A jegyző és a politika 2000/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

A jegyző és a politika 2000/1

II. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Belinszky Béla
jegyző
Záhony

A jegyzôi tisztségnek nagy hagyományai vannak a magyar közigazgatási rendszerben. Évszázados történelmi fejlôdés áll mögötte, amelynek változása különösen a rendszerváltás óta ismét középpontba került. A jegyzô a politika – értem alatta a helyit is – és a közigazgatás mint szakma ütközôpontjában áll. Nem sok ilyen szereplôje van a közigazgatásnak. A helyi településpolitika és a közigazgatás küzdelmében mindenkor a szakma oldalán kell állnia, tudomásul véve azt, hogy a politika terén mozog. Ismernie kell a politikai játékszabályokat is, de nem lépheti át saját szerepének határait. Nem tévedhet át a direkt elkötelezett politika területére, mert azon a terepen más érdekek és értékek érvényesülnek, mint amelyeket a jegyzô képvisel.

 

A jegyzô, jogállásánál fogva, elsôsorban abban érdekelt, hogy a helyi politikai formációk mellett minél erôsebben hassanak a politikamentes tényezôk.

 

Szempontunkból kedvezô jelenség, hogy egyre jobban erôsödik és építkezik a civil társadalom. Egyre több helyi önszervezôdô közösség jelenik meg a településpolitika helyi palettáján (egyesületek, alapítványok, karitatív szervezetek), amelyek szerepvállalásai egyre több segítséget nyújtanak a helyi közügyek (önkormányzati) és az egyedi ügyek (közigazgatási) komplex kezelésében, így állandóan megújulva újra kölcsönhatásba kerül az ellenôrzô, civil kontrollal. A feladat- és hatáskörök vonatkozásában a jegyzô szerepe és jogállása rendezett. Ezen túl kell megfelelni a lakossági, a képviselô-testületi, a polgármesteri elvárásoknak és természetesen a saját lelkiismeretének.

 

Ma jegyzônek lenni annyit jelent, hogy a folyamatosan változó környezetben úgy kell a stabilitást biztosítani, hogy közben magunk is vele együtt változunk: abban a szélesedô körben, amit szûkszavúan és tôszavakban a következôkben lehet öszszegezni: képviselô-testület, kisebbségi önkormányzat, bizottságok, polgármester, társközségek, hivatalvezetés, térségi igazgatás, informatika, hatósági munka és minden egyéb más.

 

Ennek a körnek soha nincs vége, újból és újból új szereplôkkel elölrôl kezdôdik. Eközben a legnagyobb gond az idô, amely egy magyar költônk szavai szerint:

„Az idô furcsa szekér.

Ha felülünk felvesz,

Ha nem ülünk elmegy.”

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu