Alakuló ülés – csabai sajátosságokkal 2010/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Békés Megye / Cikkek

Alakuló ülés – csabai sajátosságokkal 2010/3

XII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Szvercsák Szilvia dr.
jegyző
Békéscsaba

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) nem szabályozza részletesen a helyi önkormányzatok képviselő-testületének alakuló ülésére vonatkozó eljárási rendet. (Szemben például a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozattal, amely külön részben rendelkezik a törvényalkotó hatalom alakuló ülésének részletszabályairól.) Ugyanakkor a képviselő-testület a választást követő első ülésének sem csupán szimbolikus jelentősége van, az egyes jogszabályok számos olyan döntést írnak elő, amelyeket az önkormányzati testületeknek alakuló ülésükön kell meghozniuk.

 


Az Ötv. 1. § (6) bekezdésében lefektetett önkormányzati jog, a szervezeti és működési rend kialakításának joga már az alakuló üléssel kapcsolatos szabályozásnál tetten érhető. Az egyes képviselő-testületek saját szervezeti és működési szabályzatukban (a továbbiakban: SZMSZ) ugyanis – az egyes törvényi rendelkezések tiszteletben tartása mellett – maguk alkothatják meg saját szervezeti és működési rendjüket, beleértve az alakuló ülés szabályait is.


Míg számos megyei jogú város (pl.: Kaposvár, Kecskemét, Szekszárd, Szombathely, Nagykanizsa) közgyűlésének SZMSZ-e részletesen felsorolja az alakuló ülés napirendi pontjait (a szombathelyi SZMSZ például a törvényben megtalálható, polgármesteri eskü szövegét is tartalmazza), addig Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2007. (II . 14.) önk. rendelete kizárólag egy mondatot szentel az alakuló ülésnek: „A közgyűlés alakuló ülésének összehívásáról a polgármester gondoskodik.” (A 2006. évi önkormányzati választáson megválasztott testület alakuló ülésének időpontjában hatályos SZMSZ  is ezt a megoldást alkalmazta.) Az egyes törvényi rendelkezések figyelembe vételével és logikus alkalmazásával ugyanakkor rendeleti részletszabályok lefektetése nélkül is összeállítható az alakuló ülés napirendje, amelyet a helyi szokásoknak, hagyományoknak megfelelően lehet további elemekkel bővíteni.


Az Ötv. 30. §-a szerint a képviselő-testület alakuló ülését a választást követő tizenöt napon belül tarja meg. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény által a jogorvoslatok benyújtására és elbírálására vonatkozó rendkívül rövid határidők mellett e törvényi rendelkezés is azt szolgálja, hogy a testületi munka minél hamarabb megkezdődhessen.


Az Ötv. 12. § (2) bekezdésében meghatározott polgármesteri jogosítvány és kötelezettség, az ülés vezetésének joga alól kivételt jelent az alakuló ülés, amelyet az Ötv. 30. §-a értelmében a legidősebb települési képviselő, mint korelnök vezet.


Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2006. október 12-én tartott alakuló ülését a Himnusz meghallgatásával kezdte. Ezt követően a korelnök felkérte a képviselői mandátumot szerzett evangélikus lelkészt, hogy mondjon áldást a testület munkájára és a város életére. Az alkalom ünnepi jellegét emelte az is, hogy az érdemi munka megkezdését megelőzően a helyi színház egyik művésze verssel köszöntötte a megválasztott testületet.


A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 105/A. § (2) bek. i) pontja, valamint a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény 1. § (2) bekezdése szerint a helyi választási bizottság elnöke köteles beszámolni az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, majd átadja a megbízóleveleket. Az Ötv. 19. § (1) bekezdése értelmében a települési képviselő az alakuló ülésen esküt tesz. Tekintettel arra, hogy a megválasztott képviselő az eskü letételéig nem gyakorolhatja jogait, a megbízólevelek átadását közvetlenül az eskütétel követi. Szintén esküt tesz a polgármester, aki ezt követően jogosult átvenni az ülés vezetését a korelnöktől. Békéscsabán 2006-ban az eskütétel után került sor a polgármester programjának ismertetésére. A programról a közgyűlés nem szavaz, ezért annak jogi súlyánál sokkal fontosabb a politikai jelentősége. A beszéd 2006-ban azért is a kiemelt figyelem középpontjába került, mert a megválasztott polgármester, Vantara Gyula a négy cikluson át polgármesterként dolgozó elődjét váltotta.


A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1994. évi LXIV. törvény 3. § (1) bekezdése értelmében a képviselő-testület alakuló ülésén dönt a polgármester illetményéről. A képviselő-testület az egyik legfontosabb önkormányzati alapjogával, a szervezetalakítás jogával is él. Egyrészt kialakítja bizottsági struktúráját, másrészt megválasztja az alpolgármester(eke)t és – fakultatívan – a tanácsnok(oka)t. Ez szükségessé teszi a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatának módosítását is. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az alakuló ülésen döntött a leköszönő tisztségviselők jutalmazásáról is.


Az Ötv. 91. § (7) bekezdése értelmében a gazdasági programot a képviselő-testület az alakuló ülését követő hat hónapon belül fogadja el, ha az egy választási ciklus idejére szól. (Az előző cikluson túlnyúló gazdasági programot az alakuló ülést követő hat hónapon belül módosítani szükséges). Ezt a rendelkezést számos megyei jogú város SZMSZ-e megismétli, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése alakuló ülésén pedig határozatban döntött arról, hogy 2007. december 31-ig aktualizálni kell a városfejlesztési koncepciót és 2007. március 31-ig el kell fogadni a gazdasági programot. Szintén 2007. március 31-ig kérte fel a jegyzőt a közgyűlés, hogy – az Ötv. módosításáról szóló 1994. évi LXIII. törvény 62. § (5) bekezdésére figyelemmel – terjessze a közgyűlés elé az SZMSZ átfogó módosítását.


A képviselő-testület alakuló ülése tehát sokkal több, mint egy ünnepélyes alkalom: egyes napirendi pontjai feltételei a képviselők tevékenységének, az akkor elfogadásra kerülő szervezeti keretek pedig négy éven keresztül határozzák meg a helyi jogalkotó testület működését.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu