Önkormányzati képviselők létszámcsökkentése, megyei közgyűlés hatáskörének bővítése, az államigazgatási és önkormányzati feladatok szétválasztása, a jegyző státuszának rendezése.

A 2010. évi országgyűlési választás kampány szűkmarkúan bánt azokkal a választópolgárokkal, akik abban bíztak, hogy szakpolitikai kérdések mentén megismerhetik a pártok programjait, és racionális döntést hozhatnak ezek ismeretében: melyik pártra adja a polgár az egyik vagy a másik vagy mindkét szavazatát, esetleg érvénytelenül szavaz-e?!
A kampány-morzsák és a jövendőbeli kormánytagok listájának nyilvánosságra hozása közötti időszakban (lapzártáig) nyilvánosságra került információk alapján, egy új, átfogó, lényegi reformcsomaggal kezdi munkáját az új kormány. Ideje volt! 20 év alatt 4 reformcsomag indult útjára, és jelentős szakmai erőkifejtés után került a politikai szemétkosárba.
Most a 2/3-os parlamenti többség véget vethet az eddigi szűkkeblű parlamenti pártpolitizálásnak. De tudjuk-e a szakmában, hogy mit tervez az új kormány? Mihez kéri az új kormány a köztisztviselői kar szakmai támogatását? Ezt még nem tudjuk. Azonban azt a köztisztviselői kar 150 éves történelme bizonyítja, hogy mindig lojális volt a kormányhoz. Sőt, egyes vérzivataros időkben – amilyen most nincsen – inkább a kormányhoz volt lojális, mint az országhoz. Javíthatóak a rendszerváltás közjogi hibái, ehhez azonban az kell, hogy a kormány támaszkodjon a köztisztviselői kar történelmi lojalitására, és szakmai tudására.
Az Európai Unióban nincs versenyképes tagország teljesítő képes köztisztviselői kar nélkül. Nem politikai bizalom kell, hanem kölcsönös tisztelet egymás tudása iránt, és kölcsönös elkötelezettség a mindenkor hatályos alkotmány mellett. A kormány dolga a társadalmi-politikai-gazdasági értékválasztás, és a döntések felelősségének vállalása, amelyet a választópolgárok többségének szavazata legitimált. A köztisztviselők dolga a legitim kormány által kijelölt társadalmi-politikai-gazdasági értékek megvalósításnak döntéselőkészítése és a döntések végrehajtásnak megvalósítása. A rendszerváltás egyik hibás működési mechanizmusa volt, amikor a politikusok nem töltötték be a társadalmi-politikai-gazdasági értékválasztási funkciójukat és zavaros értékrendszer mentén konkrétan beavatkoztak a köztisztviselők területére. Ezzel hibát hibára halmoztak. Változik-e ez a téves szerepfelfogás? Az ország érdeke, hogy ez a változás bekövetkezzen.
Én eszem ebből a pudingból… Legalábbis addig, amíg egy hozzáértő szakács készíti. Mindannyiunk érdeke, hogy ez a szakács Michelin csillagos legyen 4 év múlva. Addig persze a polgárok is eszik a pudingot, és 2014-ben döntenek annak minőségéről.

Képviselők létszámcsökkentése

A romániai Ceausescu-rendszer falurombolási elképzelései elleni külpolitikai harc magyar belpolitikai következménye volt 1990 nyarán, hogy az új önkormányzati törvényben még a legkisebb magyarországi települések is legalább 3 képviselőt + egy polgármestert kaptak. 59 olyan település volt, amelyen a lakosok száma 100-nál kevesebb volt. 2000 olyan település van jelenleg is, amelyen a lakosság száma nem éri el az 1000 főt.  Ennél nagyobb lakosságszámú településeken már degresszíven alakul a képviselők száma, Összesen 3200 polgármesterünk és 22 ezer önkormányzati képviselőnk működik jelenleg. Munkaviszonyban vagy tiszteletdíjért. A költségvetési kisadás jelentős. Azt szokták eddig mondani a politikusok, hogy a demokráciának „ára van”. Ez a társadalmi értékválasztás úgy általában helyes, na de ennyi pénzért, ilyen kis teljesítményeket?!

Mi a képviselő-testület lényege? A megválasztott képviselők döntenek a rendelkezésre álló költségvetés felhasználásáról, újraelosztásáról, a számukra meghatározott helyi közügyekben. A képviselők a legitim, a lakosság által választott testület, amely a közpénz felhasználásáról dönt. Lakosság által választott politikai testület és az adófizetők pénzének a költségvetésen keresztüli elosztása a helyi közügyekben, ez az önkormányzatiság államfilozófiai lényege. Az alacsony lakosságszámú községek képviselő-testületei azonban nincsenek pénzügyileg-költségvetésileg olyan helyzetben, hogy érdemi módon befolyásolják a helyi lakosság számára nyújtott szolgáltatásokat, tekintettel arra, hogy saját bevételeik nincsenek, kizárólag csak az állami támogatás emlőin élnek. Döntéseik lényege, hogy személy szerint, mely polgár kapja meg az állami támogatást (amelynek feltételei törvényekben és kormányrendeletekben egyébként részletesen meghatározottak.). Ez a döntési helyzet nem lebecsülendő, de a személyes összefonódások okán nem is dicséretes tevékenység. Valószínűleg elegendő az alacsony lakosságú települések számára egy választott polgármester (és esetleg a választáson 2. helyezést elért jelölt helyettesi minőségben), aki a település politikai képviseletét ellátja, és az állami támogatások perszonalizálását elvégzi. A 2000 lakosnál kisebb településeken nincs szükség önálló költségvetésre, mert gyakorlatilag nincsenek saját bevételeik, amelyekről dönthetnek. De szükségük van politikai képviseletre, amelyet a választópolgárok a polgármester megválasztásával gyakorolhatnak.

A nagyobb lakosságszámú települések (településcsoportok) számára szükséges a pártok alkotmányos szerepére épülő képviselő-testületek létrehozása, és ezzel együtt az üzemgazdaságilag hatékony mértékű, saját bevételekkel is megalapozott mennyiségű költségvetési elosztó szerepet biztosítása. Ennek az egyidejű, kettős követelménynek – valószínűleg – csak a 2000-nél nagyobb lakosságszámú települések felelnek meg.

Ezen szakmai racionalitással szinte minden politikai párt egyetértett az elmúlt 20 évben. Mégsem voltak képesek ilyen döntéseket hozni, mert más racionális megfontolások és konkrét érdekek is léteznek. Ha a 22 ezer önkormányzati képviselő létszáma a (tegyük fel) a felére csökken, akkor 11 ezer munkanélküli jelentkezik a munkaügyi központokban. Sőt eddig a képviselői tiszteletdíjak a nyugdíjalapba is beszámítottak. És akkor még nem beszéltünk a tanácsnoki tisztségekről… Ha az érintettek családjaikat is számba vesszük, akkor ez már a választópolgárok szavazataiban is fontos szám lehet. „Demokrácia deficitre”, falurombolásra lehet hivatkozni, ami a médiában slágertéma lesz. Nehéz döntés, de ha az önkormányzati képviselők létszámcsökkentését nem célnak, hanem egy közigazgatási reform eredményének (melléktermékének) tekintjük, akkor hozzájárul a bürokrácia és a korrupció forrásainak csökkentéséhez, egy hatékony, eredményérdekelt, jobb szolgáltatásokat nyújtó önkormányzati rendszer kialakításhoz.

Megyei közgyűlések hatáskörének bővítése

A megyei, vármegyei rendszer remineszciái miatt a regionális önkormányzati rendszer létrehozásával kapcsolatos elképzelés megbukott. A trianoni döntés után, majd a szocializmus idején véglegesített megyei közigazgatási határok rendíthetetlenek. A közigazgatási határok meghúzását a politika „értékválasztásnak” tekinti. Jelenleg sem a megyehatárok felülvizsgálatának, sem a várossá és megyei várossá nyilvánításnak nincsenek szakmai alapjai. Ugyanakkor az is tény, hogy Magyarországon hiányzik a területi alapú önkormányzat a szó érdemi értelmében: bár vannak a lakosság által választott megyei képviselő-testületek, azonban hiányzik ezek érdemi költségvetési hatásköre. Viszont vannak államilag kinevezett személyek (szervezetek), akik súlyos költségvetési, területfejlesztési döntéseket hoznak lakossági, politikai ellenőrzés nélkül. A reformcél az, hogy csak olyan költségvetés meghatározó (önkormányzati lakossági szolgáltató és területfejlesztési hatáskörrel rendelkező) szervezetek létezhessenek, amelyek a kettős feladatot „egykézben” képesek megvalósítani. Mivel az alkotmányos rend szerint a megyében a lakosság által közvetlenül választott képviselő-testület működik, ezért a megyei területfejlesztési döntéseket (pénzt) a megyei közgyűlések hatáskörébe kell adni. A regionalizmus lehet egy párt elképzelése, de ha ehhez nem járul hozzá a választópolgárok többségének az akarata, akkor az állami fejlesztéspolitika szervezetét kell átalakítani: az uniós követelmény nem a régióra, hanem a lakosság által választott, képviselő-testület által meghatározott fejlesztéspolitika kialakításra vonatkozik. Véget kell vetni annak a hibás rendszernek, amely a megyei közgyűléseket a pártok saját megyei infrastruktúrájának tekintik, ahol a döntési kompetencia kimerül az intézményvezetők kinevezésével kapcsolatos méltatlan vitákban. Helyette egy saját bevétellel is rendelkező, önkormányzati fejlesztési és szolgáltatási szervezetet kell létrehozni, amely kötelező döntéseket is hozhat a települési önkormányzatokra.

