Választás, volt… 2010/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Választás

Választás, volt… 2010/3

XII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Dr. Szalai Tibor jegyző - Budapest II. kerülete



A helyi közigazgatásban dolgozó köztisztviselők, és különösen a jegyzők számára a választások mindig különlegesen nagy kihívást jelentenek. Különösen így volt ez, a 2010. évi országgyűlési választások előtt. Már korábban is látható volt, hogy lesznek izgalmak a választás napja előtt, de különösen a választás napján, a kijelölt szavazókörrel kapcsolatosan.

 


Nézzük a legfontosabbakat. A jegyzők minden év januárjában a Ve. 10. § (1) bekezdése alapján felülvizsgálják a szavazóköri létszámot, ügyelve arra, az egy szavazókörre jutó választópolgárok száma 600 és 1200 fő között legyen. Amennyiben kevesebb, vagy több, akkor gondoskodnak a korrekciókról, és azt a helyben szokásos módon közzéteszik.


A Ve. 10. § (1) bekezdésének ellentmond a 10. § (2) bekezdése, mert ez a törvényhely nem rendelkezik arról, hogy a választópolgárok száma mekkora lehet abban a szavazókörben, amely szavazókör fogadja a településen igazolással szavazni jogosult választópolgárokat, valamint a településszintű lakhellyel rendelkezőket. Nem mellékesen, ez a szavazókör gondoskodik majd a „saját” választóiról is, tehát a szavazóköri névjegyzékben a választás napján szereplő személyek szavazatát is fogadja. Mindemellett, természetesen biztosítja a mozgóurnát kérők szavazását is. Itt most álljunk meg, és foglaljuk össze, hogy mit is kell majd elvégeznie a kisorsolt szavazókör Szavazatszámláló Bizottságának, a szavazás napján:


• biztosítania kell a szavazóköri névjegyzékben a választás napján szereplő személyek szavazását;
• biztosítania kell a településszintű lakhellyel rendelkezők szavazását;
• fogadnia kell a településen igazolással szavazni jogosult választópolgárokat, gondoskodni kell arról, hogy leadhassák a szavazatukat;
• gondoskodnia kell a szavazóköri névjegyzékben a választás napján szereplő személyek mozgóurna-igényeinek kielégítéséről;
• gondoskodnia kell a településen igazolással szavazni jogosult választópolgárok mozgóurna-igényeinek kielégítéséről. (Ez a kétfordulós igazolások miatt különösen bonyolulttá vált, hiszen annak a személynek, aki mindkét fordulóra igazolást kért, és kapott, az első fordulóban, külön bélyegzővel, le kell bélyegezni az igazolását! A külön bélyegző használata, mint új kötelezettség, szabályozás nélkül került a mostani szavazáskor alkalmazásra.

A kisorsolt szavazókör Szavazatszámláló Bizottsága a Ve. 30 §-a szerint legalább 7 tagból áll, ebből három választott. Az SzSzB munkáját jegyzőkönyvvezető segíti! (A felkiáltójel azért fontos, mert a Ve. egyes számot használ, így az a jegyző, aki két-, vagy több jegyzőkönyvvezetőt küld, a saját felelősségére teszi.) Cáfolatul a médiában elhangzottakra, miszerint a névjegyzéket több személy is vezetheti, hivatkoznék a 35/2009. (XII. 30.) ÖM rendelet 7.§ (1) és (2) bekezdésére, amely szerint a névjegyzéket a jegyzőkönyvvezetőnek a további jogszabályban meghatározott feladatán túl vezetnie kell.


Jogszabályi úton rendezni kellene a jövőre nézve, hogy a Helyi Választási Iroda vezetője a kijelölt szavazókör leterheltségétől függően szabadon rendelkezhessen az ott szükséges munkaerő biztosításáról.


Ennek indokoltságát támasztja alá egy gyorsan elvégzett számítás.


A szakemberek számára első ránézésre is látszott, hogy lehet olyan település, amelyben gondot okoz, hogy a kijelölt szavazókör nem tud eleget tenni a törvényben meghatározott kötelezettségének, de legalábbis fennakadások lehetnek a szavazás során. Számoljunk. A kijelölt szavazókörben 1000 állandó lakos élni kíván szavazati jogával. A választópolgár személyi okmányainak ellenőrzése, a névjegyzék aláíratása, a szavazólap lebélyegzése és átadása a tapasztalatok szerint cca. fél percig tart. Az ezer lakos szavazása kicsivel több, mint nyolc órát vesz igénybe. Nézzük az igazolással szavazókat. Az igazolást ellenőrizni kell, összevetni a segédlistával, majd a választópolgár személyi okmányait is meg kell vizsgálni. Mindezek után, a szavazni jogosult személyt fel kell írni a szavazóköri névjegyzék soron következő sorszámához, majd ezt a sorszámot, és a személyes adatokat – szintén manuálisan – rögzíteni kell az „F” lapon. A névjegyzéket alá kell íratni, a lebélyegzett szavazólapot át kell adni a szavazónak. Tapasztalati szám szerint, mindez 2 percet legalább igénybe vesz. Amennyiben az igazolással szavazók száma 300 fő, úgy tehát az ő leszavaztatásuk öt órát vesz igénybe. Tehát 1000 „helyi”-, és 300 igazolással szavazó kitölti a rendelkezésre álló 13 órát, és akkor nem beszéltünk a mozgóurnázásról, az esetleges szavazóköri jogorvoslatokról, rendkívüli eseményekről. A rendszer működésképtelen!


Már a 2008-as „szociális” népszavazás során több településen – alacsonyabb igazolásszám mellett is – gondot okozott a kijelölt szavazókör működése. A helyi választási irodák jelezték a felettes választási irodák felé a problémákat, és tettek is javaslatot az anomáliák elkerülésére. A 2009-es Európai Parlamenti Képviselők választását követően még több jegyző jelezte a problémát, és kért jogalkotói segítséget. Ma már tudjuk, ezek a levelek vagy nincsenek meg, vagy ha el is jutottak a címzettekhez, nem eredményeztek semmiféle változtatást, legalábbis a 2010. évi Országgyűlési Képviselők Választásának 1. fordulójában nem.


Azt, hogy mi történt, tudjuk. Volt olyan kijelölt szavazókör, ahol az 1000 névjegyzékbeli szavazó mellett, több mint 2000 igazolással szavazó voksát kellett fogadni. A fentebb ismertetett számtanpélda alapján szinte csoda, hogy a legutolsó választó hajnali negyed kettőkor „már” végzett. A szavazókörökben órákat várakozók természetesen a helyi választási szerveket okolták, szervezetlenségről, jegyzői mulasztásról beszéltek, volt ahol ezt helyben papírra is vetették, és eljuttatták a Helyi Választási Bizottsághoz. Az első fordulót követő nyilatkozatok némelyike szintén azt sugallta, hogy lehetett volna jobban szervezni, a köztisztviselőket eredményesebben felkészíteni, rugalmasabban reagálni, szóval néhány nyilatkozó a felelősséget helyi szintre próbálta „letolni”. Jelen sorok írója ekkor határozott úgy, hogy sajtóközleményt (olvasható többek között a www.jegyzo.hu honlapon) jelentet meg, amelyben visszautasította a választásban helyi szinten közreműködő köztisztviselőket ért vádakat. Több jegyző kolléga is hasonlóképpen járt el, és egyúttal felhívtuk a figyelmet a korábban írt javaslatainkra, felvetéseinkre, hiszen akkor még hátra volt a 2. forduló.


Az Önkormányzati Miniszter ezt követően bocsátotta ki a 10/2010. (IV. 16.) ÖM rendeletét, amellyel sokat könnyített az igazolással szavazók helyzetén. A szavazóköri névjegyzéket külön lehet már kezelni, és korábbi segédlistából kvázi névjegyzék lett, amelyre már nem kézzel kell felvezetni az igazolást bemutató választópolgár adatait, hanem csak ki kell keresni azokat, a név előtt lévő körbe egy x jelet tenni, és névjegyzéket aláíratni. Az „F” lapot nem ekkor kell kitölteni, hanem a szavazás lezárását követően, amikor a jegyzőkönyvvezető kihúzza a kvázi névjegyzékről az igazolással rendelkező, de szavazáson meg nem jelent személyek nevét, és folyamatos sorszámozással látja el a listát. Ez a megoldás jelentősen lerövidíti a szavazást, ráadásul két részben lehet szavazólapért sorban állni, egyik oszlopban a helyi névjegyzékben szereplők, míg a másikban az igazolással rendelkezők állhatnak sorba. Lehetőséget teremtett a jogalkotó, hogy az SzSzB munkáját több jegyzőkönyvvezető is segítse.


A módosítás véleményem szerint sajnos két szempontból is fél megoldást eredményezett, ugyanis a jelentős manuális munka részben megmaradt és továbbra is szükséges a kétszer többször szavazás kiszűrése miatt számítógépre vinni az adatokat. Ennek elektronikus úton történő megoldása nagyon fontos volna a következő választásra. Továbbá megfontolásra javasoljuk a lakóhelytől eltérő helyen szavazni kívánó választópolgárok idejének megkímélése érdekében az előzetes névjegyzékbe vétel megszűntetését.


Korábbi tapasztalataink alapján ”szembe menve”, de törvényes keretek között oldottuk meg a kijelölt szavazó kör munkáját. A kijelölt szavazókört eleve akadálymentesített és nagyméretű helyiségbe tettük. A névjegyzéket két hitelesített részre bontottuk, még a választást megelőző napon. A helyi választási iroda további munkatársának igénybevétele mellett biztosítottuk a túlzott adminisztráció megkönnyítését. A választás napján több alkalommal helyszíni ellenőrzést tartottam kollégáimmal, elrendeltem a helyi választópolgárok és a korábban névjegyzékbe vett szavazópolgárok soron kívüli fogadását. Gépkocsit biztosítottunk a mozgóurnás és igazolással mozgóurnát igénylők szavaztatásának meggyorsítására. Ezen intézkedések hatására a kijelölt szavazókörben a szavazás 19 óra helyett „csak” 21.30 órakor fejeződött be, a feldolgozás azonban kb. 01.30 órakor végződött.


Összességében megállapíthatjuk, hogy az 1997. évben megalkotott Választási eljárásról szóló törvény több ponton túlhaladott, amely mindenképpen indokolttá teszi a szabályozás megalkotása előtt a szakmai, gyakorlati tapasztalatokra épülő előkészítést.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu