A társulások és a közigazgatási hivatal 2005/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közigazgatási hivatal / Kormányhivatal

A társulások és a közigazgatási hivatal 2005/3

VII. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Dr. Kisgyura Attila - Dr. Süveges Zsuzsanna - Törvényességi Ellenőrzési Főosztály



Somogy megye az aprófalvas megyék közé tartozik, mivel 245 településének 43,8 %-a olyan törpefalu, ahol a lélekszám nem éri el az ötszázat, a községek 75,4 %-a ezernél alacsonyabb lélekszámú. A kisközségek, nem, vagy csak más önkormányzati feladatok rovására tudtak eleget tenni az Ötv.-ből eredő kötelező feladataiknak.

A gazdasági adottságok miatt magas az elmaradott kistérségek száma. Az önkormányzatok több mint fele forráshiánnyal küszködik. A közigazgatási hivatal a tényleges állapot felmérése céljából a megyei államigazgatási szervek részvételével állapot felmérést végzett, mely tartalmazta a szolgáltatások ellátásának módját, az oktatási, szociális, egészségügyi intézmények kihasználtságát. Ennek következtében mind a közigazgatási hivatal, mind az önkormányzatok részletes − az ellátottsági szintre vonatkozó − helyzetképpel rendelkeztek a feladatok ellátását illetően.
A fentebb vázolt körülmények következtében az önkormányzatok felismerték, hogy a kötelező feladataikat eredményesen úgy tudják ellátni, ha társulásokat alakítanak.
1995-től kezdődően egyre inkább nőtt a társulások száma. 2002-ben már 196 önkormányzat hozott létre intézményfenntartó társulást.
2003-ban Marcali Kistérségben a közigazgatási hivatal folyamatos segítő közreműködésével kísérleti jelleggel „minta” kistérség alakult. A tabi kistérségben a közoktatás integrált kistérségi ellátását modellezik. A kistérségek „beindításánál” a közigazgatási hivatal szakemberei napi kapcsolatban álltak a kísérletben résztvevő önkormányzatokkal, úgy a szervezés, mint az alapdokumentumok ügyében.
Az önkormányzatok társulási hajlandósága, valamint a két mintakísérlet eredményei kedvező hatással voltak a megyében kistérségek megalakulására. A kistérség megalakításával kapcsolatos jogszabályok megjelenése előtt a 2004. évi költségvetési törvénybe szereplő támogatás ismeretében a városi polgármesterek és a jegyzők számára konzultációt tartott a hivatal azért, hogy miként lehet több közszolgáltatást megszervezni, és a közösen ellátott feladatok érdekében a legnagyobb mértékű központi támogatáshoz jutni. Már ebben az időszakban a jogszabálytervezet ismeretében jegyzői kollégiumokon, polgármesteri értekezleteken megkezdtük a kistérségek társulások előkészítési munkálatait. Az előkészítő tevékenység során támaszkodtunk a korábban elvégzett felmérésre, valamint a minta kistérségek kialakításának tapasztalataira.
A törvényi szabályozás hiányában a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai, a többcélú kistérségi társulások 2004. évi támogatása mértékének, igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 65/2004. (IV.15.) sz. Kormányrendelet és a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szóló 1997.évi CXXXV. tv alapján szerveződtek, illetve alakultak meg. Somogy megyében 2004. június 30-ig 7 kistérségben jött létre többcélú kistérségi társulás, három kistérségben pedig 2004. november 30-áig.
Munkájukat segítve a közigazgatási hivatal folyamatos konzultációs lehetőséget biztosított a kistérségek képviselőinek a társulási megállapodásuk jogszerű elkészítéséhez, és a közszolgáltatásaik helyi viszonyaikhoz igazított megszervezéséhez. A szervezés időszakában a közigazgatási hivatal vezetése 52 alkalommal vett részt a kistérségi polgármesterek valamint a testületek ülésein. Kistérségenként szakmai konzultációt tartott a térség jegyzőinek az ellátások megszervezésének módszerére, az ellátási területek mikrokörzetek és feladataik felosztása érdekében, a megállapodások elkészítésével, a testületek elé való terjesztésével kapcsolatban. Több alternatívát tartalmazó társulási megállapodás, szervezeti és működési szabályzat, valamint testületi előterjesztés minta közreadásával segítette a szervezőmunkát. Az egyeztetések során kérésre segítséget nyújtott a kompromisszumos megoldások kialakításában.