Államigazgatási és önkormányzati feladatok

A rendszerváltás óta minden kormány nekifutott és elbukott a feladatok szétválasztásán. Vélhetőleg a bukás oka a téves kiindulópont volt: mindenki szentnek és sérthetetlennek tartotta azt, hogy a település szintjén nem lehet „költségtakarékosság miatt” külön szervezetet létrehozni az államigazgatási és az önkormányzati feladatoknak. Ennek a téves kiinduló alapnak sem alkotmányossági, sem szakmai alapja nincs, sőt nem is volt. Ez egy régi beidegződés „egy városban, egy községben egy városháza, egy községháza van”, a hatalom egységének az elvére épült. A központi döntéshozókat nem zavarta az, megvalósították a hatalommegosztás (szervezeti) elkülönítésének az elvét központi és területi szinten, de nem láttak a „végekre”. Az államigazgatási feladatok jelentik jelenleg az önkormányzatok szervezetei által ellátott feladatok 60-80 %-át (lakosságszám függő!). Ha a hatalommegosztás szervezeti megjelenéséről egy új mátrixot készítünk, amelyben nem a hatalom egységének a korabeli elve, hanem a szervezetileg is elkülönülő feladatokat írjuk be, akkor igen gyorsan helyreáll a rend: az államigazgatási feladatokat lássa el államigazgatási szerv a kormány (decentralizált) irányításával, az önkormányzati feladatokat a települési képviselő-testület mellett működő polgármesteri hivatal végezze. Az eddigi „feladategység” települési szinten azt eredményezte, hogy a polgármester vagy a képviselő-testületi többség az államigazgatási feladatok ellátásában saját politikai elképzeléseit tudta érvényesíteni, és ez az irányítás vagy kormány mellett vagy annak ellenében erősebb volt, mint a központi jogszabályok előírásai. Ezt még csak erősítették a személyes hatalmi érdekek és a korrupciós lehetőségek. Települési önkormányzati feladatnak kizárólag azt kell tekinteni, amely a testületi tevékenység kiszolgálásával, a rendeletalkotással, a saját bevételek és kiadások teljesítésével, a települési önkormányzat által létesített intézmények működtetésével és a szigorúan vett önkormányzati hatósági ügyek intézésével kapcsolatos. Minden más feladat és hatáskör államigazgatási feladat, amelynek semmi keresnivalója a polgármesteri hivatalban! Ilyenek az általános hatósági ügyek (anyakönyv, okmányiroda, választási igazgatás és még legalább 100 féle ügytípus), és különösen a testületi tevékenység törvényességi ellenőrzése, továbbá a pénzügyi-költségvetési ellenőrzés. Az önkormányzatok informatikai fejlesztése kifejezetten államigazgatási feladat, mivel a polgármesterek mindig saját szállítókat vesznek igénybe…, holott egy államigazgatás létezik Magyarországon.

Bonyolult ügy ennek a feladatszétválasztá

snak a megvalósítása, mert íróasztalokat érint. De ha a cél nem önmagában a létszámcsökkentés, hanem az értelmes rend kialakítása, akkor érdemes vállalni ezt a konfliktussorozatot, mert eredményt hoz.

A jegyző státusza

A jegyző státuszának a rendezetlensége, a folyamatos konfliktus-sorozat a polgármesterrel és képviselő-testülettel, abból származik, hogy a jegyző „főnöke” a polgármester, rosszabb esetben a képviselő-testület többsége, de hivatása és törvényi kötelezettsége az államigazgatási feladatok ellátásához köti. Sok-sok polgármester az építési engedély kiadását saját jogának tekinti, holott a törvény ezt kifejezetten tiltja! Jegyző legyen a talpán, aki képes ellenállni a polgármesteri üzleti elképzeléseknek, és még törvényes is legyen az építési engedély… A jegyző törvényességi ellenőrzést gyakorol a polgármester és a testület döntései felett. Nem véletlen, hogy ilyen törvényességi észrevételek csak akkor születnek általában, ha a jegyző már felmentési idejét tölti… Az önkormányzati intézményes működésnek a szakmai ellenőrzése szintén jegyzői feladat, holott a polgármester világosan megmondta, hogy nincs pénz az ágazati jogszabályok betartására.

Nem véletlen, hogy 20 év alatt a jegyzői állásokban 250 %-os a fluktuáció. (Ezen adatok nyilvánosságra hozását az Önkormányzati Minisztérium megtagadja.)

Az államigazgatási és önkormányzati feladatok szétválasztásával ez a problémahalmaz is kezelhetővé válik mind a politika, mind a szakma számára. Javaslat: legyen önkormányzati és államigazgatás jegyző is. Ez önmagában nem okoz köztisztviselő létszámemelkedést, hiszen a legtöbb önkormányzatban van aljegyző is. Fontos megoldás elősegítő módszer lehet a körjegyzőség intézményének a kötelezővé tétele vagy a körzetközponti jegyző függetlenítése is.

A Jegyzők Országos Szövetsége és a Városi Jegyzők Egyesülete készen áll a közös munkára.