre. A változtatásra azért van szükség, mert az előző kormányok rossz gyakorlatának köszönhetően mára súlyos gondjai vannak az önkormányzatoknak.
 


Tállai András elmondta: a javaslatok előkészítése már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, az összes önkormányzati szövetséggel egyeztettek és mindezek alapján egyetértés mutatkozik abban a tekintetben, hogy az elmúlt húsz év hiányosságait figyelembe véve változtatásra szorul a rendszer. Működőképes, a választópolgárokat gyorsabban és magasabb színvonalon kiszolgálni képes önkormányzati rendszer jön létre – jelentette ki.


 
Mindezek megvalósításához a Kormány tegnapi ülésén, a törvényjavaslat elkészítéséhez segítséget nyújtó alapelveket fogadott el. Az államtitkár kifejtette: a jövőben is minden helyi közösséget megillet az önkormányzatiság joga, azonban a létrejövő járásokhoz kapcsolódóan közös önkormányzati hivatalok jöhetnek létre, a jelenleg is működő körjegyzőségekhez hasonló formában. A hatékonyságjavító intézkedések azonban nem eredményezhetik azt, hogy akár egyetlen település is ügyintézői szolgáltatás nélkül maradjon – hangsúlyozta.


 
Az államtitkár azt is elmondta, hogy a jövőben világosan szét fogják választani az állami és az önkormányzati feladatokat és ehhez kapcsolódóan feladatfinanszírozási rendszert vezetnek be. Az önkormányzatok nagyobb szabadságot kaphatnak a helyi adók tekintetében is. Az elmúlt húsz év legnagyobb problémája az volt, – folytatta -, hogy az állam feladatokat delegált az önkormányzatokhoz ám ezek finanszírozásához forrásokat nem biztosított, az önkormányzatok pedig a forrás megnevezése nélkül vállaltak plusz feladatokat magukra. Ezért a jövőben – hangsúlyozta Tállai András -, erőteljesebb állami ellenőrzés valósulhat meg az önkormányzatok gazdálkodása felett, az önkéntes feladatokhoz pedig megfelelő forrásokkal kell rendelkezniük és a hitelfelvételeik szabályai is szigorodnak. A végleges feladat meghatározást az egyes ágazati törvényekben fogják pontosan szabályozni. A cél az, hogy az önkormányzati rendszer ne legyen egyenlő a kifizetetlen számlákkal – tette hozzá.


 
Az alapelvek tartalmazzák azt is, hogy a jövőben a polgármesterek gyakorolhatják a jegyzők feletti munkáltatói jogokat és speciális esetekben a határozatképtelen képviselő-testület nélkül is felhatalmazást kaphatnak határozathozatalra, így erősödhet legitimitásuk. A Kormány jóváhagyta azt is, hogy a megyei önkormányzatok feladatköre átalakuljon és a területfejlesztési feladatok hozzájuk kerüljenek. Ehhez kapcsolódóan átalakulhat összetételük is és helyet kapnak a létrejövő járási székhelyek polgármesterei is a testületben.


 
Tállai András elmondta a javaslat ősszel az Országgyűlés elé kerülhet, egy része pedig már 2012. január 1-től hatályos lehet, más részei pedig a járási rendszer felállításához kötődve 2013-tól léphetnek hatályba.

(kormany.hu)

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu