Győr kulturális élete 2010/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Turizmus

Győr kulturális élete 2010/2

XII. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Lipovits Szilárd dr.
jegyző
Győr

Győr Megyei Jogú Város az utóbbi 3 esztendőben lényeges változásokon ment keresztül. A város turisztikai pozíciójának erősítése érdekében, az idegenforgalmi adóból származó bevételt, illetve az államtól kapott 2 Ft-ot a város visszaforgatta az idegenforgalom területére. Határozott igényként, és célként jelentkezett az új városvezetés részéről, hogy Győr pozícióját meg kell erősíteni a belföldi turisták körében, illetve erőteljes imázs-építésre van szükség. Győr városa 2006 óta sokat lépett előre, folyamatosan nő a vendégéjszakák száma, a város rendezvényei és fesztiváljai tömegeket mozgatnak meg, és a belföldi turisták mellett, egyik-másik immár nemzetközi szinten is viszi a város hírnevét. A város kulturális életét a Négy Évszak Fesztivál rendezvényei fogják össze, melyek a színvonalas szórakoztatás, a kultúra minden területét átszövő programok köré épülnek. 2008. évtől tehát Győr város kulturális programjai új elnevezéssel, egységes arculattal, részben új programokkal és fesztiválokkal kerülnek megrendezésre.

 


Fontos, hogy a NÉGY ÉVSZAK FESZTIVÁL programsorozat az év minden időszakában (tavasz, nyár, ősz tél) színvonalas programokat kínáljon a győri polgároknak, illetve a városba érkező turistáknak. Ezenkívül nagy hangsúlyt fektet a város a hagyományok megőrzésére, Győr történelmi múltjának megelevenítésére, felidézésére, az egyházi kultúra ápolására a történelmi, kulturális évfordulók és nemzeti ünnepeink méltó megünneplésére.
Ahogy a színvonal emelkedni kezdett a kulturális programoknál, úgy nőtt vele arányosan a turisták és a győri lakosok igénye is, ez pedig nyilvánvalóan jövőbemutató és jó jel Győr városa számára. A város rendelkezik olyan kiemelkedő kulturális attrakciókkal, egyesületekkel, zenekarral, melyek nemzetközi szinten is megismertetik Győrt, és nekik köszönhetően Győr neve immáron joggal forr össze a kultúra fogalmával. Nem véletlen, hogy a Győri Balett, a Győri Filharmonikus Zenekar, vagy a Győri Nemzeti Színház társulata kiemelt támogatásnak örvend a város életében.
A város célja, hogy valóban a Nyugat kapujaként jelenjen meg, és sikerüljön minél több turistát elhozni a városba, hiszen afelől nincs kétség, hogy aki egyszer eljön, biztos, hogy nagy élményekkel fog távozni.
A városban folyamatosan zajlik a belváros rehabilitációja, utcák és a főterek újulnak meg, a házak felújított homlokzattal büszkélkedhetnek, a lakóutca-program keretében az utak, nagy közlekedési csomópontok új burkolatot kapnak, zöldítési és virágosítási program indult, hiszen úgy gondoljuk, hogy a rendezett városkép, az igényes környezet nagy mértékben hozzájátszik egy jól felépített imázs-hoz, mellyel egy ilyen célokat megfogalmazó megyei jogú városnak rendelkeznie kell.
Győr most építkezik, mert határozott a szándék, hogy amellett, hogy a város gazdasági potenciáját tekintve az elsők közé tornázta fel magát, az idegenforgalom területén is ilyen babérokat arasson le. Ezekhez az elképzelésekhez nagyon fontos lépés, hogy egész évben biztosítja a színvonalas kulturális programokat. 2010 amúgy is kiemelt szerepet játszik a város életében. Elkészült a rendezvények éves tervezete, melyek a 2010 márciusában kezdődő tavaszi fesztiváltól kezdve, egészen év végéig várják gazdag, változatos és rendkívül színvonalas produkciókkal a kultúrára és az igényes kikapcsolódásra szomjazó embereket. Szerencsére tapasztalhatóan megnőtt a számuk az utóbbi években, az emberek újra kezdik felfedezni a kultúra varázsát, és ebben a rohanó világban a kikapcsolódás fontosságát. Ehhez pedig Győr városa azzal szeretne hozzájárulni, hogy tartósan fenntartja az érdeklődést, és olyan kikapcsolódási lehetőségeket biztosít, melyek minden korosztály igényeit kielégítik, és folyamatosan jelen vannak Győr életében.
Céljaink eléréséhez új stratégiát dolgoztunk ki, és ez a város kommunikációjában is újításokat hoz. 2010-re előre megtervezett, minden részletre kiterjedő kommunikációs-, és marketingstratégiával rendelkezünk, mely azt hivatott célozni, hogy Győr a legjobban kommunikáló és a turisták körében egyik legnépszerűbb turisztikai célponttá lépjen elő. Ezt a „Találkozzunk Győrben 2010-ben” kampánnyal szeretnénk megvalósítani. A kampányhoz 4 győri kötődésű, ismert személyt választottunk, akikkel úgy gondoljuk, hogy valamennyi célcsoportot sikerül megszólítani, akiket városunkba szeretnénk elhozni. Céljaink megvalósításához szükségünk van támogatásra is, mely a preztízs, és a szakma általi elismerést is visszacsatolja a célközönség számára. A kultúra támogatása, a kulturális programoknak kiemelt figyelem szentelés, az elsőszámú tennivalók közé avanzsált elő Győr életében. Kulturális csemegékben, színvonalas programokban, igényes rendezvényekben nem lesz hiány A város kulturális aktivitását a „Találkozzunk Győrben 2010-ben” kampánnyal reprezentálja, mely országos médiumokban (írott, nyomtatott sajtó, tv, rádió) való állandó megjelenéssel, kiállításokon történő részvétellel, kiadványokkal, reklámfilmekkel, reklámspotokkal és óriásplakátokkal népszerűsíti a várost.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu