A helyi önkormányzatok központi jogalkotással szembeni védelmét egészen idáig az Alkotmánybíróság (AB) tudta hatékonyan biztosítani. Az Alkotmány és az AB-ról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) alapján az AB – bárki indítványára – megsemmisíthette az alkotmányellenes jogszabályokat, így az önkormányzatok is kezdeményezhették ezt a hatáskört, ha úgy vélték: magasabb szintű jogszabály (vagy annak valamelyik szabálya) az Alkotmánnyal ellentétes, és az önkormányzatnak jogsérelmet okoz.

A sikeres védelem kulcsa a bárki általi indítványozási lehetőség és a kivétel nélküli megsemmisítési jog volt; a bárki fogalma alá az önkormányzatok is beletartoztak: a még hatályos Ötv. kifejezetten az át nem ruházható hatáskörök között említi az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését. E lehetőség akkor is garanciális jelentőségű, ha az AB-t nem kötötte elbírálási határidő (így az eljárások gyakran több évig is elhúzódtak), illetve az AB egyes önkormányzati feladatkörök védelménél – például a feladattal arányos állami támogatással összefüggésben – csak azt tartotta alkotmányellenesnek, ha az adott önkormányzati „alapjog” teljesen kiüresedett.

Az új Alaptörvény 2012 január 1-jén lép hatályba, és az önkormányzatok számára fennálló jogvédelem e formáját már nem tartalmazza. Az új szabályozás szerint ugyanis már nem nyújthat be bárki (így az önkormányzat sem) közvetlen érdekeltség nélküli indítványt az AB-hoz; csak ún. alkotmányjogi panasz igénybe vételére lesz lehetősége, ami annyit tesz: jogszabályt (és újdonságként bírósági döntést is) megtámadhat AB előtt az, akinek e jogszabály alkalmazása okozott sérelmet . Látható tehát: eddig sem hiányzott feltétlenül a közvetlen érintettség és érdeksérelem az indítványozáskor, 2012 januártól azonban muszáj lesz ezt először bíróság elé vinnie annak, aki AB-hoz kíván fordulni – így az önkormányzatnak is.

Mi lehet a probléma az új szabályozással? Legfőképpen az, hogy az önkormányzatok jogvédelmének szintjét is csak mérsékelten lesz képes biztosítani. Eddig ugyanis, ha az önkormányzat alkotmányellenesnek tartotta a jogszabályt, megtámadhatta az AB előtt, és ha a rendelkezés valóban alkotmányellenes volt, az AB azt részben vagy egészben megsemmisítette. Ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy az alkotmányellenes szabály esetlegesen még nem is került alkalmazásra, így az önkormányzat jogsérelme elmaradhatott – vagyis az AB döntése megelőzhette a jogsérelem bekövetkezését.

Az új szabályozás esetén viszont az alkotmányellenes (pontosabban alaptörvény-ellenes) szabályt már alkalmazni kell az önkormányzat vonatkozásában, mivel csak ezt követően lehetséges a bírói út igénybevétele, ami viszont előfeltétele az alkotmánybírósági eljárás – az alkotmányjogi panasz – kimerítésének. Az önkormányzatnak tehát nem lesz közvetlen lehetősége a jogsérelem megelőzésére; csak annak bekövetkezése esetére lesz biztosított az alkotmánybírósági védelem.

Ezzel kapcsolatban több probléma is felmerül.

a) Elsőként; a megelőzés lehetőségének hiánya, ami kifogásolható.

b) A másik probléma, hogy az alkotmányossági vizsgálatok végeredménye – a kötelező bírósági eljárás előfeltétellé tétele miatt – még inkább elhúzódó eljárások alapján alakulhat ki.

c) További gondot jelent, hogy nem minden alaptörvény-ellenes szabály vált ki azonnal hatást, így emiatt nem is kerül azonnal alkalmazásra, következésképpen nem lesz olyan konkrét eljárás, aminek végén a döntés jogerőssé válása után megtámadható a jogszabály vagy a bírói döntés. Ilyen lehet például egy alkotmánysértő választási szabály, ami – konkrét választási esemény hiányában – a rendszer része marad, esetlegesen a nyilvánvaló alaptörvény-ellenessége ellenére is.

Amennyiben az önkormányzat 2012-től azzal szembesül, hogy magasabb szintű jogszabály alaptörvény-ellenes, két irányban léphet.

a) Megkeresheti azokat, akik továbbra is közvetlen érdekeltség nélkül kérhetnek jogszabályokkal szemben utólagos alkotmányossági vizsgálatot. Ezek: a Kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, illetve az alapvető jogok biztosa. A probléma mindössze annyi:

– a Kormánytól aligha várható el, hogy a mögötte álló parlamenti többség által megalkotott törvényt, a saját maga által kibocsátott kormányrendeletet, vagy a tagja által hozott miniszteri vagy miniszterelnöki rendeletet megtámadja az AB előtt;

– a képviselők egynegyedének csatasorba állítása szintén nem lesz egyszerű feladat.

Marad tehát az alapvető jogok biztosa; kérdéses viszont, hogy az alapvetően emberi jogok védelmére szakosított szerv mennyire lesz fogékony az önkormányzatok problémái iránt, azaz mennyiben lesz hajlandó a megkeresés alapján AB-hoz fordulni.

b) Másik irány: az önkormányzat megvárja, amíg az alaptörvény-ellenes szabályt alkalmazzák rá, és a jogerős döntés után a jogszabályt vagy a bírói döntést megtámadja az AB előtt – a fentebb jelzett problémák ismeretében. Ezzel csak egy gond van: csupán az adott önkormányzat esetére jelent gyógyírt, a többiére nem. Kivéve, ha az AB 2012-től az alkotmányjogi panasz eljárásokban is érvényesíti az egyik legutóbbi döntésében foglaltakat. A 35/2011. (V. 6.) AB határozat szerint „[a] bírói kezdeményezések alapján indult konkrét normakontroll eljárásokban az azonos ténybeli alapú, azonos jog alapján megítélendő polgári peres ügyekben az AB megállapíthatja az általa alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály általános alkalmazási tilalmát. Ha az AB nem általános, hanem csak konkrét alkalmazási tilalmat rendel el, akkor — újabb bírói kezdeményezés esetén — lefolytatja a kizárólag alkalmazási tilalom iránti bírói indítvánnyal kapcsolatos eljárást. Az általános, illetve a konkrét alkalmazási tilalomra vonatkozó alkotmánybírósági rendelkezés jogkövetkezményeit az eljáró bíró vonja le, és hozza meg a peres ügyben az annak megfelelő döntést”.

Az önkormányzatoknak tehát az alaptörvény-ellenes, magasabb szintű jogszabályokkal szemben vagy az alapvető jogok biztosában kell bízniuk, vagy végig kell járniuk a bírósági eljárás és az azt követő alkotmánybírósági eljárás útvesztőit is, feladat-és hatásköreik védelme érdekében.