Tv-közvetítés a szavazatszámlálásról 2010/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Választás

Tv-közvetítés a szavazatszámlálásról 2010/3

XII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
dr. Tóth Zoltán főszerkesztő



A Jegyző és közigazgatás 2010/2. számában olvashatták A nyilvánosság és a szavazatszámláló bizottságok védelmében c. cikket. A jogi, szervezési és műszaki fejtegetés a gyakorlatban is megvalósult 2010. április 11-én és 25-én 19 óra után. Füzérkajatán, Tiszaújvárosban és Velencén vállalkoztak úttörő módon arra, hogy elsőként bemutassák a világnak: a szavazatszámláló bizottságok esküjükhöz híven tevékenykednek. Egy hivatalos e-mail tanúsága szerint az Országos Választási Iroda vezetője, Virág Rudolf, nem látja akadályát, hogy az önkormányzati választásokon – 2010 októberében – e módszer elterjedjen.

 

www.kishutakorjegyzoseg.hu

 

A kishutai körjegyzőséghez 5 település önkormányzata tartozik. A községek közül Füzérkajata szavazatszámláló bizottsága vállalkozott arra, hogy tevékenységével a nyilvánosság elé áll a választások első fordulójában 19 óra után. A helyi választási iroda és Szilágyi Balázs körjegyző, azzal támogatta a bizottságot a nyilvános szereplésben, hogy a választások előtt két alkalommal is felkészítő oktatást tartott a szavazatszámláló bizottság önkormányzat által választott és pártdelegált tagjainak. Sőt, a bizottság jegyzőkönyvvezetője arra is vállalkozott, hogy DVD-re készült videó- és hangfelvétel kameráját – egy technikus segítségével – maga kezelte. A DVD-re rögzített felvétel 21óra 30 perckor került fel az internetre. A hiteles kép- és hangfelvétel archív anyagként ma is megtekinthető a http://www.kishutakorjegyzoseg.hu/index.php?pg=page_100597 honlapon. A szavazás estéjén központi kereskedelmi televíziók is felhívták a figyelmet erre az új megoldásra.

 

A szavazatszámlálás folyamatának felvételén jelen volt a választási nemzetközi megfigyelők egy csoportja, akik az Európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO) meghívására érkeztek Magyarországra. A román, örmény és grúz megfigyelők pozitívnek értékelték a magyar kezdeményezést, és bejelentették, hogy 2010 szeptemberében, Tbilisziben (Grúzia), az ACEEEO 19. konferenciáján, tájékoztatást adnak az európai választási szakértőknek a füzérkajatai szavazatszámláló bizottság tevékenységéről.

 

Tiszaújváros

Dr. Heiszman Géza, Tiszaújváros címzetes főjegyzője, az OEVI vezetője, a 11. számú szavazatszámláló bizottság elnökét és tagjait, valamint a Tisza TV munkatársait kérte fel arra, hogy egyenes adásban közvetítsék a szavazatszámlálás folyamatát. Egyes központi kereskedelmi televíziók egyenes adásban is „bekukkantottak” a műsorba. Április 11-én zavarmentesen sikerült a közvetítés, azonban április 25-re a Tisza TV stábja már műsorvezetővel is megerősítette a közvetítést, így a szavazatszámlálás folyamatát már részleteiben kommentálva is megismerhették a nézők. A műsor archív anyagként megtekinthető a www.tiszaujvaros.hu honlapon.

 

Velence

A Fejér megyei Velence III. számú szavazatszámláló bizottságát és a Tó-tv munkatársait kérte fel a dr. Papp Gyula Gábor címzetes főjegyző a szavazatszámlálás nyilvánossá tételére. A tv közvetítéshez jogi és igazgatási szempontú forgatókönyv is készült, annak érdekében, hogy a bizottsági tagok számára szokatlan „közszereplés” izgalma nehogy zavart eredményezzen a szavazatok megszámlálásában. A nehéz főpróba után az egyenes és élő közvetítés sikeresen zárult. Sok-sok Fejér megyei lakos volt kíváncsi – nem csak a velenceiek – a szavazatszámlálás eddig „titkos” folyamatára.

 

A három úttörő település jegyzői, szavazatszámláló bizottságok tagjai és a televíziók munkatársai az Európai Választások Kék Madara kitüntető jelvényt kapták a választások nyilvánosságát erősítő tevékenységükért az ACEEEO-tól.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu