Az általános iskola 8. osztályos földrajzkönyvéből (1967) és a gimnáziumi 2. osztályos biológia „Környezetünk” tankönyvéből (1969) egyaránt azt tanulhattuk meg, hogy hazánk időjárását a kontinentális meteorológiai helyzet határozza meg, amelynek döntő tényezője a napsugár beesési szöge Magyarország területére: ezért van tavasz, nyár, ősz és tél. És amikor ezt tanultuk, tényleg volt tavasz, nyár, ősz és tél. A rendszerváltás sem ingatott meg abban a hitben, hogy az iskolában „jót s jól” tanítottak a tanárok hazánk évszakairól. …és 2007. január 11-én 17.30-kor (1 órával sötétedés után) 16,5 Celsius-fok volt a kertemben. Te jó ég! Arkagyij Rajkin poénját harminc év után most értettem meg: „Tavasz, nyár, ősz, tél! Válámi ván! De nem áz igazi!”

A magyar állam a kiegyezés óta egyre erőteljesebben törekszik arra, hogy bizonyos foglalkozásokat csak megfelelő képzettséggel és képesítéssel lehessen betölteni. Bár bizonyos előzmények már korábban is voltak: a királynak, a földbirtokosnak és a hadvezérnek nem kellett tudni írni-olvasni, de a kancellárián dolgozóknak, a papoknak, az ispánoknak már alkalmazási feltétel volt a betűvetés tudománya. A céhek, a hivatásrendek kialakították azt a szigorú követelményrendszert, amelynek teljesítése előfeltétele volt egy foglalkozás megkezdésének, önálló végzésének. Ezt a módszert a modern állam is folytatta, elsőlegesen az értelmiségi, de sok-sok más egyéb foglalkozás területén is.

A történelemben hagyományosan kimarad két „foglalkozási kategória” a követelményrendszerekből: a politikus és a tulajdonos. Számukra semmilyen előfeltétel nincs megállapítva. Bárki politikussá vagy tulajdonossá válhat, ennek csak a kockázatát kell viselniük. Shakespeare drámáiból, Balzac, Jókai regényeiből jól megismerhetjük ezeket a folyamatokat. Érdekes jelenség, hogy akiknek nincs szükségük a karrierhez képesítésre, képzettségre, mások vonatkozásában viszont egyre szigorúbb igényekkel lépnek fel!

A politikus, a tulajdonos magával szemben miért ilyen megengedő? Azért, mert ilyen követelménytámasztási lehetősége csak a sikeres politikusnak és tulajdonosnak van. Ki törődik a sikertelen politikus és tulajdonos akaratával? Senki! És a képesítettség hiányát az alkotmány is támogatja a politikusok vonatkozásában: az aktív és passzív választójog nem tűr semminemű korlátozást. Analfabéta is lehet politikus! És van is. Társadalmi felelősségérzet nélkül is lehet valaki milliárdos! És van is. De az ügyiratkezeléshez már érteni kell, ahhoz egy vizsga nem elegendő!

Tisztán áll a tétel: a sikeres politikusnak és tulajdonosnak nem lehet semmilyen képzettségi, képesítési feltételt szabni. Az állami, politikai rendszer lényegéből következik, hogy számukra – a mindenki máshoz viszonyított – végtelen szabadság biztosított, amelynek egyedül a büntetőjog szabhat határt. Minden rendszernek van kerete, van megkérdőjelezhetetlen axiómája.

Újabb időkben azonban a büntetőjogi határ – mint axióma – került megkérdőjelezésre. A politikusoknak és tulajdonosoknak az erkölcs szabályait is be kell tartaniuk! – állítja a politikai ellenfelek egy része. Eddig az erkölcsöt mint a magánélet részét kezelte az állam, a politika. Most hirtelen kiterjesztően értelmezi a politikai osztály egy része. Mint gondoljon erről az ember? Az erkölcs ellentétes fogalma az erkölcstelen. Ki az erkölcstelen az eddigi értelmezés szerint? Aki megcsalja a feleségét, aki lop vagy embert öl. Új dimenziót akarnak nyitni a politikában, az is erkölcstelen, aki hazudik?! Ez nagyon érdekes megközelítés azok szájából, akik eddig is hazudtak (azt nem tudjuk, hogy a feleségüknek hazudtak- e, de azt igen is tudjuk, hogy a politikában hazudtak). És pont azt a politikust vádolják hazugsággal, aki igazat mondott a politikáról?! Ja, már értem! Tehát a politika lényege mégis a hazugság, mert aki igazat mond, arra azonnal rá kell fogni, hogy hazudik, mert túllépi a keretet!

Nem is foglakoznának az emberek a politikusok egymás közötti ügyeivel, ha nem őket akarnák hazugságaik igazolásaként szavazóként megnyerni maguknak. A demokrácia lényege, hogy választhatunk politikusok között, mert nekünk mindennap dolgoznunk kell a megélhetésért, így másokkal végeztetjük el az állam irányítását. És amíg mi dolgozunk, addig nevünkben és helyettünk mit csinálnak azok, akik a ciklusra megbízatást kaptak tőlünk kormányzati vagy ellenzéki szerepre? Azt biztosan nem csinálhatják, hogy újabb választás nélkül szerepet cserélnek! Ez is egy axióma politikusoknak és tulajdonosoknak. Ez a rendszer lényegének a része, ún. erkölcsi kiterjesztő értelmezés nélkül is.

Világos tehát, hogy a politikusoknak nem lehet határt szabni a demokrácia keretei között. Azonban azt a kérdést fel kell tenni, hogy a közigazgatási szerveket irányító politikusokra is ez a végtelen szabadság vonatkozhat? Miért van joga egy kormányzati vagy önkormányzati szervezetet irányító politikusnak nem ismerni azt az ötezer törvényt és huszonötezer egyéb jogszabályt, amelyet politikus társaik írtak alá? Miért van joguk a közigazgatási szerveket irányító politikusoknak nem ismerni az állam felépítését és működését, amelyet ők határoztak meg?

A közigazgatási szakvizsgát ki kell terjeszteni azokra a politikusokra is, akik ezen a területen kívánnak dolgozni.

Természetesen nem kell ilyen kötelezettséget megállapítani azokra, akik a jelölt státuszban maradtak, azokra sem, akik ellenzéki pozíciót töltenek be. Ők majd ráérnek akkor levizsgázni, mielőtt kormányzati vagy önkormányzati tisztségre letennék az esküt.

Tavasz, nyár ősz, tél. Magyarországon még az évszakok rendje is változóban van. Mindig kell újat tanulnunk. Mindenkinek.

– Doktor úr!

– Mi a problémája?

– Újabban olyan bizonytalan vagyok! Vagy mégsem?