A Gyula Város Önkormányzata által fenntartott Corvin János Múzeum nagyvárosokat meghazudtoló méretű múzeumi intézményhálózatot tart fenn. Szervezetébe tartozik a nemzeti operánk megteremtőjének szülőházában kialakított Erkel Ferenc Emlékház, a XIX-XX. századi polgári életmódot bemutató Ladics-ház, a múzeum időszaki kiállításainak helyet adó Dűrer Terem, a Kohán Ferenc festőművész hagyatékát őrző Kohán Képtár, egy korábbi magángyűjteményre alapozott Városi Képtár, a XX. század első felének kortárs képzőművészeti anyagát őrző Lajos Ferenc és Kortársai Grafikai Gyűjtemény és nem utolsó sorban a gyulai vár, a Vármúzeum.

A jelenleg is zajló hazai vár-rekonstrukciós munkák egyik kiemelt helyszíne a gyulai vár volt. A 2005-ben befejeződött felújítása a műemlékvédelem szakmai követelményeinek messzemenően eleget tett, s a korszerű építészeti eszközökkel elvégzett munka hiteles külső és belső megjelenést eredményezett. Azóta évente átlagosan 60 ezer látogató keresi fel hazánk talán legteljesebben és legegységesebben berendezett vármúzeumát.
A történelemkönyvek, vagy egykori iskolai- vagy családi kirándulásai nyomán szinte mindenki maga elé tudja idézni a jellegzetesen egységes, zártan magas falairól és gyalogoskapuját védően uraló bástyájáról, és nem utolsó sorban vörös színű téglájáról az Alföld egyetlen épen fennmaradt várát. Építése 600 évvel ezelőtt, 1400 táján kezdődött meg a Fehér-Körös akkoriban mocsaras-lápos árterületéből kiemelkedő kisebb szigeten. Egykori földesúri lakhelyből többszöri bővítés és átépítés eredményeként alakult ki a mainál jelentősen nagyobb alapterületű, árkokkal védett vár.  Rövidesen királyi vár lett, 1476-ban Mátyás király birtokába került, aki azt később még gyermekkorú fiának, Corvin Jánosnak adományozta. Ekkortájt nyerte el a belső vár a mai formáját.
Hadászati értéke a török birodalom terjeszkedése nyomán növekedett meg, s a vesztett mohácsi csata után jelentősen meg is erősítették. Végvári védőserege mintegy két-háromszáz főnyi magyar és a török elől menekült délszláv zsoldosból állt, akik a korabeli végvári török-magyar portyázások állandó résztvevői voltak.  A vár sorsa akkor pecsételődött meg, amikor az 1566-os – Szigetvárt is elfoglaló – nagy török hadjárat során 40 ágyúval és sok ezer harcossal ostrom alá vették. Kilenc hétig kitartott a kis létszámú védősereg, de a segítség elmaradása, a gyenge és hiányos hadfelszerelés, a víz- és az élelemhiány, a várban menedéket talált városlakókat és környékbelieket is megtizedelő járványok következtében – szabad elvonulás fejében – feladták a várat. – A sok ostromot kiállt erődítményt egyetlen támadó – sem ekkor, sem később – soha el nem foglalta, legfeljebb védői feladták.
A közel 130 éves török uralom viszonylagos békés időszaka alatt a város jelentősen átalakult. A korábbi keresztény templomokat átépítették, helyükön mecsetek, dzsámik és minaretek álltak, s működött az elengedhetetlen török fürdő is. A kerületi igazgatási központ szerepét betöltő városban együtt élt a keresztény és a mohamedán lakosság. Helyrehozott vára szerte a török birodalomban Tó-vár néven vált ismertté. Az 1600-as évek végi visszafoglaló hadjáratok során maga a település elpusztult, de az erősen megrongálódott várat – ugyancsak szabad elvonulás fejében – a törökök feladták. A város és környéke újratelepítése, benépesülése azonban csak a Rákóczi-szabadságharc után indulhatott meg. A vár ekkorra már elveszítette hadászati jelentőségét, ám elkerülte a lerombolást és afféle főúri kastélykerti műromként maradt fenn. A későbbiekben rövid ideig otthont adott Békés vármegye közgyűléseinek, de működött benne a megye levéltára és börtöne is. – A vár régészeti feltárása és rekonstrukciója az 1950-es évektől kezdődött meg, s az erőd az utóbbi évtizedekben múzeumi célokat szolgál.
A magas tornyos bástyával védett kapubejárón belépve a látogató egy meglehetősen szűk belső udvarra érkezik, s az innen nyíló 24 berendezett kiállító teremben kalandozhat, időben visszautazva egészen a XVII. századig. A földszinten, a boltozatos nagykapu közelében a középkori várkápolna arányos belső terét, egyszerű enteriőrjét csodálhatjuk meg, azzal a tudattal is, hogy felszentelve benne ma keresztelőket, esküvőket tartanak. A szemközti udvarrészről nyíló helyiség-sor a köznapi- és gazdasági tevékenységek színtere volt. Kezdődik a többhelyiséges, különféle kínzó- és kivégzőeszközökkel „gazdagon felszerelt” börtönnel, majd folytatódik egy erődítmény számára stratégiai fontosságú éléstárral, a nagyméretű konyhával. 1528-ban egy várleltár alkalmával az éléstárban sok minden között felleltek 208 oldal szalonnát, 30 darab különböző helyekről begyűjtött sajtot, 68 darab egész sajtot, 36 darab szárított és füstölt halat, s volt ott egy halom aratás idején készült füstölt marhahús is, ami – ahogy feljegyezték – „tíz ökör húsával ér fel”.
Az emeleten található az ország egyetlen eredeti középkori lovagterme, amit ma különféle rendezvények lebonyolítására használnak. A nagyméretű fegyvertár inkább csak mértéktartó kiállításával mutatja be  a végvári katona kézi harci eszközeit, a mindenféle vágó-, ütő és sújtó-, védő fegyvereket és tartozékaikat, semmint egy igazi arzenál sok száz darabos tömegével. A következő termek enteriőrjei a várúr hivatali termét, a várúr és a várnagy férfiasan egyszerű lakószobáit, az ezeknél sem sokkal nőiesebb – de legalább fegyverektől mentes – várúrnői lakosztályt idézik meg. A várban is berendezkedett török bég hivatalbéli szobája már gazdagabb, a keleti pompát tükrözi szőnyegeivel, brokátjaival, ezüst használati tárgyaival és ékszereivel, s az elmaradhatatlan fegyverekkel.
Mindezek meglátogatása után körbejárhatunk a fellobogózott várfal tetején körbefutó járdán, felmászhatunk a csigalépcsőn a toronyba, ahonnan szép kilátás nyílik a kellemesen parkos környezetre, Gyula városára.