A harmadik köztársaság tizenötödik évében a napokban olvastam, hogy a Pécsi Tudományegyetem öt hónapos stúdiumban politikusokat képeznek. Mit mondjak? Itt volt az ideje. Ez idáig négy képviselő-testület munkáját ismertem meg közelről. Kis településtől megyéig bezáróan. Az eltelt számos év alatt sok mindent átéltem, láttam, hallottam, konstatáltam, mitöbb akceptáltam, mely önkormányzattal, polgármesteri hivatallal közeli, távoli kapcsolatban volt.

Néhány alkalommal a helyhatósági választások előtt felvetettem az újonnan megválasztandó polgármesterek, képviselők valamilyen szintű képzését annak érdekében, hogy tisztában legyenek választott hivatásuk sajátosságaival.
Engedjék remélnem a tisztelt Olvasók, hogy nem egyedül állok azon tapasztalatommal, miszerint a számos testületi, bizottsági ülések alatt olyan tapasztalatokra tehettem szert, melyek eddigi ismereteimben soha nem fordultak elő.
Tisztelve minden olyan képviselőt, akik településük érdekében vállalták olykor nem könnyű munkájukat, nem minden esetben álltak a helyzet magaslatán. Természetesen önmagamat is ide sorolva.
A testület által napokon keresztül megvitatott SZMSZ az önkormányzatokról, a köztisztviselőkről szóló jogszabályok sajátos értelmezése, alkalmasint olyan komikus helyzeteket teremt, mely avatott tollú humorista becsületére válna.
Feltételezem, hogy a pécsi egyetemi képzés hatással lesz a politikai, politikusi értékek emelésére. A honanyák és honatyák, a városanyák és városatyák merem remélni, olyan terebélyes számban iszkolnak a pécsi egyetem politikus képzőjére, hogy az elsőéves egyetemistáknak fenntartott nagy előadóterem szűkösnek fog bizonyulni az oktatandók számára.
Csekély szabadidőm eltöltésére néha a parlamenti televízió-közvetítésekbe szoktam belepillantani. Rendkívül élvezetesnek tartom. Hol síró, máskor kacagógörcsöt szenvedek el. A felkészültség, a beszédkészség jelentős hiányát gyakorta élem át látva a szerepjátszókat. Óhatatlanul a magyar történelemben korábban honos két kamarás parlament jut az eszembe, és rögtön az, milyen tülekedés indulna mondjuk 2006-ban bevezetendő felsőházi tagságok elnyerése érdekében.
Aggódva gondolok arra, ha a jelenlegi stílust honosítanák meg a főrendi házban. Kikből állna e jeles testület? Bizonyára kevés Appony, Bethlen, Kállay kaliberű államférfit lelnénk fel közöttük.
Talán nem felesleges néhány gondolat erejéig elidőzni a parlamentbe pártlistán bejutottakról. Nem tartom etikusnak, hogy X képviselőt egyéni választókerületében nem szavazták be az állampolgárok, mitöbb a negyedik helyen végzett, mégis az újonnan megalakuló parlamentben üdvözölhetjük pártlistán kerülvén mandátumhoz.
Igaz ugyan, hogy a parlament az utóbbi időben nem színtere az etikának, az eleganciának.
A végére egy gyöngyszem: Egy bizottsági előterjesztés vita nélkül 7 nem szavazattal került a következő képviselő-testületi ülés elé, ahol is két és fél órás vitát követően egyhangúlag került megszavazásra a határozat.
Mindkét esetben sziklaszilárd érvekkel támasztottam alá a határozatokat.
Epilógusként nem szabad elhallgatnom, hogy az elmúlt huszonnéhány hónapban szerény személyem a negyedik jegyző e patinás Pest megyei településen.