Megyei csapatmunkában elvégezett ellátási szintfelméréseink alapján a térségekkel együtt arra a megállapításra jutottunk, hogy a megyében több olyan kistérség is van, ahol a körzetközpontból költségtakarékosan és hatékonyan nem lehet ellátni a feladatokat. Javaslatot tettünk és megállapodás mintákat dolgoztunk ki a mikrótérségekben történő feladatellátás megszervezésére oktatási, szociális és gyermekvédelmi feladatokban.
A Somogy megye kistérségei a társulási megállapodás alapján közoktatás (ezen belül az alapfokú közoktatási intézmények közös fenntartása, alapfokú közoktatási feladatok közös ellátása, pedagógiai szakszolgálati feladatok közös ellátása), szociális és gyermekjóléti alapellátás, egészségügyi ellátás (háziorvosi központi ügyelet) területfejlesztés feladatait látják el. A társulások kisebb hányada vállalta a települési szilárd és folyékony hulladékgyűjtés feladatellátását, ill. a belső ellenőrzési tevékenység megszervezését.
Nemcsak a megalakulást segítettük szakmai munkával, hanem a területi referensek folyamatosan segítik a mindennapi tevékenységet is. Minden társulási ülésre meghívják a hivatalt és azon résztveszünk. Helyszínen segítjük a szervező és döntéshozatali munkát, az azonnal meg nem válaszolható problémákra három napon belül adjuk meg a választ.
A közigazgatási hivatal területreferensei napi kapcsolatot tartanak a központok polgármestereivel, jegyzőivel, folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít minden települési önkormányzat tisztviselőnek.
Kiemelkedő jelentőségű volt a megye térségei számára, hogy a 2005-ös közösen ellátott feladatok finanszírozását biztosító, kiegészítő működési forrásokat jó ellátásszervező és szolgáltató munkával és szakmailag „kiváló” pályázatokkal képesek legyenek megalapozni. A felkészítést már 2004 decemberében elkezdtük, tájékoztató munkamegbeszélést tartottunk 2004 december végén. Módszertani anyagokat készítettünk a közszolgáltatás szervezésére alternatív, és azt megalapozó jogi háttérrel Részletes útmutatót adtunk ki a 2004. évi CVII. törvény hatálybalépését követően a társulási megállapodások átvizsgálásának szempontjairól, a 2005. évi támogatási forrásokról, és a támogatható feladatokról, különösen kiemeltük a szociális és gyermekjóléti és a közoktatási feladatok ellátását. Kidolgoztuk a feladatellátás lehetséges módozatait, a követendő szervezési tevékenységet, a munkaszervezetek lehetséges formáit. Segítséget nyújtottunk a költségvetési és gazdálkodási szabályokról, és a gazdálkodás szervezésének módszereiről.
Az együttműködés, a közös koordinált munka eredményeként a megyében a többcélú kistérségi társulások 2004 évben 676.993.-Ft támogatáshoz jutottak. 2005. évben, a többcélú kistérségi társulások által ellátott egyes közszolgáltatások normatív működési támogatásához kapcsolódóan az ezideig elnyert támogatás összege 905 millió Ft, mely a pedagógiai szakszolgálati feladathoz kapcsolódó, valamint a minta kistérségeknek juttatott forrással, a többcélú kistérségi társulások megalakulásának 2005. évi ösztönzéséről és modellkísérletek támogatásáról szóló 36/2005. (III. 1.) Kormány rendelet alapján a korábbi évben nem pályázott ill. teljessé váló kistérségi társulások által elnyert pénzösszeggel még növekedni fog.
A települések összehangolt kompromisszumokon alapuló társulási és ellátásszervező munkája eredményeként korábban részlegesen, vagy egyáltalán el nem látott szolgáltatásokhoz jutottak hozzá a megye polgárai.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu