Integrált pénzügyi információk Gyomaendrődön

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Informatika

Integrált pénzügyi információk Gyomaendrődön

IX. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Megyeri László, Tóth Lajosné



Önkormányzatunk az informatikai fejlesztési stratégiájának megfelelően igyekszik felzárkóztatni a jelenlegi eszköz- és szoftverállományát a mai kor és a jövő kihívásainak megfelelően. Kiemelt célként fogalmazódott meg az ügyfélközpontú, szolgáltató önkormányzat fejlesztése. Az ügyfélközpontú működés magában foglalja az ügyfelek gyors, kényelmes tájékoztatását és az ügyek gyors feldolgozását is. A cél megvalósítása a hivatali tevékenységek új informatikai alapokra helyezését követelte meg.

 

 

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával, 2004. július 1-jétől kezdődően, egy komplex pénzügyi rendszer bevezetésére került sor a polgármesteri hivatalnál és az önálló intézményeknél. Az IHM-pályázatban megjelölt Polisz projekt célja egy önkormányzati hatókörön belüli intézményközi nagy kiterjedésű hálózati (WAN) technológiára épülő informatikai infrastruktúra és azok szoftverkomponenseinek olyan együttesét létrehozni, amely lehetővé teszi a városi gazdálkodási – controlling – finanszírozási modell és az ehhez szükséges komplex szoftverrendszer bevezetését, adaptálását, valamint későbbiekben újabb rendszerelemekkel való továbbfejlesztését.

 

Az integrált pénzügyi információs rendszer intézményközi távoli elérését a WAN-hálózat fizikai rétegét biztosító SAPARD pályázati projekt keretében kiépült helyi mikrohullámú adatátviteli hálózat, illetve ennek felületén implementált virtuális magánhálózat (VPN) biztosítja. Ennek a technológiának a beruházási költsége jelentősen alul maradt a bérelt vonali adatkapcsolatokhoz képest. A fizikailag és logikailag is kialakított virtuális magánhálózaton a felhasználó intézmények felé kiadásra kerültek a jogosultsági szintek, szerepkörök és a belépéshez szükséges kódok. Az így kialakított titkosított csatornán a felhasználók közvetlenül csatlakoznak a szerverre, és azon futtatják távoli terminálüzemmódban az alkalmazást. Ehhez konfigurálásra került a terminálkiszolgáló szerver is, mely képes futtatni a POLISZ integrált pénzügyi információs rendszert egy időben akár egy tucat távoli felhasználó számára is.

 

A 22 247 E Ft összegű beruházásból 14 722,7 E Ft a megítélt támogatás összege. A pályázati pénzeszközök felhasználásával először a pénzügyi rendszer bevezethetőségének alapját képező számítástechnikai eszközök beszerzése történt meg, melyet szoftverrendszer telepítése követett. A bevezetésre került rendszerelemek a pénzügy-számvitel, a népjóléti és szociális nyilvántartás, valamint az ügyiratkezelés-iktatás területére vonatkoznak. A szoftverrendszer adatokkal történő feltöltésére a kézi adatrögzítést alkalmaztuk, tekintettel arra, hogy korábban nem volt olyan alkalmazott szoftver, amely az egyes nyilvántartási adatok kezelését végezte volna. A gazdálkodási rendszer bevezetése személyes konzultációra épülő helyszíni betanítás során került bevezetésre.

 

Az új pénzügyi informatikai rendszerhez kapcsolódó fejlesztési, bevezetési, telepítési, oktatási és a karbantartási feladatokat a Magyar Közigazgatás-fejlesztési Rt. végzi.

 

A POLISZ pénzügyi rendszeren keresztül történik a pénztári és banki forgalom kezelése, könyvelése, a különféle analitikus nyilvántartások vezetése, számlázás, kötelezettségvállalások feldolgozása, melynek alapján a rendszer biztosítani tudja különféle összesítések elkészítését, melynek segítségével pontosabb, naprakész adatokkal, bővebb információszolgáltatással lehetőségünk van a város költségvetésének és annak teljesítésének figyelemmel kísérésére, a képviselő-testület tájékoztatására.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu