Városunk történelme távoli múltban gyökerezik, a bronzkortól a legújabb korig sok-sok esemény, számtalan tárgyi emlék, épített alkotás, vagy a természet adta kisebb-nagyobb csoda kapcsolódik Balassagyarmathoz. Az Árpádok korában vár védte határait, a XIV. század elején vásáros városként említik a históriás oklevelek. 1552-ben a nógrádi várak között a balassagyarmati sem menekült meg Ali basa seregeitől, amely az elkövetkező évtizedekben több alkalommal is gazdát cserélt, majd a XVII. században szinte a földdel vált egyenlővé.

Sajnos a XX. század eleje az Ipoly folyó partján élők számára nem hozott békés, nyugodt éveket. 1919 januárjában a csehszlovákok bevonultak a történelmi Nógrád vármegye északi részére. Január 15-én több ponton átlépték az Ipolyt, elfoglalták a folyó déli partján fekvő vasútvonalat és Drégelypalánkot, majd az alig negyvenöt fős különítmény bevonult Balassagyarmatra. Lauka Gusztáv főhadnagy vezetésével olyan stratégiai célokat vettek birtokba, mint a vasútállomás, a posta és a laktanya. Magyar katonaság ekkor nem tartózkodott a városban. Rákóczy István kormánybiztos, főispán tiltakozott a csehek betolakodása ellen, melynek hangot is adott a január 25-én városunkba érkező Bazovszky Lajos cseh zsupánnak. Ő azonban a csehek melletti hűségnyilatkozat megtételére szólította fel a tisztviselőket, akik a Vármegyeháza dísztermében válaszul elénekelték a magyar himnuszt. Rákóczy kormánybiztos január 26-án, háromtagú küldöttség élén Zólyomba utazott, ahol Srobál miniszter előtt is megismételte a magyar tiltakozást. Látogatásuk eredménytelen maradt. Másnap, január 27-én a Vármegyeháza nagytermében a küldöttség beszámolót tartott útjának eredménytelenségéről. Ekkor Dr. Pongrácz György vármegyei főjegyző gyújtó hangvételű szónoklatot tartott, melynek hatására a több száz megjelent óriási lelkesedéssel, könnyek között tett fogadalmat, hogy a megszállóknak esküt nem tesznek, őket szolgálni soha nem fogják. Különösen erős ellenállást, elhatározottságot a vasutasok tanúsítottak, hiszen a betolakodók a helyi állomásfőnököt, Róth Józsefet eltávolították, helyére cseh parancsnokot állítottak. Az időközben eltelt tizenkét nap alatt a csehek berendezkedtek a városban, az eredetileg 45 fős csapat 100 főre emelkedett. Magyar katonaság ezidőtájt legközelebb Magyarnándorban állomásozott Bajatz Rudolf és Vizy Zsigmond századosok parancsnoksága alatt. A vasutasok mély elkeseredésükben már január 28-án nem vették fel a munkát, az idegen vezető utasításainak végrehajtását megtagadták. Közülük egy küldöttség személyesen kereste fel a Magyarnándorban tartózkodó Vizy Zsigmondot, akitől segítséget kértek a cseh csapatok városból történő kiűzéséhez. A támadás január 29-én, hajnali 4 órakor indult, melyet kürtszó jelzett. A harci cselekményre önként vállalkozott katonaságot a 38. Magyar Gyalogezred és a 16. Magyar Gyalogezred katonái alkották, és hozzájuk csatlakozott a vasutasok különítménye. A csehek a vasút megtartásáért igen szívósan védekeztek, de hosszas küzdelem után elveszítették állásaikat. A laktanyához rendelt egységeket a bent lévő csehek sortüze fogadta. A magyar csapatok, látva a harc komolyságát, és megrettenve a veszteségektől, amelyet 4 halott, 12 súlyos sebesült jelentett, kivonultak a városból, megindultak eredeti állomáshelyükre, Magyarnándor irányába. Visszafordításukra alig volt esély, ezért nagy jelentősége volt a fegyvert fogó városi polgárság bátor fellépésének, amely a város különböző helyeiről leadott lövésekkel azt a képzetet keltette, hogy erős katonai jelenlét van Balassagyarmat szinte minden pontján. Lőállások voltak a gimnáziumban, a temetőnél, a kórháznál. A hadban álló balassagyarmatiak főhadiszállása a városházán volt, Huszár Aladár vármegyei másodfőjegyző parancsnoksága alatt, aki telefonon kért segítséget budapesti és hatvani katonai hatóságoktól. Huszár Aladár és Rákóczy István kormánybiztos kérése nyomán a Hatvanban állomásozó iglói géppuskások útnak indultak városunk irányába. Kora reggel a laktanyában lévő cseheket megadásra szólították fel hős eleink. Ők erre nem mutattak hajlandóságot, így az időközben megérkező hatvani katonai alakulat, Soltész József, főhadnagy vezetésével vitézül lerohanták a laktanyában tartózkodó ellenállókat.
A balassagyarmatiak a cseh sebesülteket a város kórházába szállították, a halottakat tisztességgel, megjelölt sírokba temették. A hősi halált haltak neveit a városháza falán és a vasútállomásnál elhelyezett emléktáblákba vésték. A magyarok vesztesége 21 sebesült és 10 halott, a csehek 8 halottal és 7 sebesülttel fizettek megszállásunkért.

Balassagyarmat polgárai büszkén tekintenek a várost és a magyar föld egy jelentős szeletét megmentő hősökre. A hagyomány ápolását, az emlékek ébren tartását az 1980-as években megalapított Civitas Fortissima Kör végzi. A Magyar Köztársaság Országgyűlése, helyi képviselői kezdeményezésre elfogadta a „Civitas Fortissima” – Balassagyarmat, a legbátrabb városról szóló 2005. évi XXXIX. törvényt, amely méltó emléket állít az 1919-es eseményeknek, amelyek olyan erkölcsi tőkét adtak e városnak, amellyel kevés település büszkélkedhet. E győzelem fénye bevilágította az elmúlt több mint 90 esztendő szomorú történéseit, s világossá tette számunkra, hogy így kell a hazát szeretni.