A szabad mozgás és letelepedés az uniós polgárok és családtagjaik alapvető joga, a belső piac és az európai versenyképesség egyik pillére.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződésben és az alapjogi chartában lefektetett jogot csak maguk az alapszerződések és az ezen a területen létrehozott, ezen célból alkotott végrehajtó intézkedések korlátozhatják, illetve határozhatják meg gyakorlásának feltételeit. Ezen jogterület központi másodlagos jogforrása a 2004/38/EK irányelv, amely kodifikálta a már létező releváns közösségi jogszabályokat és esetjogot, egyszerűsítette az eljárásokat és egy felhasználóbarát, egységes szerkezetbe foglalt szöveggel határozta meg az alapszerződés felhatalmazása alapján a szabad mozgás gyakorlásának feltételeit és korlátait. Egy kézzelfogható, az uniós (és amennyiben az alkotmányi feltételek teljesülnek Norvégiában, az EGT tagállami) polgárok mindennapjait nagymértékben meghatározó, szimbolikus jelentőséggel is bíró jogforrásról van tehát szó, amelynek tagállami érvényesülése méltán tekinthető kiemelkedő fontosságúnak. Közvetlen alkalmazhatósággal nem rendelkező irányelvről lévén szó, az abban foglalt kötelezettségnek való megfeleléshez további jogalkotásra van szükség nemzeti szinten (feltéve, hogy a jogszabályi környezet nem felel meg módosítások nélkül az irányelvi előírásoknak).
Mintegy négy évvel az irányelv a nemzeti jogba való átültetésére nyitva álló transzpozíciós időszak letelte után, a helyzet lehetne jobb is. Az Európai Bizottság az irányelv végrehajtásáról szóló, 2008. decemberi jelentése szerint egyetlen tagállam sem ültette át az irányelvet maradéktalanul és nincs az irányelvnek olyan cikke, amelyet minden tagállam megfelelően ültetett volna át, és bár a helyzet javult azóta, igazi áttörést nem sikerült elérni. A szabad mozgás és tartózkodás kapcsán az elmúlt két évben több, mint kétezer információkérés és több száz panasz érkezett, az Európai Parlament számos kérdésben és petícióban foglalkozott a témával, és jelenleg is több, mint hatvan feltételezett jogsértés van kivizsgálás alatt a tagállamok ellen az irányelvben (és közvetetten, az Unió működéséről szóló szerződésben) foglalt kötelezettségeik  megsértéséért.
A leggyakoribb jogsértések a harmadik országból származó családtagok belépésének vízumhoz, vagy a tartózkodásuk különböző, az irányelv által meg nem engedett feltételekhez való kötése, továbbá általánosságban a tartózkodási engedélyek határidőn túli kiadása, illetve a kiadás olyan iratokhoz kötése, melyeket az irányelv nem tesz lehetővé.
A jogérvényesülés elsősorban a nemzeti jogalkotón és hatóságokon múlik, de önkéntes jogkövetés hiányában az Európai Bizottságnak, mint a szerződések őrének kell a szükséges kényszerítő intézkedéseket megtennie. A kötelezettségek adottak, az irányelv módosítása nincs tervbe véve.
2007-es közleménye  alapján a Bizottság a jogérvényesülést elsősorban a rendelkezésére álló “puha” eszközökkel segíti elő, mint az információ és segítségnyújtás. A legfontosabb ilyen irányú tevékenység a tavalyi év során a tagállamok részére szolgáló, az átültetést elősegítő iránymutatás  elkészítése volt. Ugyanebben az évben az elsősorban visszaélésekkel és csalásokkal foglalkozó szakértői munkacsoport négyszer találkozott, ami elősegítette a tapasztalatcserét és a tagállamok és az uniós intézmények álláspontjainak közeledését. Hasonló célt szolgálnak a kétoldali egyeztetések a Bizottság és az egyes tagállamok között, amelyek a remények szerint 2010 közepéig befejeződnek. Nagy szerepe volt az informális vitarendezésnek is. A SOLVIT elnevezésű on-line problémamegoldó hálózat, melyben a tagállamok közösen dolgoznak a belső piaci jogszabályok helytelen hatósági alkalmazásából fakadó problémák pragmatikus megoldásán, 549 darab, a szabad tartózkodáshoz fűződő esetet regisztrált (az összes ügy 38%-át), amelyek 92 %-a oldódott meg sikeresen. 12 ilyen vonatkozású ügy került regisztrálásra 2009-ben az EU PILOT-ban, a panaszok alapján indult vitarendezés kísérleti rendszerében, amelyben jelenleg 15 tagállam vesz reszt (köztük Magyarország). A rendszeren keresztül a nemzeti jog es az uniós jog összhangja, illetve ez utóbbi megfelelő alkalmazása ellenőrizhető és elősegíthető mind jogi, mind ténybeli információk cseréjével.
Mindazonáltal nem minden eset oldódik meg hivatalos eljárás nélkül. 2006-2007-ben a nemzeti átültető intézkedések be nem jelentése miatt indított a Bizottság 19 tagállam ellen eljárást, es ezek az ügyek azóta a kötelesség teljesítésével lezáródtak. 2009-ben az összes a korábbi Európai bírósági döntés végrehajtatását szolgáló, az EU működéséről szóló szerződés 260-as cikke (korábbi 228-os cikk az EK Szerződésben) alapján indult ügy lezárult és egyre több, az alapeljárást szabályozó, a 258. cikk (korábbi 226-os cikk az EK Szerződésben) alapján induló ügyet sikerül lezárni, amelyek közül a kiemelt figyelmet a régebbi ügyek kapnak. Ami a jövőt illeti, várhatóan az alapelveket érintő vagy a polgárokat különösen súlyos következményekkel sújtó jogsértések (nagyszámú polgárt érintő) ügyek kapnak majd prioritást.
A fenti tényezők alapján tehát kimutatható némi előrelépés a 2008-as jelentéshez képest van ugyan, de kismértékű. Az érintettek nagy reményeket fűznek a tagállamokkal folytatandó kétoldali megbeszélések sikeréhez, de szükség eseten a kötelességszegési eljárások megindítása sem zárható ki.