A szigetvári kistérség 2005/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási reform

A szigetvári kistérség 2005/1

VII. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Paizs József A Szigetvári Többcélú Kistérségi Társulás Elnöke



A Szigetvári Térség és a Dél-Zselic Területfejlesztési Társulás 1996-ban alakult meg. A kistérségben megalakult társulás az összes települést egyesítette, ami komoly előnyt jelentett és jelent a kistérségnek, egységes képviselete és az elérhető pályázati jogcímek tekintetében.

A társulás életrehívásának okai között mindenképpen szót érdemelnek a következő prioritások: a térség fejlesztéséhez szükséges információk összegyűjtése; a lehetőségek és adottságok feltárása; a térség fejlesztési programjának kidolgozása, ütemezett megvalósításának irányítása; a társulás céljainak megvalósítása érdekében külső erők és erőforrások bevonása; az épített- és természetes környezet védelme, térségfejlesztési pályázatok készítése és megvalósítása; önkormányzati pályázatok megírása, koordinálása; összehangolt közös fejlesztések a térségben: úthálózat, víz- szennyvíz hálózat kiépítése, kommunális hulladék gyűjtése, kezelése, egyéb infrastruktúra kiépítése, idegenforgalom fejlesztése, idegenforgalmi létesítmények kiépítésének elősegítése, összefogás, önerő összeadása a közös fejlesztések érdekében.
A társulás létrehozásában a BMTT regionális forrásainak, pályázati úton történő elosztásában való közreműködés is szerepet játszott, amely jogcímek (TEKI, CÉDE, VFC) útján a kistérségben található 46 település is részesült.
További célok között kell megemlíteni, hogy a térségnek nem voltak egységes fejlesztési programjai, amelyek megvalósítása mentén társulásunk munkáját szervezhette volna. E problémákat felismerve a települési területfejlesztési társulás évek alatt a következő programok kidolgozását valósította meg:
 A Szigetvári Térség és a Dél-Zselic Területfejlesztési Programja;
 Kistérségeket áthidaló informatikai koncepció – a kistérség informatikai fejlesztési lehetőségeinek felmérésére;
 SAPARD: A Szigetvári Kistérség Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési Programja – MTA Dunántúli Tudományos Intézet közreműködésével, amely programot 2004. évben aktualizáltunk az FVM segítségével;
 Szigetvári Kistérség Komplex Térségfejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja – Expertus Mérnökiroda segítségével, valamint e program operatív részét a PriceWaterhouse Coopers Kft. készítette;
 Elkészült továbbá az egész kistérségre vonatkozó szociális felzárkóztató program, amelynek időtartama 3 év, és 2005. végén fejeződik be, ennek összköltségvetése meghaladja a 150 Millió forintot. Háromoldalú finanszírozása egyedülálló a megyében és a régióban egyaránt.
Az 1996. évben létrehozott területfejlesztési társulás érdemei között kell említeni, hogy mind a megyei, mind a szigetvári munkaügyi központtal sikeres és kooperatív kapcsolatot alakított ki, így az alapítás óta diplomás pályakezdők jövedelemtámogatásának formájában 31.922.200.- Ft-ot sikerült lehívni. Társulásunk közmunkaprogramokat is lefolytatott, amelyek keretében 120 főt sikerült foglalkoztatni, összesen 61.950.000.- Ft értékben. Fontos hír, hogy a napokban nyertünk újabb közmunkaprogramot, amely várhatóan januárban indul és 30 fő foglalkoztatását biztosítja 3 hónapig. Véleményünk szerint e programok a kistérség szociálisan erőteljesen terhelt lakosságának haladékot, sőt szinte egyetlen bevételi forrást jelent a néha 30-40%-os munkanélküliségi rátákkal küzdő falvak lakosságának.
2004. évben kormányzati intézkedésnek hála az önkormányzati területfejlesztési társulások közigazgatási feladatokat is vállalhattak. Ennek fejében egyszeri vissza nem térítendő támogatás formájában egy feladatkosárra pályázhattak. Ennek keretében az 1996-ban alapított Területfejlesztési Társulás megszűnik, jogutódja a Szigetvári Kistérségi Többcélú Társulás lett, megalapítására BM-hez beadott 115 millió Ft-os igényből 92 757 000 Ft-ot nyert el társulásunk.
A feladatok ellátásához új munkahelyek teremtésével, elsősorban fiatal pályakezdők, ahol elengedhetetlen, gyakorlattal rendelkezők egyidejű felvételével kíván megfelelni társulásunk. E döntés mögött a fiatalok elvándorlása áll, hiszen a felsőfokú végzettségűek többsége elsősorban a közeli nagyvárosban – Pécsett – próbál boldogulni.
Szervezetünk jelenleg futó programjai közül a legfontosabbak a következők:
  -Közmunkaprogram – Élhetőbb faluért program;
 -Munkaszervezet kialakítása munkanélküliség kistérségi szintjének illetve vállalkozók piaci pozíciójának segítésére (ROP);
 -Kistérségben a parlagfű mentesítés előmozdítása;
 -LEADER+ program kidolgozása.
Szervezetünk pályázatírási szolgáltatást nyújt magánszemélyek, gazdasági társaságok és egyéb szervezetek számára. A közel 10 év alatt kialakult kapcsolati tőkéjét teljes erővel a kistérség vállalkozóinak, gazdasági szervezeteinek, szociális szereplőinek szolgálatába állítja. Európai Unió által támasztott kihívásoknak megfelelően jövő év közepétől közbeszerzési szolgáltatás nyújtását tervezzük, mivel 2005-től a közpénzek törvényes elköltésének egyetlen módja ez, és szabályozása radikálisan szigorodik. Ebben is a kistérség fejlődésének szolgálatában állunk.
Rendszeresen tartunk fórumokat a kistérségi településeken is, ahol a lakosság, gazdaság szereplőit, és önkormányzati szerveknek szolgáltattunk információkat. A májusi EU csatlakozás óta sok tekintetben szigorodtak a pályázati feltételek, a helyi kisvállalkozók többsége nem mer pályázni. A tapasztaltabb pályázók számának növelése érdekében a Miniszterelnöki Hivatal Kistérségi Megbízottját segítve  pályázati úton nyert pénzből  képzéssorozatot indítottunk eu-s csatlakozással kapcsolatos kérdéseket és pályázati lehetőségeket bemutatva.
Munkaszervezetünk kapacitásai nem feleltek meg a várható kihívásoknak, 2003 őszén TTFC pályázatot nyertünk,a melynek keretében modern felszerelésekkel, és új dolgozók felvételével 4 fős menedzsergárdát és 2 adminisztrátort foglalkoztatunk. E munkacsoport mindenképpen kihívásokra váró, agilis emberekből tevődik össze, akik élvezik a kistérségi, megyei valamint régiós szervezetek bizalmát egyaránt. Fontos megjegyezni, hogy a pályázatírás piacán rengeteg az inkompetens magánvállalkozó, akik sajnos rossz példákkal éltek, és sok potenciális ügyfelet eltántorítottak. Fontos tehát a referenciamunkák alapos áttanulmányozása, és ellenőrzése.
Az idei év tapasztalatait leszűrve fontos megjegyezni, hogy a kis és középvállalkozásoknak, és egyéb gazdasági társaságoknak szóló fejlesztési célú pályázati jogcímek voltak messze a legnépszerűbbek. Ezekre sokkal nagyobb lenne az igény, mint a keretek engedik, úgy mint a kistérségünkre jellemző turisztikai és mezőgazdaságot támogató pályázatok esetében.
Hosszú távú terveink között szerepel továbbá, hogy a szubszidiarítás elvének jegyében az abszolút alulról szerveződő ötleteket felkaroljuk – amelyekhez központilag nem lehet forrást rendelni – és pályáztatás útján eu-s pénzből finanszírozzuk. Ennek legfontosabb eszköze a LEADER+ közösségi kezdeményezés lehet, amely nálunk az AVOP néven ismert pályázati „csomagban” kerül meghirdetésre, várhatóan jövő év tavaszán.
2003 mindenképpen az átalakulások és a tanulás éve volt szervezetünk számára, viszont így olyan tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, amelyek a jövőben sokat jelenthetnek a kistérség minden településének, és lakosának. Tanácsadással, és információnyújtással mindenkit szívesen várunk a Deák Ferenc tér 16. szám alatti irodánkban.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu