Szűkülő központi források 2010/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Költségvetés

Szűkülő központi források 2010/4

XII. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Telek Nándorné Pénzügyi Gazdasági Főosztályvezető - Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Hivatala




Az önkormányzatok 2010. évi központi költségvetési támogatása a 2009. évi előirányzathoz képest 10 % körüli visszaesést mutat. A megyei önkormányzatokat – különös tekintettel a kis lélekszámú megyékre – rendkívül kedvezőtlenül érintette az egységes 370 millió Ft összegű szja részesedés megszüntetése. Köztudott, hogy a megyei önkormányzati szférát érintően a forrásszerzés erősen központosított jellegű és korlátozott, adókivetési joggal nem rendelkeznek.
Ahhoz, hogy Nógrád Megye Önkormányzatánál kialakult pénzügyi helyzetet tisztábban lássuk, szükséges az utóbbi évek önkormányzati szintű forrásainak és a működés költségeinek alakulását is megvizsgálni. Az elemzés a 2006-2010-es időszakra terjed ki. Az összesített adatokban értelemszerűen jelentkezik a tárgyidőszakban realizálódott un. szerkezeti változások hatása, pl. 2007-ben települési önkormányzattól két oktatási intézmény átvételére került sor, 2008-tól jelentkezett egy újonnan belépő Idősek Otthona működtetése.

 


Az alábbi grafikon tartalmazza az önkormányzat főbb működési forrásainak alakulását:
 A bevételekkel párhuzamosan a működési kiadások tendenciáját is célszerű megvizsgálni. Tekintettel, hogy önkormányzati forrásokra koncentrálunk, értelemszerűen az adatok nem tartalmazzák az OEP által finanszírozott intézmény költségvetési tételeit. A grafikonokból szemléletesen kitűnik, hogy az önkormányzat működési kiadásai az adott időszakban jelentősen emelkedtek (2010/2006 év adata alapján 12%-kal), ugyanakkor az önkormányzat központi költségvetésből származó forrásai 27%-kal csökkentek. Bár az évek során számos költségcsökkentő intézkedésre sor került, az ilyen arányú bevétel elvonást azok sem tudták kompenzálni. Jelentősen sújtotta/sújtja költségvetésünket a különféle adóterhek (ÁFA, rehabilitációs járulék) növelése is. Ez a folyamat vezetett oda, hogy a 2010. éves költségvetés 1,4 milliárd Ft hiánnyal került elfogadásra.


Növekvő folyószámlahitel


A 2009. december 31-én fennálló folyószámlahitel az önkormányzatnál 555 millió Ft volt. Ezt követően szinte folyamatos a hitel igénybevétel, sajnos egy napon sem volt pozitív a költségvetési elszámolási számlaegyenleg.


Ami egyértelműen érzékelhető, hogy a minimális működési feltételek zavartalan biztosítása csak a folyószámlahitel folyamatos és egyre növekvő mértékű igénybevételével biztosított, aminek mértéke azonban bizonyos szint után kezelhetetlenné válhat.


 
Az elmúlt hónapokban a folyószámlahitel növekedésnek egyik oka az illetékbevétel időarányos szinttől való elmaradása. Évek óta gondot okoz e forrás tervezés szintjén történő, minél reálisabb mértékű meghatározása. 2007. év óta – amikor is az Illetékhivatalok szervezetileg az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalba integrálódtak – csökkent a „rálátás” a bevételek alakulására, megszűnt a hatékonyabb behajtásra történő közvetlen ráhatás. A 2010. I-VI. havi időarányos, 50 %-os részaránnyal szemben 45 % a tényleges teljesülés. Amennyiben az elkövetkező hónapokban ez a negatív tendencia folytatódik, úgy az a hiány további növelését fogja eredményezni. E bevételi forrás kiszámíthatatlansága is rontja a likviditási helyzetet.


Finanszírozási gyakorlat


Az önkormányzat finanszírozási gyakorlatában értelemszerűen első helyen szerepel az intézmények működési kiadásaira történő megfelelő fedezet biztosítása. Ennek okán szükséges kitérni az intézményi finanszírozás alakulására is. Évek óta jellemző tendencia, hogy az év első négy-öt hónapjában a közüzemi költségek rendkívül magas összege a dologi kiadások finanszírozásában aránytalanságot okoz. Az időarányost meghaladó teljesülést a nyári hónapokban általában „ledolgozzák” az intézmények. Az év első felében úgy a szociális, mint a közoktatási és közgyűjteményi intézményeknél is volt kisebb-nagyobb mértékű túlfinanszírozás.


Ebben közrejátszott egyrészt a központi források szűkülése miatti nagyobb arányú „megszorítás”, az időarányostól elmaradó állami finanszírozás illetve az, hogy egyre több azoknak a pályázatoknak a száma, amelyek utófinanszírozásúak. Azok sikeres megvalósítása érdekében az önkormányzatnak egyre jelentősebb anyagi forrást kell a megelőlegezésre bevonni.


A bevételek oldalán keletkezett rendkívül kiszolgáltatott pozíció miatt csak a kiadások mérséklésére ható intézkedésekkel, mint hiánycsökkentő eszközökkel befolyásolható – de megnyugtatóan nem kezelhető – a kialakult költségvetési helyzet. Ennek egyik formája – ami jelenleg nem jár újabb és jelentősebb létszámcsökkentéssel – az intézményeknél megüresedő álláshelyek betöltésének szigorítása, korlátozása. A szakmai feladatok ellátásához nélkülözhetetlen, a minimális működtetéshez szükséges létszámok pótlására is csak külön engedély alapján kerülhet sor.


Az önkormányzat nagyarányú működési hiánya mellett azonban a jövő érdekében nem lehet lemondani a fejlődésről, az indokolt fejlesztésekről. A pályázatok adta lehetőségek maximális kihasználása érdekében, a szükséges pályázati önerőt jelenleg az önkormányzat a 2008-ban kibocsátott 1,5 milliárd forintos kötvényből biztosítja. Eddig sikerült elkerülni, hogy a kötvény a mindennapi működés finanszírozásába beforgatódjon. Ugyanakkor annak 2012-től 2027-ig történő törlesztése várhatóan komoly pénzügyi kihívást jelent majd költségvetési szempontból.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu