Az állam új önkormányzati ASP modellje 2011/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / E-közigazgatás

Az állam új önkormányzati ASP modellje 2011/2

XIII. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Dr. Vincze Ferenc címzetes főjegyző - Hajdúszoboszló - JOSZ Informatikai Bizottság vezetője



 

2009 októberében az NFÜ ROP IH megjelentette a „térségi közigazgatási és közszolgáltatási informatikai rendszerek továbbfejlesztésére” irányuló pályázati kiírásokat. Célja az volt, hogy régiónként egy pályázatnyertes önkormányzat szolgálja ki a többit ASP-alkalmazás-szolgáltatóként.

 


Az új Kormány 1183/2010. (IX.3.) számú határozatával törölte a konstrukciókat, visszavonta a támogatást. Indoka: szakmailag megalapozottabb, fenntarthatóbb koncepció alapján valósulhasson meg a közigazgatás hatékonyabb, egyablakos, ügyfélbarát feladatellátása. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) 2010 decemberében megkezdte az új, egy központú ASP-modell kialakítására irányuló megvalósíthatósági tanulmány elkészítését. A KIFÜ 2011. február 9-én az önkormányzati szövetségekkel egyeztetést tartott elképzeléseiről, amelyen a JOSZ Informatikai Bizottsága vezetőjeként részt vettem. Bemutatták a modell stratégiai kérdésköreit, kérték azon önkormányzati igények és szempontok megfogalmazását, amelyek biztosíthatják a modell jó működését, növelhetik az önkormányzatok csatlakozási kedvét.


A célrendszer


Európai uniós pályázattal megvalósítva egy önkormányzati ASP szolgáltató központ létrehozása oly módon, hogy a technológiai részt egy állami szolgáltató, míg a szoftvereket a pályázaton nyertes cégek biztosítsák. Támaszkodnak a működő megoldásokra és tapasztalatokra.


Mindezzel
• biztosítják az önkormányzatok működésének hatékonyságnövelését korszerű informatikai megoldásokkal,
• elérhetővé teszik az igényekhez igazodó, országosan egységes önkormányzati e-ügyintézési szolgáltatásokat,
a megosztott szolgáltatások elvének alkalmazásával, költséghatékony és fenntartható működés biztosításával. Az ASP ügyfélköre:
• kistelepülések önkormányzatai (cél az informatikai felzárkóztatás, lehetőleg ingyenes, vagy minimális díjú rendszerekkel);
• városok önkormányzatai (az informatikai szolgáltatás-korszerűsítés a cél, támogatott alkalmazásokkal, amelyek megtakarítást és minőségi szolgáltatásrendszert eredményeznek);
• nagyvárosi önkormányzatok (a működő rendszerek továbbfejlesztése, testre szabható, illetve integrálható elemekkel).


Az alkalmazás portfólió


Az igényeket elemezve és a feladat- és hatáskörök tervezett átalakítását mérlegelve kerül kialakításra. Alapvetőnek szánják az elavult állami pénzügyi rendszerek (pl. TATIGAZD, ÖNKADÓ) felváltását korszerűekkel, az iratkezelő, az e-ügyintézési, a portálrendszert, valamint testületi munkát támogató és a vagyonkataszter szoftvert. Ágazati alkalmazásokként szociális, ipari, kereskedelmi, építési, oktatási, kulturális, sport, energia, valamint gyámügyi igazgatási elemek kifejlesztését tervezik. Hasznos elképzelés a térinformatikai, az intranet (belső hálózat), elektronikus levelezés, csoportmunka, továbbá projektmenedzsment és feladatkövetési rendszer. Az ASP lényege az egy szolgáltatási központból egyszerű internetes böngészővel elérhető hiteles alkalmazás-portfólió. Előnyei: a standardizáció, az integráltság, a költséghatékony bevezetés és üzemeltetés. A kistelepülésekre hatékonyság-, míg a nagyobbakra rugalmasság orientált IT-architektúrát kívánnak létrehozni, olyan beszállítói stratégia kialakításával, amelyben a kontrollált verseny az egyes szakrendszer szállítók között alakul ki, egy jól szabályozott, minőség-orientált, versenysemleges környezetben.


Működési és szolgáltatási modell


Az ASP-központ feladatai az infrastruktúra és a hálózat üzemeltetésén túl az igazgatásszervezési modell standardizációja és minősítése, az önkormányzatok csatlakoztatása a központhoz, részükre szolgáltatás menedzsment és alkalmazás support nyújtása. Szakrendszerenként 3 nyertes szoftverszolgáltató kiválasztását tervezik. Feladatuk rendszereik aktuális, hiteles állapotban tartása, az integráció elvégzése az önkormányzati hivatalokban már működő rendszerekkel, a szoftveroldali csatlakoztatás és alkalmazás support.


Az ügyfélszegmensek eltérő igényei és finanszírozási képessége alapján három szolgáltatási csomag létrehozását célozzák:
• „alapcsomag” a kis önkormányzatoknak: integrált rendszer minimális funkcionalitással, egységes felhasználói felülettel, támogatott csatlakoztatással, ingyenes, vagy minimális díjú működtetéssel;
• "normál csomag": modulos változatú alkalmazások, többől (3) választhatóan, támogatott csatlakozással, de piaci alapú működtetéssel;
• "kiegészítő csomag": piaci alapú csatlakozással és működtetéssel.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu