Tanulságos vitaindító cikket írt Ceglédről dr. Balog Edit jegyző kollégám. Azt gondolom, hogy a helyi sajátosságok rögzítésén túl nagyon sokan önmaguk térségére is ráismerhetnek a felvetett problémák alapján. Az alapvetéseken túl én a Sarkad és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás működéséről az alábbiakban szeretnék írni.

Kemény megállapítás, de le merem írni, hogy az országban az elsők között, 1991-ben létrejött együttműködés mára kelvén – képletesen szólva – romokban hever. A több mint 10 település képviselőiben volt igény erre előbb formálisan, majd – még a területfejlesztési törvény 1996-os megjelenését megelőzően – jogi, szervezeti formába öntve is. A falvak elszegényedése, a munkanélküliség növekedése, a szerény adóerő- képesség mind abba az irányba vitte a települési vezetőket, hogy közösen gondolják át lehetőségeiket, s közös erővel lépjenek fel önmaguk érdekében. Ennek koordinálását vállalta fel a kistérség egyetlen városa, Sarkad, amely ma hasonló gondokkal küzd, mint a térség többi települése. A területfejlesztési törvény ama alapvetése, miszerint a fejlettebb települések maguk után húzzák a kisebb, rosszabb jellemzőkkel rendelkező községeket, itt nem érvényesült. Ennek többféle oka volt és lehetett – többek között aktuálpolitikai is – de ez a lényegen nem változtat sajnos, és ez a lényeg, mármint a kialakult állapot. A gyakorlatban úgy tűnhet, tűnik, hogy egy újabb szint jelent meg, amelyen a feszültségek megjelenhetnek. Ahol a társulás munkaszervezete jelenik meg mint „szükséges rossz”, hiszen ő közvetíti azokat a szabályokat, amelyek nem hozzák kedvezőbb helyzetbe a kistérségi együttműködő feleket. Ennek egyfajta bizonyítéka lehet a 2007-es normatívarendszer, amely már jobb kondíciókkal bír, mint az adott feladatra szabott általános normatíva, de messze nem optimális és elegendő a legtöbb feladat ellátására.

Konklúzió lehetne, ha a „politika” a szó jó értelmében használná a szakmát, a szakma által életszerűen és gyakorlatiasan előkészített alternatívákból választaná ki a legjobbat, és nem prekoncepcionálisan – néha minden alapot nélkülözve – rendelne olyan „megoldásokat” amelyet az idő nem igazol vissza.

Amíg azonban ide jutunk, úgy vélem, hogy sok vita – néha méltatlan is – fogja jellemezni a kistérségi együttműködést mind a mellérendelt partnereket illetően, mind az egymással úgymond hierarchikus viszonyban lévőket sem kihagyva ebből.